2012-03-22 16:13:43

Salvador a 32 éve meggyilkolt Romero érsekre emlékezik


Oscar Arnulfo Romero érsek halálának évfordulóját első alkalommal most a Rózsafüzérről elnevezett templomban tartják, mert a háború veteránjai két hónapja elfoglalták San Salvador székesegyházát. Ezzel nagyobb figyelmet akarnak nyerni saját helyzetükre vonatkozóan. A Romero Alapítvány képviselője Ricardo Urioste a Fides missziós hírügynökségnek nyilatkozva sajnálatának adott hangot, hogy a főpásztor halálának 32. évfordulójára rendezett kulturális és egyházi eseményeit nem azon a helyen tartják, ahol földi maradványai nyugszanak. A hit és Romero érsek emléke elleni támadásnak tartják a székesegyház megszállását. A veteránok ugyanis nem hajlandók elhagyni a latin-amerikai ország legnagyobb istentiszteleti helyét.

A Romero érsek meggyilkolása évfordulójához kötődő programok március 19-én vették kezdetüket egy fénykép és dokumentum kiállítással a főpásztor életéről, aki a „némák” szószólójává vált. 1980. március 24-én gyilkolták meg miközben szentmisét mutatott be San Salvador észak-keleti városnegyedében egy kis kápolnában. Ez a nap egyben nemzeti ünnep az országban, amelyet Romero érsek emlékének szentelnek. Az ENSZ március 24-ét az emberi jogok megszegésével és az áldozatok méltóságával kapcsolatos igazság megismeréséhez való jog nemzetközi napjának nyilvánította.

A helyi egyház fontos kulturális rendezvényt szervezett az alkalomra, amelynek végén a hívek, az egyházi közösségek és csoportok zarándoklatot tartanak a Rózsafüzérről elnevezett templomhoz, ahol Gregorio Rosa Chavez, San Salvador segédpüspöke szentmisét mutat be. Az évforduló előestéjén pedig imavirrasztásra kerül sor. Az állami média műsorra tűzi azokat a homíliákat, amelyekért az érsek életével fizetett.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.