Találkozás a Feltámadottal – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Húsvétvasárnapra
A hét első napján
Mária Magdolna, majd Péter és János apostol üresen találják Jézus sírját. Nem értik
mi történt. Angyali szózat világosítja fel őket, majd a Feltámadott jelenései során
győződnek meg arról, hogy Jézus él, - feltámadott, vagyis megdicsőült testével átlépett
új létrendbe. Igazában csak pünkösd, a Szentlélek eljövetele után értik meg, hogy
a Messiásnak szenvedésen és halálon át kellett bemennie dicsőségébe, a prófétai jövendölések
szerint. Ez az ősi igehirdetés magva.
Még jóval az evangéliumok megírása előtt
ezt hirdette Szent Pál a Korinthusiaknak (1Kor 15, 3-4): „Krisztus meghalt bűneinkért,
amint az Írás is mondja. Eltemették, és harmadnapon föltámadt. Ez is az Írás szerint.”
A
kereszténység a húsvéti hitből született: a tanítványok hitték és tanúsították, hogy
Mesterük, a Názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt, örökké él az Atya
dicsőségében, és már számukra, a hívő embereknek lehetséges az örök élet Istennel,
Istenben. Jézus feltámadása fényében értelmet kapott az emberi lét, a történelem,
megszületett az reménység, amely többé nem csal meg, mert a hit által megigazultunk,
és Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által. (vö. Róm 5,
1-11).
Hitünk az apostolok hitére és tanúságtételére támaszkodik. Az apostolok
hite külső jelekre támaszkodott (üres sír, a Feltámadott jelenései). A Lélek eszükbe
juttatta mindazt, amit Jézus födi életében megéltek: a csodajeleket, Jézus isteni
hatalmát, az Írások értelmezését). Péter pünkösdi beszédében – idézve a prófétai jövendöléseket
- hirdeti: „Izraelita férfiak!...A názáreti Jézust Isten igazolta előttetek azokkal
a hatalmas csodákkal é jelekkel, amelyeket – mint ti is tudjátok – ő általa művelt
köztetek. Ezt a férfit Isten elhatározott rendelése és előretudása kiszolgáltatta
nektek, s ti istentelenek keze által keresztre feszítettétek és meggyilkoltátok. Isten
azonban föloldozta a halál bilincseit és föltámasztotta őt.(…) Tudja meg tehát Izrael
egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust,
akit ti keresztre feszítettetek” (Ap. Csel 2, 22-24, 36).
Kétségtelen tény
az apostolok hite Krisztus feltámadásban, és azoké is, akik hittek az ő tanúságtételüknek,
akiknek életét átalakította a húsvéti hit. A kereszténység gyors elterjedése a Földközi-tenger
vidékén és tovább, az üldöztetések ellenére, önmagában tanúsítja, hogy a föltámadt
Krisztus működött Lelkével a benne hívők közösségében. És a húsvéti hit a kegyelem,
a teremtő Lélek műve régen is, és napjainkban is. Ma is a hitben találkozunk a Feltámadottal. Krisztus
véglegesen megszerezte azt a képességet, hogy teljesen önmaga legyen, eltérően a világegyetemtől
és az emberektől.
Mi nem rendelkezünk ezzel a képességgel halálunk, illetve
a végső feltámadás előtt, amikor majd belépünk az új életbe, az üdvözültek szeretetközösségébe.
A szeretet többé-kevésbé valósul meg földi életünk során. Isten előbb szeretett minket
(vö. 1Jn 4, 10). „Ő előbb szeretett és előbb szeret minket; emiatt tudunk mi is szeretettel
válaszolni. Isten nem érzést ír elő, amit képtelenek volnánk felkelteni magunkban.
Szeret minket, megláttatja és megérezteti velünk a szeretetét, s Istennek ebből a
’megelőző’ szeretetéből tud kisarjadni bennünk is válaszként a szeretet.” XVI. Benedek,
Az Isten Szeretet, 17.)
A Szeretet-Isten ajándéka, ha szeretni tudjuk testvéreinket.
A szeretet győz a halálon, mert Istenből való, és igazában Isten győz a halálon azokban,
akik hittel befogadták a Lélek ajándékát, és a szeretet tetteiben gyümölcsöztették
hitüket. Aki szeret, az Istenben él, már a feltámadott életet éli, ami majd nyilvánvalóvá
válik az egyetemes feltámadáskor.
XVI. Benedek a keresztény reményről szóló
enciklikájában (42) a Frankfurti Iskola filozófusai (Horkheimer, Adorno) negatív dialektikájával
vitatkozik, akik a világban levő sok szenvedés és igazságtalanság végső megoldását,
a szerető Isten képét kizárják. A pápa leszögezi: az igazságosság lehetetlen a halottak
föltámadása nélkül. „Isten maga adott egy ’képet’: az emberré lett Krisztust. Őbenne,
a Megfeszítettben a hamis istenképek tagadása a legfelső fokot érte el.
Most
Isten éppen a szenvedő alakjában mutatja meg arcát, abban, aki az ember Istentől való
elhagyatottságát is vele együtt hordozza. Ez az ártatlanul Szenvedő vált a remény
bizonyosságává: Isten van, és Isten tud oly módon igazságot szolgáltatni, amit mi
elgondolni sem tudunk, de a hitben megsejthetünk. Igen létezik a test föltámadás.
Van igazságosság. Létezik a múltbeli szenvedés ’visszavonása’, van jóvátétel, mely
helyreállítja a jogot. Ezért az utolsó ítéletbe vetett hit elsősorban és mindenekelőtt
remény…”
A feltámadt Krisztus az a „miliő” („isteni erőtér”) amelyben mi is
feltámadunk. Krisztus feltámadása átalakítja az anyagi mindenséget, és majd a mi testünket
is, ha vele együtt halunk meg, tehát amikor követjük őt a dicsőségben. Sőt, már most
a feltámadott életet éljük. „A kegyelem a dicsőség magva.”, tanítják az egyházatyák.
Az Efezusi levél szerint (2, 7): az Atya „Krisztus Jézusban föltámasztott minket,
és vele együtt maga mellé ültetett a mennyben, hogy az eljövendő korokban megmutassa
Krisztus Jézusban irántunk megnyilvánuló jóságából kegyelmének túláradó bőségét”.