2012-03-27 17:08:29

„Kuba történetének jelenlegi pillanatában már a jövő felé tekint és arra törekszik, hogy megújítsa és kiszélesítse horizontjait” – XVI. Benedek köszöntő beszéde megérkezésekor Santiago de Cuba repülőterén


Kubai látogatásának első eseményére, a repülőtéri ceremóniára hétfőn este 9 órakor került sor. A pápát Raúl Castro kubai elnök fogadta. Ünnepélyes zene, 21 üdvlövés várta a Szentatyát, aki II. János Pál 14 évvel ezelőtti látogatása után érkezett meg a karibi szigetországba. Az emberek nagy szeretettel és lelkesedéssel köszöntötték az első pillanatoktól kezdve. Mindenki kinyilvánítja örömét, hogy a „szeretet zarándoka” kubai földre érkezett. Emberek tízezrei énekelve várták városszerte a pápamobil áthaladását az utakon a Santiago de Cuba-i érseki palotához tartva. XVI. Benedek köszöntő beszédében elsősorban a reményre és a jövőbe vetett bizalomra helyezte a hangsúlyt.

Örömmel üdvözölte e gyönyörű sziget szeretett lakóit és minden kubait, bárhol is éljenek. Köszönetet mondott látogatásának megvalósulásáért, amely Isten kegyelmének és jóságának következtében vált lehetségessé. Utalt Boldog II. János Pál történelmi útjára, amelynek egyik legfontosabb gyümölcse az volt, hogy az egyház és az állam közötti kapcsolat új szakasza indult el az együttműködés és a bizalom szellemében, bár számos területen nagyobb előrelépésre van még szükség. Ezek közül a pápa kiemelte a vallás nélkülözhetetlen közéleti hozzájárulását a társadalom életéhez.

Örömmel osztozik a Cobrei Szűz Mária kegykép megtalálása 400. évfordulójának megünneplésében. A „Virgen Mambisa” évszázadokon keresztül erősítette a hitet és buzdított az emberi méltóság és az alapvető jogok védelmére és előmozdítására. Ma is látható tanúságot tesz az Evangélium hirdetésének eredményeiről és a mély keresztény gyökerekről, amelyek a kubai lélek valódi identitását formálják. Követve a korábbi századok számos zarándokának lábnyomait a Szentatya annak a kívánságának adott hangot, hogy ő is térdet hajthasson a Cobrei Istenanya lába előtt. Köszönetet akar mondani a kubai gyermekek iránti törődéséért és azt kéri a Szűzanyától, hogy vezesse e szeretett nemzet jövőjét az igazságosság, a béke, a szabadság és a kiengesztelődés útján.

XVI. Benedek hangsúlyozta repülőtéri köszöntőbeszédében, hogy a szeretet zarándokaként érkezett Kubába. Meg kívánja erősíteni az embereket hitükben és a reményben, amely Isten szeretetének életünkben való jelenlétéből születik meg.

A pápa utalt a gazdasági válságra, amely egyben mély spirituális és erkölcsi válság is. Ez értékek nélkül és védtelenül hagyta az emberiséget bizonyos hatalmak törekvései és önzése miatt, akik nem veszik figyelembe az egyének és a családok igazi javát. Nem haladhatunk tovább ugyanabba a kulturális és erkölcsi irányba, amely ezt a fájdalmas helyzetet és ennek következtében sokak szenvedését okozta. A valódi fejlődéshez etikára van szükség, amely a személyre összpontosít és figyelembe veszi legmélyebb emberi szükségleteit, különösképpen is spirituális és vallási dimenzióját. A társadalom újjászületéséhez szilárd erkölcsi meggyőződéssel rendelkező emberekre van szükség, nemes és erős értékekre, amelyeket nem manipulálnak megkérdőjelezhető érdekek, és amelyek tiszteletben tartják a személy megváltoztathatatlan és transzcendens természetét.

Beszéde végén XVI. Benedek annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Kuba a jelenlegi történelmi pillanatban már a jövő felé tekint és arra törekszik, hogy megújítsa és kiszélesítse horizontjait. Ehhez nagy segítséget jelent spirituális és erkölcsi értékekből álló öröksége, amely a nemzet valódi identitását jellemzi, és amely megmutatkozik az ország atyjai életében és munkájában. Ezek közül kiemelte Boldog José Olallo y Valdés, Isten szolgája Félix Varela és José Martí alakját. Az egyház is szorgalmasan hozzájárult ezeknek az értékeknek az ápolásához nagylelkű és önzetlen lelkipásztori misszióján keresztül. Most megújítja elkötelezettségét, hogy továbbra is fáradhatatlan munkával szolgáljon minden kubai lakost. Végül a Cobrei Szeretet Szűzanyja közbenjárását kérte a remény, a szolidaritás és a harmónia jövőjéért az ország életében.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.