Március 15-e magyar nemzeti ünnep – a velünk együtt ünnepelő lengyelek nevében P.
Pawel Cebula minorita mondja el gondolatait
Az ezeréves magyar
lengyel barátság alapját közös szentjeink jelentik – fejti ki P. Pawel, felidézve
a millenáris történet főbb állomásait.
Az igazi szabadságért...
Az
1848 – 49-es forradalmat és szabadságharcot lengyelül röviden a Népek Tavaszának nevezzük.
A tavasz a megújuló reménység jelképe. A lengyelországi megemlékezés-sorozat múlt
vasárnap Varsóban kezdődött meg a magyar szentmisével és a magyar-lengyel származású
mártír Esterházy János szobrának megkoszorúzásával – az ő boldoggá avatásáért való
imával. Záróünnepségnek pedig mondható az a különleges fény és zene előadás, amelyet
többek között a varsói Balassi Magyar Kulturális Intézet szervezésében a Vár-téren
mutatnak be szombaton, március 17-én este. Ez egyben előhangja, elővétele lesz a március
23-án mind a két országban ünneplendő magyar-lengyel Barátság Napjának.
Ez
a barátság több mint ezer éves. Az alapját közös szentjeink rakták le. A forrása a
mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliuma, amelyből az igazi szabadság és szeretet, más
néven szolidaritás fakad. A magyarok és lengyelek a történelem folyamán nagyon sokszor
egymás terhét hordozták. Így volt pl. Szent László vagy Szent Kinga illetve Szent
Hedvig idejében. Így volt a török megszállás és Sobieski korában is. Később a Népek
Tavaszán, meg a huszadik században is: 1920-ban, amikor a magyar lőszerészek segítsége
nélkül a lengyelek nem tudták volna legyőzni a szovjet hadsereget; a II. világháború
idején, amikor több mint százezer lengyel, vendégszerető menedéket talált Magyarországon
vagy 1956-ban, amikor a lengyelek a legtöbb vért adták a leigázott magyaroknak.
Kell,
hogy most is együtt harcoljunk az igazi szabadságért, az életért, a házasságért, a
családért s mindazért, ami földünket, s életünket kereszténnyé teszi. Mert, ahogyan
Isten szolgája Robert Schuman mondta, s amit bátran ismételget a mostani magyar miniszterelnök:
„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz többé Európa”.
Ezért is utazott
most Budapestre 3000 lengyel, hogy kifejezze szolidaritását a megtámadott magyarokkal.
Az egyik lengyel transzparens idézte Jézus szavait Szent Máté evangéliumából (18,20):
„Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”. Az egyik fiatal,
aki most a Szolidaritás Vonattal Varsóból elzarándokolt a magyar fővárosba, így fejtette
ki a szándékát: „Azért megyek, hogy megköszönjem a magyaroknak azt a bátor példamutatást,
amellyel reményt adnak nekünk és a többi keresztény nemzetnek is, hogy bár tombol
az önzés és a nihilizmus, a magyarok bátran mernek meríteni a kereszténység forrásából
a közéletben. Magyarok, köszönöm az új Alaptörvényeteket és Szent István egész örökségét!”.
Hozzáteszem: fogjuk meg azt a szablyát a közismert lengyel-magyar mondásból,
amelyről Boldog II. János Pál pápa beszélt Budapesten 1991-ben, Szent István ünnepén.
Ez nem más, mint a lelki kard, a Lélek kardja, az Isten szavának a kardja, az Igazság
kardja – az Igazságé, amely szabaddá tesz.
Az 1848-ban a magyarok szabadságáért
harcolni induló lengyelek magukkal vitték harci zászlóikat s rajtuk a jelmondatot:
„Isten nevében a mi és a ti szabadságunkért!”. Így legyen most is. Ezért mondom, vagyis
imádkozom (azokért is, akik másképpen vélekednek, s nem örülnek a Szolidaritás Vonatnak):
Éljen az evangéliumi szabadság és a keresztény szolidaritás! Éljen az értékek Európája
és a mennyei Haza – bennünk és a nemzetek között! Ámen.
"Magyarország és Lengyelország
két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt
messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte
és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele." Stanisław Worcell (1849)
"Węgry
i Polska to dwa wiekuiste dęby, każdy z nich wystrzelił pniem osobnym i odrębnym,
ale ich korzenie, szeroko rozłożone pod powierzchnią ziemi, i splątały się, i zrastały
niewidocznie. Stąd byt i czerstwość jednego jest drugiemu warunkiem życia i zdrowia".
Stanisław Worcell (1849)