2012-03-27 17:33:26

XVI. Benedek kedden délután Havannába érkezik, ahol udvariassági látogatást tesz a kubai államfőnél


A Szentatya kedden délelőtt a Cobrei Szeretet Szűzanya kegyhelyén tett látogatásával lezárult Santiago de Cuba-ban tett egynapos látogatása. Délben, magyar idő szerint este 7 órakor megérkezik Havanna nemzetközi repülőterére, ahol Jaime Ortega y Alamino bíboros, havannai érsek és a helyi hatóságok képviselői fogadják, egy gyermekkórus éneke emeli az esemény hangulatát.

Havannát Diego Velázquez alapította 1514-ben a sziget észak-nyugati partján, amely Mexikó és Peru spanyol meghódításával Amerika legfontosabb kikötőjévé vált. 1555-ben a franciák kifosztották a várost, 1762-ben pedig az angolok foglalták el 11 hónapra. Ezt követően a település védelmére megerősítési terveket dolgoztak ki, amelyek következtében az Új Világ egyik legvédettebb városává vált. 1607 óta az ország fővárosa, a legnagyobb karibi város, amelynek lakói meghaladják a két milliót, Kuba lakosságának egyötödét teszik ki.

A havannai főegyházmegye területén közel három millióan élnek, akiknek 72%-a katolikus. 109 plébánián 44 egyházmegyés és 101 szerzetes pap, 135 szerzetes és 265 szerzetesnő végez szolgálatot. Az érsekség két oktatási és hat jótékonysági intézménnyel rendelkezik.

XVI. Benedek a repülőtérről a havannai apostoli nunciatúrára hajtat. Helyi idő szerint este fél 6-kor, magyar idő szerint szerdán hajnali fél 1-kor udvariassági látogatást tesz a kubai elnöknél a Forradalom palotájában. A Szentatya magán megbeszélést folytat Raúl Castro államfővel. Ezzel párhuzamosan Tarcisio Bertone bíboros államtitkár tárgyal a kubai állam- és minisztertanács alelnökével és munkatársaival. A pápa és a kubai elnök megbeszélését követően a palota főbejáratánál üdvözlik a tömegtájékoztatás képviselőit.

Raul Castro 1931-ben született. Részt vett számos diáktüntetésben Fulgencio Batista kubai elnök ellen. 1953-ban testvérével, Fidel Castro-val fegyveres támadást intéznek a Santiago de Cuba-i laktanya ellen, amelyben számos felkelő meghal és a két testvér börtönbüntetésre ítélik. Amnesztiát kapnak, majd 1956-ban Fidel Castro vezetésével felszabadítási harcot indítanak, amelynek végén 1959-ben Fidel Castro-t kormányfővé kiáltják ki. Raul Castro a Forradalmi Fegyveres Erők minisztere lesz, majd 1965-ben a kubai kommunista párt központi bizottságának második titkára. 1976-tól az államtanács alelnöke az új kubai alkotmány elfogadása után. 2006-ban Fidel betegsége miatt átveszi az ország vezetését és 2008-tól az államtanács elnöke.

XVI. Benedek a kubai államfőnél tett udvariassági látogatását követően visszatér a nunciatúrára, ahol negyed 8-kor, magyar idő szerint szerdán hajnali negyed 3-kor együtt vacsorázik a kubai püspökökkel és a pápai kíséret tagjaival.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.