A hamvazkodás a bűnbánat és az alázat nem pedig a kétségbeesés jele – XVI. Benedek pápa homíliája hamvazószerdán

A Nagyböjt első napján, hamvazószerdán délután XVI. Benedek pápa ünnepi szentmisét mutatott be Róma hét halmának egyikén, az Aventinus-dombon. A római stáció szerint tartott szertartás fél ötkor kezdődött a Szent Anzelm templomban, majd a hívek bűnbánati körmenettel a közeli Santa Sabina bazilikába vonultak, ahol a pápa megáldotta a hamut, meghamvazta a híveket és ő maga is meghamvazkodott.

Az ünnepi szentmisén mondott szentbeszédében a Pápa a hamvazkodás jelentéséről elmélkedett. Hamvazószerdán, amely a bűnbánat és böjt napja a hívek új útra lépnek, amely a feltámadás Húsvétjához vezet. A hamu, amely a természet egy eleme, anyaga, a szertartás során szakrális jellé válik.

A hamu azoknak az anyagi jeleknek egyike, amelyek a világegyetemet bevezetik a liturgia keretei közé. A legfontosabbak e jelek között azok, amelyek a szentségekre vonatkoznak, mint a víz, a kenyér és a bor. Ezek valóságos szentségi anyaggá válnak, eszközzé amelyen keresztül Krisztus kegyelmét közli velünk. A hamu nem szentségi jel, ám az imádsághoz és a hívek megszentelődéséhez kötődik. A megáldott hamut a hamvazkodás szertartása során e szavak kísérik: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel”.

A Teremtés könyvének ezzel a kijelentésével befejeződik Istennek az áteredő bűn után kimondott negatív ítélete. Isten elátkozza a kígyót, amely bűnbe vitte a férfit és a nőt, megbünteti mindkettőjüket, de nem átkozza meg őket, mint a kígyót, hanem a földet, a port átkozza meg, amelyből lettek. A por, amelyből Isten megalkotta az embert a bűnbeesés után valóban a kikerülhetetlen halál jele. Ám a talaj, a por megátkozásának ugyanakkor gyógyító szerepe is van, mert Isten mindig a jót akarja az ember számára, amely felülmúlja magát az átkot. Az átok ugyanis nem az emberre vonatkozik, hanem a bűnre.

Isten nem tekinthet el a büntetéstől, mert tiszteletben tartja az ember szabadságát, akkor is, amikor bűnt követ el, amely következményekkel jár. A büntetésben és a föld megátkozásában mindig jelen van ugyanakkor az Istentől jövő jószándék. Amikor elhangzanak ezek a szavak: „Porból vagy és porrá leszel” – Isten az igazságos büntetéssel együtt hirdeti az üdvösség útját, amely éppen azon a talajon, azon a poron és azon a húsból való testen keresztül vezet, amelyben az Ige testet ölt. Hamvazószerda liturgiája ebben az üdvözítő perspektívában ismétli meg a Teremtés könyvének szavait. Ezek a szavak felhívást tartalmaznak a bűnbánatra, az alázatra, halandóságunk tudatosítására. De mindez nem azért van, hogy a kétségbeesésbe taszítsanak bennünket, hanem azért, hogy elfogadjuk éppen halandóságunkat, mert a halál után Isten megnyitja előttünk az utat a feltámadás és a paradicsom felé.

Origenész megfogalmazásában a „testben lakó lélek érdemei szerint a személy halad előre a spirituális test dicsősége felé.” A lélek érdemei tehát fontosak, de ennél sokkal alapvetőbbek Krisztus érdemei, az Ő húsvéti misztériumának hatékonysága. Szent Pál tömören ezt így fogalmazza meg: „Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk” (2 Kor. 5,21). A bűnbocsánat lehetősége számunkra lényegében attól függ, hogy Isten saját Fia személyében osztozott emberi természetünkben, kivéve a bűnt. Az Atya feltámasztotta Őt a Szentlélek erejéből és Jézus, az új Ádám, Szent Pál szavaival „éltető lélekké” vált (1Kor. 15,45). Jézus a mi kőszívünket hússzívvé tudja tenni. Az Isten irgalmában bűnbánó és megváltott ember, aki alázattal elismeri, hogy üdvösségre szorul, találja meg az igazi hazát.

(ik)