„Az öröm útja” – P. Federico Lombardi eheti jegyzete az Octava Dies vatikáni televíziós műsorban

Minden egyes mosoly, amely felragyog egy arcon, fénysugár, meghívás arra, hogy mi is mosolyogjunk. A párbeszéd hatásos eszköze anélkül, hogy beszélnénk. Annak, aki elkíséri a pápát apostoli útjain a mosolyok, a tapsvihar, a boldogság megnyilvánulása az utcákon az egyik legmeghatóbb élményt jelenti. Olykor kilométereken át követnek, de sosem egy egybeolvadt tömegként, hanem sok-sok egyedi sorsként, élettörténetként, amelyek a szemeken és gesztusokon keresztül beszélnek hozzánk.

A pápát ez mélyen meghatja, olyannyira, hogy több alkalommal is pl. a benini útjával kapcsolatban, beszélt fogadtatása életteliségéről és szeretetteljességéről, amelyből egy szegény nép a jó életre irányuló, kitörő lelkesedését olvasta ki. Olyan népé, amely drámai problémáktól szenved, de mégis hisz és remél a jövőben.

A latin-amerikaiak szeretete nem halványabb az afrikaiakénál. A mexikóiak szeretetük és örömük kifejezésekor az elsők között kívánnak lenni. Nagyon jó, hogy egy idős pápa útja egyetlen pillanatának látványa ilyen sok őszinteséget és boldogságot vált ki. Ez annak jele, hogy a nép megérti: a pápa értékes üzenet hordozója az ember élete és békéje számára.

A Szentatya gyakran beszél a keresztény örömről: mélyből fakadó boldogság, amely a feltámadt Krisztusba vetett hitből származik, és amelyet senki sem tud elvenni a hívő embertől. A Szentatyának mély mondanivalója van. Reméljük, hogy a fogadtatás boldogsága – az Evangélium meghallgatásán keresztül – a remény hosszan tartó örömévé változik, amelyben sosem csalatkozunk.

(hh)