2012-03-20 17:19:07

Törekedjetek az őszinte bűnbánatra – a Szentatya Úrangyala imádsága nagyböjt negyedik vasárnapján


Nagyböjt negyedik vasárnapján, március 18-án délben Benedek pápa Úrangyala imádsága alkalmával a hívekhez intézett rövid beszédében elmondta, hogy a Húsvét felé vezető úton Jézussal együtt haladunk a pusztában. Olyan időszak ez, amely lehetővé teszi, hogy még inkább Isten Hangjára figyeljünk és a bennünk motoszkáló kísértéseket leleplezzük.

A „puszta” távoli látóhatárán a Kereszt rajzolódik ki, amelyről Jézus tudja, hogy küldetésének csúcspontja. Krisztus Keresztje a szeretet csúcsa, amely az üdvösséget ajándékozza nekünk – magyarázta a Szentatya. Maga Jézus mondja ezt nekünk: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,14-15). Jézust is felemelik majd a keresztre, hogy bárki, akit a bűn miatt halál fenyeget, hittel Hozzá fordulva megmeneküljön. „Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3,17) – írja Szent János evangéliumában.

Szent Ágoston ezt a következőképpen kommentálja: Az orvos azért jön, hogy meggyógyítsa a beteget, de ha a beteg nem az orvos előírásai szerint jár el, akkor saját magát pusztítja el. Az Üdvözítő eljött a világba… ha nem akarod, hogy téged is üdvözítsen, magadat ítéled el – magyarázza Szent Ágoston. Ha Isten irgalmas szeretete végtelen, aki egyetlen Fiát áldozta értünk, akkor a mi felelősségünk is nagy. A gyógyuláshoz mindannyiunknak el kell ismernie azt, hogy beteg – magyarázta Benedek pápa. Meg kell gyónnunk bűneinket azért, hogy az Istentől már a kereszten megkapott bocsánat szívünkre és életünkre hatással legyen. Szent Ágoston így folytatja: Isten elítéli bűneinket, és ha mi is elítéljük azokat, akkor csatlakozunk Istenhez… vagyis, amikor már sajnáljuk mindazt, amit tettünk, akkor kezdődik meg jótettünk, mert elítéljük rossz cselekedeteinket.

Az ember olykor jobban szereti a homályt a világosságnál, mert szorosan kötődik bűneihez. De az Istennek tett őszinte bűnbánat által lelhetünk csak valódi békére és örömre. Fontos tehát rendszeresen a bűnbocsánat szentségéhez járulni különösen is nagyböjt idején, hogy elnyerjük az Úr bocsánatát és megtérésünk folyamata tovább növekedjen – mondta vasárnap délben Benedek pápa, majd emlékeztette a híveket Szent József liturgikus ünnepére, amelyet március 19-én ünneplünk.

Köszöntet mondott mindazoknak, akik imáikban megemlékeznek róla névnapja alkalmából, továbbá a hívek fohászát kérte közelgő mexikói és kubai apostoli útjáért. Látogatását Szűz Mária oltalmába ajánlotta, akit e két ország híveinek közössége különös módon szeret és tisztel.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.