2012-03-06 17:19:23

„Megtört kenyér mások számára” – XVI. Benedek pápa előszava Paul Josef Cordes bíboros könyvéhez


A „Cor Unum” Pápai Tanács nyugalmazott elnökének könyve: „A segítség nem az égből pottyan. Segítő szeretet és spiritualitás” címmel 2011-ben jelent meg Sienában, a Cantagalli kiadó gondozásában. A kötethez XVI. Benedek pápa írt előszót, amelyben a következő szavakkal méltatja a művet:

„Örülök neki, hogy Cordes bíboros befogadta és erőteljes szavakkal ábrázolta azt az impulzust, amely Deus caritas est enciklikám egyik célja volt”. A könyv rámutat a caritas, a szeretet szóban rejlő különféle szempontokra. A pápa annak a kívánságának ad hangot, hogy Cordes bíboros írásának mondanivalója hatoljon el a szívekig és a tanítás befogadásán túl vezessen el a szeretetteljes cselekvéshez, a Jézus Krisztussal való mélyebb szeretetközösséghez”.

Az Apostolok cselekedeteiben Szent Lukács a születő egyház életének négy fő jellemvonására hívja fel a figyelmet (Ap Csel 2,42): „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”.

A kenyértörés a keresztény közösség egyik központi eleme, amely emlékeztet a Feltámadt Krisztus és az emmauszi tanítványok találkozására, illetve az Utolsó Vacsorára – hangsúlyozza a Szentatya.

A zsidóság körében a házigazda, a családfő feladata volt a kenyértörés, amelyet ima előzött meg, majd pedig következett a kenyérfalatok szétosztása. Jézus, mint házigazda és mint övéinek atyai vendéglátója tovább folytatta ezt a szokást haláltusája vigíliájának vacsoráján. Itt azonban a gesztus új jelentőséggel gazdagodik: Jézus nem pusztán a kenyeret osztja szét, hanem önmagát adja tanítványainak.

A mindennapi életben is kettős jelentése van a kenyértörésnek: a javakban való osztozás és az egység jele. A kenyérben való osztozás erejében az asztalt körülvevő közösség eggyé válik: mindenki ugyanabból a kenyérből eszik. A kenyértörés révén a vendégek is a család tagjaivá válnak. Jézus különleges gesztusa, amellyel a kenyeret megtörte, mély nyomokat hagyott a tanítványok lelkében, mint ahogy ezt az emmauszi tanítványok elbeszéléséből megtudjuk.

A születő egyházban a „kenyértörés” kifejezése az Eucharisztiát jelentette, amely megőrizte az új közösség egységét.

Az Utolsó Vacsora emlékezetéből azonban az is világosan kiderül, hogy az Eucharisztia több mint egy egyszerű liturgikus rítus. A kenyértörés önmagában véve a szeretetközösség képmása, az osztozás révén való egyesülés. A keresztények Jézus tettében Isten vendégszeretetének tükröződését látják, vagyis a megtestesült Fiú önmagát adja, mint az élet kenyerét. Az eucharisztikus kenyér megtörését tovább kell folytatni a mindennapi életben, vagyis készségesen meg kell osztanunk másokkal, megvalósítva az egységet – írja Cordes bíboros könyvének előszavában XVI. Benedek pápa.

A kenyértörés egyszerű gesztusában a szeretet a maga végtelen nagyságában nyilvánul meg. A keresztények számára világossá válik a caritas szó új fogalma: az Oltáriszentség váljon „kenyértöréssé” minden szinten, egyébként nem lesz teljes jelentése. Váljon diakóniává, azaz szolgálattá az önátadásban, a mindennapi életben. A cselekvő szeretet által kifejezett társadalmi gondoskodás soha nem pusztán gyakorlati tett, hanem az önmagát adó Úrral való szeretetközösség mély gyökereiből fakad – szögezi le XVI. Benedek pápa Paul Josef Cordes bíboros könyvéhez írt előszavában – olvassuk az Osservatore Romano vatikáni napilap március 5-i számában.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.