A XX. század konvertitái – P. Szabó Ferenc SJ sorozata: Jörgensen Assisi igézetében

Johannes Jörgensen (1866-1956) dán író megtérése a XIX. század végén Európa-szerte nagy feltűnést keltett. Az anarchista és istentagadó dán lutheránus regényíró, a kereszténység pusztulását és a pogány életkultusz feltámadását várta honfitársa, Georg Brandes és a svéd August Strindberg, valamint a francia Taine és Renan szellemiségét vallva. Tudatos forradalmár volt, a szabadosság hirdetője.

De néha szorongató érzések keltek fiatal lelkében. Kezdetben a teozófia vonzotta, de e „titkos tudás” nem elégítette ki. „Egy borongós januári délutánon a fiú a hideg szobában ült, és kétségbeesett levertség lett úrrá rajta, nem volt benne más, csak a létezés tudata és ez félelemmel töltötte el; nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy nincs más lét, csak ez …Ez volt hát minden. Nem volt másik világ, mint ahogy másik Isten sem volt…Fölötte, önmagán kívül senki, csak az üres, hideg és feneketlen semmi. A gondolat teljes súlyával nehezedett rá…” Anarchistaként arról álmodozott, hogy lerombolja az egész társadalmat, mint istentagadó elvetette az erkölcsi törvényeket.

A fiatalember egy dán újságnál kapott állást. Megnősült, és egyelőre boldog volt. Közben a naturalizmus szellemisége hanyatlóban volt. Jörgensen hallott a híres megtérésekről. Olvasta Huysmanst, Barbey d’Aurevillyt, Maeterlincket. Erős hatással voltak rá Ernest Hello breton gondolkodó pszichológiai elemzései. Megtérésében nagy szerepet játszott két konvertita: a zsidó származású dán Morgens Ballin és Willibrord Verkade holland festő, a későbbi bencés szerzetes. Ez utóbbi meghívta a beuroni bencés apátságba. Tovább vergődött „az érzéki élvezetek sötétségei közepette”. Elmenekült. Németországban, Svájcban bolyongott.

Luzernben olyan dolog történt vele, ami mintegy gondviselésszerű felelet volt menekülésére a beuroni apátságból. A Pilátus-hegy gerincén vihar kapta el, és betért egy templomba. Így emlékezett vissza az eseményre: „A pap fölvette az oltárról a szentségtartót, fölemelte, és megáldotta a térdeplő tömeget. Én is letérdeltem a sokaság közepén, mintha valami ellenállhatatlan hatalom kényszerített volna rá, s ebben a pillanatban, az egybegyűltek és az imádság mélységes csendjében éreztem, hogy Valaki ott van mellettem…És ettől a luzerni estétől kezdve Krisztus tüze ott égett a szívemben. De a szívem nem akarta engedni, hogy ez a tűz feleméssze, hanem megpróbálta elfojtani, és lehetőleg kioltani ezt a lángot. (…) A szeretet lángja volt ez, és annak tárgya a Legfőbb Jó.” A benne élő pogány és panteista a luzerni hívás ellenére sem adta meg magát.

Egyik barátja meghívására Itáliába érkezett. Verkade irányításával a keresztény vallást tanulmányozta, olvasta az újszövetségi Szentírást. Lassan megértette, hogy Istenhez Jézus az út, és nincs más út rajta kívül. Morgens Ballin Assisibe hívta, hogy lakjon nála, egyen asztalánál. Jörgensen elfogadta a baráti meghívást; három hónapos umbriai tartózkodása során Assisi Szentjének igézetébe került. Küzdött még az ellenvetésekkel, lázadozott a katolikus vallás által megkövetelt lemondás ellen. „Egész idő alatt állandó harc tombolt bennem, mintha két ellentétes arcvonal küzdene egymással, szorosan a tájhoz tapadva: harc az új, még gyenge, gondolatilag rosszul kiegyensúlyozott érvek, az új fény, a paradicsom utáni törekvés, és a régi, berozsdásodott szükségérzet között: azt tenni, ami könnyű, magamat elhagyva engedni, hogy lefele csússzak és elmerüljek…”

Verkade Beuronból buzdította, hogy emelje föl szívét, és hozzon áldozatot. Assisi-beli naplója utolsó oldalán ezt írta Jörgensen: „A saját személyem iránti, s a múltamhoz, korábbi meggyőződéseimhez kapcsolódó szeretetem akadályoz abban, hogy – szerzett tapasztalataim ellenére- katolikussá legyek; ezeket még mindig jótéteménynek tekintem az egész emberiség, és különösen a magam számára. Ez az önzés tévedése.” Három hónap alatt Jörgensen kijárta Assisi iskoláját, a saját személye iránti szeretetet megsemmisítette a Poverello szeretetének szelleme.

1896. február 16-án vették föl a katolikus egyházba, az előző napon végzett életgyónás után. Naplójába ezt jegyezte be: „Az öröm érzése. A hit teljessége. Hosszú séta a napfényben.”
Johannes Jörgensen egy dán kórházban halt meg 1956. május 29-én. Dánia ünnepelt írója volt. És csakhamar világhírűvé lett. Összesen 72 kötetet írt, műveit számos nyelvre lefordították. Megtérése után állandóan a szentek között élt. Híressé lett trilógiája: Assisi Szent Ferencről, A ferences zarándoklatról szóló munkája és Útikönyve , majd az Alverna hegyéről, továbbá Sziénai Szent Katalinról írt művei, amelyekben a tudomány és a költészet egyesül

1947. szeptember 6-án Assisiben Jörgensen 80. születésnapját ünnepelték. Felolvasták XII. Pius köszöntő táviratát, aki apostoli áldását küldte „az érdemes szerzőnek, aki Assisi szeráfi szentjének szolgálatába állította tehetségét és hitét.”