Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? – P. Szabó Ferenc jegyzete
Március 12-én, Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben tartott előadást a világszerte
ismert magyar származású tudós, Vermes Géza. Ennek kapcsán tesszük közzé Szabó Ferenc
jezsuita a Távlatok c. folyóiratban, 1998-ban megjelent cikkét.
„Ezzel a címmel
jelent meg 1994-ben a Holnap Kiadónál Michel Baigent és Richard Leigh angol újságírók
1991-es angol könyvének magyar fordítása. Fél évszázaddal a qumráni (kumráni) felfedezések
után hasznos lesz, ha helyre igazítjuk ezt a felületes és ferdítő könyvet. A borítón
még ezt olvassuk: „Az évszázad vallási botrányának szenzációs története.” A szerzőpáros
„szenzációs leleplezésén” mosolyog a szakember. Az újságírók lényegében az amerikai
Robert Eisenmann „kutatásaira” támaszkodnak, akinek a holt-tengeri tekercsek értelmezésénél
az volt a szándéka, hogy elvitassa Jézus és az őskereszténység eredetiségét a kumráni
szektához viszonyítva. Különösen is igazságtalan mindaz, amit vádként a neves francia
domonkos, Roland de Vaux számlájára írnak, rosszhiszeműséggel gyanúsítva őt: ti. hogy
készakarva elrejtett bizonyos tekercseket a kutatók elől, nehogy a kereszténység valódi
eredetére vonatkozó kellemetlen igazság kiderüljön.
Nincs itt szándékunkban
az, hogy sorra vegyük a kérdéses könyv ferdítéseit. Inkább – néhány szakmunkára támaszkodva1
– a felfedezések jelentőségére világítunk rá; főleg a holt-tengeri tekercsekből elénk
rajzolódó, valószínűleg esszénus szekta és az őskereszténység tanításának és gyakorlatának
párhuzamait és ellentéteit emelve ki.
Közismert, hogy 1947-ben véletlenül
talált rá egy beduin azokra az első agyagkorsókra, amelyekben ószövetségi szentírási
tekercseket és más iratokat rejtett el az a közösség (szekta), amelynek települését
azóta kiásták. A Holt-tenger észak-nyugati partjánál, Jerikótól nem messze élt ez
a közösség, amelyről Josephus Flavius, Philón és az idősebb Plinius is írt, és amelynek
„kolostorvároskája” minden bizonnyal 68-ban, a római–zsidó háborúban pusztult el.
1947 és 1956 között tizenegy barlangban számos, felbecsülhetetlen értékű pergamen-
és papirusztekercset fedeztek fel a régészek és biblikus szakemberek. A részint bibliai,
részint profán iratok (nagyon sok köztük a töredék!) nagy értékét elsőnek 1947–48-ban
E. Sukenik, J. C. Trever és W. F. Albright ismerték el. Azóta a felfedezéseknek óriási
irodalma lett. Szaktudósai között van a magyar származású Vermes Géza is, akire itt
is hivatkozom.
Mindenekelőtt felsorolom a fontosabb leleteket (vö.
H. Haag: Bibliai lexikon, 1989: Kumrán).
I. Bibliai kéziratok.
A legfontosabb a csaknem teljes Izajás-tekercs, amelyet 1950-ben tettek közzé.
Később egy másik Izajás-töredéket is kiadtak. Előkerült Habakuk első két fejezete
a hozzá írt magyarázatokkal. Egyébként a barlangokban a héber Ószövetség minden könyvéből
kerültek elő töredékek (Eszter kivételével.) A 11. barlangban egy zsoltártekercs
jelentős részére bukkantak. (4 méter hosszú!) Minden jel arra mutat, hogy a kumráni
közösség legkedveltebb bibliai könyvei a Másodtörvény, valamint Izajás és a zsoltárok
voltak.
II. Biblián kívüli iratok.Szentírás-kommentárok (Habakuk
1–2, Mikeás). A közösség vezetője, „az igazság tanítója” fűzött kommentárokat a bibliai
könyvekhez, főleg a zsoltárokhoz; de ezenkívül saját zsoltárai is voltak. Fontos felfedezés
volt az első barlangban a Közösségiszabályzat, amelyet 1951-ben adtak
ki Manuel of Discipline címen. A Szabályzat 11 hasábban, teljes egészében megmaradt.
Leírja a közösség fegyelmi rendjét, rávilágít a szekta világszemléletére és lelkiségére,
amiről még szó lesz. A Damaszkuszi irat is ide tartozik; ebből a XIX. század
végén Kairóban találtak már egy teljes szöveget (1910-ben adták ki). A Háborús
szabályzat-ot kezdetben Sukenik professzor „A világosság fiainak harca a sötétség
fiai ellen” címmel látta el. A közösség zsoltárai; lehet, hogy ezeknek szerzője az
igazság tanítója volt, aki kisajátítja Jeremiás, Izajás, Jób és más ószövetségi könyvek
szavait. Kumránban felszínre kerültek még apokrif iratok (Jub, Hén, Test XII),
imaszíjak, levelek és osztrakonok (írásra használt cserépdarabok), szerződések, szír-palesztin
szövegek és egy ritka réztekercs teleírva.
Szakértők szerint a tekercsek a
Kr. előtti I. vagy II. századból származnak. A bibliai kéziratok (hasonlók a héber
maszoréta szövegekhez) egy évszázaddal régebbiek az eddig ismert legrégibb héber kódexeknél.
A legtöbb kutató a kumráni közösséget azonosítja az esszénus szektával. Khirbet
Qumránban valószínűleg a Kr. előtti II. században létesült a „kolostorvároskájuk”.
Esszénus eszmék mellett iráni és püthagoreus hatások is észlelhetők az itt talált
közösségi iratokban. A Szabályzat leírja a közösség életét. Mózes törvényét kell követni
úgy, ahogy a szekta vezetői értelmezik. A tanításban szó van a két lélekről, a két
útról, a világosság és a sötétség, a jó és rossz szellemek harcáról. Ez a dualizmus
nem feltétlen, mert a szekta felfogása szerint (eltérően az iráni szemlélettől) mindent
Isten teremtett (tehát nincs a rossznak külön princípiuma), és végül Isten ítélkezik
minden fölött. A bűnök és a büntetések listáját végül egy himnusz zárja le. A szekta
tagjai, a „világosság fiai”, amint ez a Háborússzabályzatból kitűnik,
a végső időkben az egész világ ellen harcba szállnak. E harcban nagy szerep jut a
papoknak. A kumráni közösség nem ismeri a Jézus által hirdetett egyetemes emberszeretetet.
Csak a szekta tagjai tartoznak az Isten tetszését élvező izraeliták közé; mindenki
más, akár zsidó, akár pogány, a sötétség fia, akit gyűlölni kell, gonosz tetteik miatt
meg kell vetni őket; Isten majd elpusztítja őket az utolsó ítéletkor. A közösségnek
saját naptára volt. A levita tisztaságot másképpen értelmezték, mint az ortodox zsidók.
Hittek a boldog halhatatlanságban. A tagok vagyonközösségben éltek, mint az őskeresztények.
Szigorúan ügyeltek a rituális tisztálkodásra, valószínűleg a cölibátust tartották
normálisnak. A papok az első helyet foglalták el a közösségben. A szervezetben van
hasonlóság az őskeresztényekkel (vö. tizenkét apostol, akik közül hármat „oszlopnak”
tekintettek, Gal 2,9). A szekta egy papi és egy királyi messiást várt. Eszkatológikus
várakozásában van hasonlóság az őskeresztények parúziavárásával. Közösségi étkezésük
különbözött az őskeresztények „kenyértörésétől”.
Egyes kutatók pl. A. Dupont-Sommer,
A. P. Davies, E. Wilson vagy a tanulmányom elején említett R. Eisenmann eltúlozták
a kumráni közösség és az őskereszténység közötti hasonlóságokat. Wilson pl. azt állította,
hogy a kumráni esszénusok és Jézus, ill. az első keresztények közötti kapcsolat így
határozható meg: „egy és ugyanazon mozgalom két fázisa.” De a tudósok nagy többsége
az elmúlt fél évszázad kutatásai alapján sokkal árnyaltabban fogalmaz, mérsékeltebb
álláspontot foglal el. A részrehajlással egyáltalán nem vádolható világhírű szakember,
Vermes Géza most magyarul is megjelent könyvében (Jézus és a judaizmus világa,
IX. fej.) felsorakoztatja és mérlegeli a kumráni iratok és az Újszövetség közti párhuzamokat:
eszkatológikus várakozás, igazi Izráel, az Ószövetséghez való viszony, a Templomhoz
való viszony, hasonlóság a szervezet és a szokások terén; majd így következtet (201.
old.): „A fenti vizsgálódások alapján megfogalmazható egy fontos következtetés. Amennyiben
a tekercseknek egyáltalán volt hatásuk az Újszövetségre – és okunk van feltételezni,
hogy volt –, ez a hatás nyilván nem magát Jézust érte, akinek a qumráni doktrína nagy
része mindenképpen idegen volt, ha nem is éppen visszatetsző, hanem Pált, Jánost és
az új egyház más vezető alakjait. A tekercsek haszna, hogy így mondjam, az lehet,
hogy az apostoli kor kereszténysége új megvilágításba kerül, és főként az mutatkozik
meg az eddigieknél tisztábban, méghozzá negatív módon, hogy Jézus mi nem volt, nem
pedig az, hogy mi volt.”
Vermes szakszerű elemzéseinek ez a végkövetkeztetése
elégséges válasz a M. Baigent és R. Leigh könyve végén (314. old.) olvasható végkövetkeztetésre,
amely a közel-keleti három nagy monoteista vallással kapcsolatban kijelenti: a holt-tengeri
tekercsek alapján jobban látjuk „nem azt, amiben különböznek, hanem azt, hogy mennyi
közös bennük, és meny- nyire ugyanabból a forrásból táplálkoznak.”
A kumráni
leletek felbecsülhetetlen értékűek az ószövetségi kutatás számára is – ezt itt nem
kell hangsúlyoznunk. Ami pedig az Újszövetség eredetét illeti: a tekercsek – az esszénus
közösség vallási szokásai stb. – jobban megvilágítják azt a tényt, hogy a születő
kereszténység nem „légüres térben” keletkezett, hogy a Názáreti Jézus mint történeti
személy – Mária fia és Isten Fia – beletestesült egy adott kor kulturális és vallási
környezetébe. Hitünk szerint ez a Jézus volt a várva várt Messiás, az emberek Üdvözítője,
aki meghalt és feltámadt, majd küldetést adott övéinek, hogy tovább folytassák művét,
hirdessék az evangéliumot minden népnek, és osszák szét a megváltás kegyelmi ajándékait.
Irodalom
H. Haag: Bibliai lexikon, Szent István Társulat, 1989;
„Kumrán”. – Michael Baigent/Ri- chard Leigh: Mi az igazság a holt-tengeri tekercsek
körül? Holnap Kiadó, 1994. – James C. VanderKam: Manoscritti del Mar Morto.
Città Nuova, Roma 1995. (VanderKam a héber szentírás professzora a Notre Dame Egyetemen
[USA], a holt-tengeri tekercsek egyik világhírű szakértője; katolikus szempontból
vitatja meg a kumráni irodalmat.) – Vermes Géza: Jézus és a judaizmus világa.
Osiris Kiadó, Budapest 1997. – J. van der Ploeg (szerk.): La secte de Qumrân et
les origines du christianisme. Desclée De Brouwer, Párizs 1959. (Tíz katolikus
szakember elemzései.)”
Vermes Géza professzor március 12-i, római előadását
követően röviden nyilatkozott műsorunknak, amelyet a következő link alatt hallgathatnak
meg: