2012-03-28 15:48:14

A pápa megérkezése Havannába


XVI. Benedek pápa kubai látogatásának második napján, március 27-én helyi idő szerint délben érkezett meg a szigetország fővárosába, miután felkereste a Cobrei Szeretet Szűzanyja nemzeti kegyhelyet és imádkozott az ország védőszentjének 400 évvel ezelőtt megtalált kegyszobra előtt. Havanna José Martí nemzetközi repülőterén Ortega y Alamino bíboros, valamint a több mint két millió lakosú város helyi hatóságai köszöntötték a pápát. A Szentatya zárt autón folytatta útját szálláshelyére, majd innen, a havannai apostoli nunciatúráról délután negyed hatkor indult el a Forradalmi Palotába, hogy találkozzon Raúl Castro elnökkel.

Az épület Havanna központjában, a Forradalom terén áll. 1965 óta itt székel a Legfőbb Bíróság és Legfőbb Ügyészség, a Minisztertanács, valamint a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága. A Forradalmi Palotában egy színház, egy mozi és egy kórház is működik.

Raúl Modesto Castro Ruz 1931-ben született. Számos diáktüntetésen vett részt Fulgencio Batista ellen. Testvérével, Fidellel együtt 1953-ban fegyveres támadást szervezett Santiago de Cuba Moncada kaszárnyája ellen. Sok felkelő meghalt, a Castro testvéreket pedig bebörtönözték. Miután amnesztiával szabadultak, 1956-ban szabadságharcot indítottak Batista ellen, kikényszerítve távozását. 1959-ben győz a forradalom és Fidel Castrot nevezik ki a kormány élére.

Raúl Castro a forradalom győzelme után a Forradalmi Fegyveres Erők miniszterként működött, majd 1965-ben megválasztották a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának másodtitkárává. 1976-től az Államtanács elnökhelyettese. 2006-tól kezdve fokozatosan felváltja beteg testvérét a kubai állam élén. 2008. február 24-én nyilvánították az Államtanács elnökévé.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.