2012-04-01 13:36:54

„Korunk egy óriása” – április elsején vetíti a RAI egyes csatornája 23.30-kor


E címet viseli a Boldog II. János Pál pápa alakjának szentelt dokumentumfilm, amely az olasz televízió, a RAI és a Vatikáni Televíziós Központ, a CTV együttműködésének köszönhetően kerül a filmvásznakra. Rendezője az olasz Italo Moscati.

A filmet április 1-jén, Wojtyła pápa halálának előestéjén vetítik le a RAI 1-es csatorna híradójának különkiadásában éjjel fél 12-kor.

Boldog II. János Pál csodálatos élettörténetét 22 percben meséli el a rövidfilm, amely a RAI vezetője, Lorenza Lei asszony szerint a vatikáni média és a közszolgálati tv közötti együttműködés fontos előrelépése.

Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő, a Vatikáni Televíziós Központ igazgatója elmondta, hogy a CTV nyitott a legmodernebb technológiák használatára, így pl. a 3 dimenziós eszközökre is. II. János Pál boldoggá avatásának szertartását, amely a tavalyi év legnagyobb egyházi eseménye volt, 3D-s technikával rögzítették, és ezekből is a RAI rendelkezésére bocsátottak felvételeket. Célunk – magyarázta P. Lombardi – nemcsak az, hogy a vallásos hírközlésben jelen legyünk, hanem az is, hogy kipróbáljuk az új eszközök által nyújtott kommunikációs lehetőségeket felhasználva közülük azt, amellyel üzenetünket, az egyház üzenetét közvetíthetjük. Tehát elsősorban küldetésünk a mély és szívhez szóló kommunikáció - magyarázta a CTV igazgatója.

A Wojtyła pápáról készült dokumentumfilm rendezője is nyilatkozott műsorunknak megállapítva, hogy a 3 dimenziós technika mindig speciális hatásokat jelent. Ebben az esetben a 3D segítségével a pápa életének és személyének spirituális, vallásos vonásait kellett megragadni. Próbáltam belső kapcsolatot kialakítani a pápával szavain, érzésein keresztül, amelyhez nagyban hozzásegített a zene is. Az események bemutatásának módjában van a valódi újdonság – magyarázta az olasz filmrendező.

Végül a RAI technológiai igazgatója, Luigi Rocchi nagy örömének és megelégedettségének adott hangot az együttműködés által létrejött film kapcsán. Ezt a kapcsolatot a jövőben tovább kell ápolni és fejleszteni. A Szentatya nagyböjtben való jelenléte a Twitter-en is jól mutatja az új technológiákra való nyitottság jelentőségét elsősorban a fiatalokra nézve.

(hh)










All the contents on this site are copyrighted ©.