„Urunk színeváltozása” – P. Szabó Ferenc elmélkedése nagyböjt második vasárnapjára

Az evangéliumi elbeszélés felvisz bennünket Jézussal – Péter, Jakab és János kíséretében – egy magas hegyre, ahol az Úr elváltozott színében: „Ruhája olyan tündöklő fehér lett, hogy a világon semmiféle kelmefestő sem tudná fehérebbé tenni.” Márk evangéliuma itt is, mint midig nagyon konkrét. Aztán részletezi a jelenést: megjelenik Illés és Mózes, az Ószövetséget képviselő két próféta, akik Jézussal beszélgetnek, majd a mennyei szózat hallatszik, mint Jézus megkeresztelkedésekor: az Atya tesz tanúságot szeretett Fia mellett: „Őt hallgassátok!” Fontos még a vasárnapi perikópában nem szereplő folytatás: Jézus a hegyről lejövet előre jelzi szenvedését, halálát és feltámadását, amit a tanítványok nem értenek. A keresztre feszítés után kiábrándult emmauszi tanítványok esete tanúsítja ezt.

A három tanítványt Jézus majd magával viszi szenvedése előtt az Olajfák hegyére, a Getszemáni kertbe. Nem virrasztanak a vérrel verejtékező Jézussal, hanem alszanak. Így vagyunk mi is, Jézus tanítványai, végig a századokon át: mi, Testének, az Egyháznak a tagjai, szívesen sütkérezünk a Tábor-hegyi ragyogásban, az örömben és vigasztalásban, de nem értjük, miért a szenvedés, miért a kereszt Jézus életében és a miénkben. Nem tudunk Jézussal virrasztani – Vele, vagy beteg testvéreink mellett. Pascal híres mondására emlékezzünk. „Jézus haláltusát vív a világ végezetéig, nem szabad közben aludnunk!”Az apostolok még nem értik Jézus, az Emberfia és Isten Fia titkát. Majd csak pünkösd, a Szentlélek eljövetele után derül fény a Mester istenfiúi mivoltára. És utána, az őskeresztény igehirdetés után írják meg az evangéliumokat, húsvét, az ősegyház hite fényében értelmezve a Názáreti Jézus történetét.

Ha most mi hittel olvassuk az evangéliumokat, megjelenik lelki szemünk előtt a testté lett Ige, Isten Fia, a feltámadt Jézus csodálatos alakja. Nincs szükség apologetikára: az Evangéliumok Jézus Krisztusa nem lehet kitalált személy, hiszen az a legnagyobb csoda lenne, hogy egy korabeli író ilyen ragyogó Alakot alkotott. Megérezték ezt nagy művészek, írók, költők, aki néha nem is voltak hívők, csak keresők, de főleg konvertiták (megtértek) vagy már mélyen hívők. Számos nevet idézhetnénk: a hitevesztett Renantól a megtért Papini-ig, vagy Márai Sándor Harminc ezüst pénz-étől Kodolányi János Én vagyok c. regényéig. Egy példát idézek. Giovanni Papini 1921-ben Nietzschének és híveinek válaszolva írja Krisztus története c. bevezetőjében: „Azt mondják, hogy Krisztus az erőtlenek prófétája, holott azért jött, hogy erőt adjon a bágyadozóknak s a megalázottakat a királyok fölé felmagasztalja. Azt mondják, hogy vallása a betegek és halálraváltak vallása, holott Ő meggyógyítja a betegeket s feltámasztja a halottakat. Azt mondják, hogy ellensége az életnek, holott legyőzi a halált. (…) Azt mondják, hogy elhozta a világba a szomorúságot és a sanyargattatást, holott, míg élt, evett és ivott illatokkal kenette lábait és haját s utálta a képmutató böjtölőket s a hívságos bűnbánatokat. Sokan elhagyták Őt, mert sohasem ismerték meg. Elsősorban ezeken akar segíteni ez a könyv.”

A húsvéti misztérium egyszerre kereszt és feltámadás. Igazában a színeváltozás már a feltámadás elővételezése, előre jelzése. Tudjuk, mert hisszük, hogy a kereszt egy állomás, út az élet világossága felé: Per crucem ad lucem! Hisszük, hogy Jézus feltámadt és többé meg nem hal, tovább él Lelkével az Egyházban, bennünk. Ha majd feltámadunk, minket is eláraszt az Úr dicsősége, átváltozunk, testünk is dicsőséges, átszellemült test lesz. De a szellem már most hat a testre. Az imádkozó ember tiszta, szerető lelke átsugárzik az arcon, amely a lélek tükre. Halász Piusznál olvasom az imádkozó emberről: „Azt szokták mondani, hogy a külső a belső tükre. Hogy milyen valakinek a lelke, az a szemén tükröződik. Nos az imádság egyik tulajdonsága, hogy átváltoztatja lelkünket, az átváltozott lélek pedig kiül az arcunkra, tükröződik egész megjelenésünkön. (…) Nézzük a tömjénszemet, semmi feltűnő sincs rajta, de ha parázsra dobják, mennyei illattá válik. Így változik a .lélek is, ha a szeretet parazsára imádságot hint…”

(Mk 9, 1-9)