2012-02-14 16:29:45

„Csalódik az, aki el akarja bátortalanítani a pápát, vagy zavart akar kelteni az egyházban” – P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő nyilatkozata


Manapság erős idegzettel kell rendelkeznünk, ma már semmin sem lepődhetünk meg – írja rádiónk főigazgatója a közelmúltban napvilágot látott Szentszékkel kapcsolatos álhírekkel szemben. Az amerikai közigazgatás zárolt okmányait a wikileaks szivárogtatta ki, most a Vatikánnak is megvannak a maga csatornái, amelyeken keresztül a nyilvánosság elé kerülnek olyan dokumentumok, amelyek zavart okoznak, megkönnyítve ezáltal, hogy rossz fénybe állítsák a Vatikánt, az egyházi vezetést és általában véve magát az egyházat. Tehát nyugalomra és hidegvérre van szükségünk, valamint az értelem használatára, amely nem jellemző minden médiumra.

Különböző természetű és fajsúlyú dokumentumokról van szó, amelyek különböző időpontokban és helyzetekben születtek. Más téma a jobb gazdasági vezetése egy olyan intézménynek, mint a vatikáni Kormányzóság, amely széleskörű anyagi tevékenységet végez. Ugyancsak más kategóriát jelentenek a jogi kérdések, amelyekről tárgyalások folynak és természetes, hogy ezzel kapcsolatban különböző vélemények léteznek. Szintén mások azok a lázálomhoz hasonló mendemondák, amelyeket egyetlen épeszű ember sem vesz komolyan, mint pl. a közelmúltban a pápa elleni merényletről szóló kósza hír. Mindez azoknak a malmára hajtja a vizet, akik zűrzavart akarnak kelteni – írja jegyzékében P. Lombardi.

A komoly tájékoztatás különbséget tud tenni a különféle témák között és megérti azok eltérő jelentését. Nyilvánvaló, hogy a vatikáni Kormányzóság gazdasági tevékenységét bölcsen és megfelelő szigorral kell irányítani, hogy a IOR, a vatikáni Vallási Művek Intézetének pénzügyi tevékenységét a pénzmosás elleni nemzetközi törvényekhez kell igazítani. Ezek természetesen mind a pápa útmutatásai. Miközben az is nyilvánvaló, hogy a pápa elleni összeesküvés elmélete lázálom, őrület, amely nem érdemli meg, hogy komolyan foglalkozzanak vele.

P. Lombardi, szentszéki szóvivő jegyzékében szomorúnak nevezi azt a tényt, hogy a Vatikánból hűtlenül kijuttatnak dokumentumokat, hogy zűrzavart keltsenek. A felelősség mind a két fél részéről fennáll. Elsősorban azé a felelősség, aki ezeket a dokumentumokat kijuttatja, de azé is, aki ezeket felhasználja, természetesen nem az igazság iránti tiszta szeretetből. Erősnek kell tehát lennünk, hogy ne emésszen fel bennünket a zűrzavar, amint ezt a rosszindulatú személyek szeretnék. P. Lombardi egy ősi bölcsességre utal, miszerint minél erősebbek a támadások, annál fontosabb tét forog kockán.

A pedofília miatti támadások sorozatára az egyház helyesen, komoly elkötelezettséggel, távolba mutató megújulással válaszolt. Kezünkbe vettük a helyzetet és kidolgozzuk a gyógyulás, a megújulás és a megelőzés erőteljes stratégiáját az egész társadalom javát szolgálva. Az egyház új normákat vezetett be, az ellenőrzés új nemzetközi csatornáit nyitotta meg – emlékeztet rá a vatikáni szóvivő.

A közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentumok most ennek az elkötelezettségnek a hitelét akarják lerontani. Azonban téved és csalódik az, aki azt hiszi, hogy elbátortalanítja a pápát és munkatársait ebben az elkötelezettségükben – írja jegyzékében P. Lombardi.

Ami pedig a következő konklávé távlatában dúló állítólagos harcok kérdését illeti, a szentszéki szóvivő megjegyzi: az elmúlt több mint száz évben megválasztott pápák mind vitathatatlanul kimagasló, spirituális személyiségek voltak. Természetes, hogy a bíborosok olyan személyt akarnak megválasztani, aki megérdemli Isten népe tiszteletét és korunk emberiségét nagy erkölcsi és spirituális tekintéllyel szolgálja. Belső hatalmi harcokról szólni azoknak a morális közönségességét tükrözi, akik ezt provokálják és, akik gyakran csak a rosszat látják. Aki hisz Jézus Krisztusban, az szerencsére tudja, hogy – bármit is írjanak az újságok – az egyházi felelősök valódi aggodalmait a ma és a holnap emberiségének súlyos problémái jelentik. Nem véletlen, hogy hiszünk és bízunk a Szentlélek segítségében – fejezi be az utóbbi napok egyházellenes médiatámadásaira válaszoló jegyzetét P. Federico Lombardi SJ, szentszéki szóvivő.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.