2012-03-26 17:22:17

„Legyetek bátrak és munkálkodjatok azon, hogy keresztény gyökereitek életereje táplálja jeleneteket és jövőtöket” – XVI. Benedek búcsúbeszéde a guanajuatói nemzetközi repülőtéren


A Szentatya hétfőn reggel befejezte március 23-án megkezdett mexikói látogatását. Reggel 8 órakor búcsút vett szálláshelyétől, a leóni Miraflores Kollégiumtól és 9-kor, magyar idő szerint délután 5 órakor búcsút vett mexikói vendéglátóitól. A ceremónián jelen voltak a polgári hatóságok képviselői, a mexikói püspökök és hívek egy csoportja. Elsőként a mexikói államfő fordult köszöntő szavakkal a Szentatyához, aki ezt követően rövid búcsúbeszédet mondott.

Rövid, de intenzív látogatásnak nevezte a Mexikóban töltött három napot. Feledhetetlen élményekkel távozik a szívéhez olyan közelálló országból, ahol a szeretet számos megnyilvánulásával találkozott – fogalmazott a pápa. Köszönetet mondott az elnöknek és a szervezőknek és reményét fejezte ki, hogy erőfeszítéseik bőséges és tartós eredményeket hoznak León és Guanajuato városának és Mexikó, Latin-Amerika és a karibi térség életében a hit, remény és szeretet terén.

Maradjatok hűségesek önmagatokhoz, ne hagyjátok, hogy megfélemlítsenek a gonosz erői, hanem legyetek bátrak és munkálkodjatok annak biztosításán, hogy keresztény gyökereitek életereje táplálja jeleneteket és jövőtöket – hangsúlyozta a Szentatya. Tudomást szerzett az ország életének egyes aggodalomra okot adó aspektusairól, amelyek sok fájdalmat okoznak. Magával viszi a Mexikóban tapasztalt örömet és szenvedést, amelyekben osztozik a lakossággal és elhelyezi azokat imáiban Krisztus keresztje tövénél és szívében.

A jelenlegi körülmények között a pápa arra buzdította a mexikói katolikusokat, hogy ne adják át magukat a haszonelvű mentalitásnak, amely mindig a leggyengébbek és a legvédtelenebbek feláldozásához vezet. Közös erőfeszítést kért tőlük, hogy a társadalom megújítása alulról felfelé történjen annak érdekében, hogy mindenki számára emberhez méltó, igazságos és békés életet tudjanak teremteni. A katolikusok számára a közjóhoz való hozzájárulás is az Evangélium egyik alapvető dimenziójának feltétele, amely az emberi fejlődés és a szeretet legmagasabb rendű kifejeződése. Ezért az egyház arra buzdít minden hívőt, hogy legyenek jó állampolgárok, legyenek tudatában felelősségüknek mindenki java iránt személyes életükben és a társadalomban egyaránt.

Végül a spanyol „Adios”, maradjatok meg Krisztusban köszönéssel búcsúzott XVI. Benedek a mexikóiaktól.

Beszédét követően a pápa búcsút vett a hatóságok képviselőitől és délelőtt fél 10-kor, magyar idő szerint este fél 6-kor elindult repülőgépén Santiago de Cuba felé, ahová a tervek szerint délután 2 órakor, magyar idő szerint este 9 órakor érkezik meg. Ezzel megkezdi háromnapos kubai apostoli látogatását.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.