A papi és szerzetesi hivatások életerős egyházi közösségekben és hívő családokban nyilvánulnak meg - XVI. Benedek pápa üzenete a hivatások világnapjára

Április 29-én, Húsvét negyedik vasárnapján tartják világszerte a hivatásokért szóló imanapot. A most 29. alkalommal megrendezett világnapra a Szentatya üzenetének jelmondata így hangzik: „A hivatások Isten szeretetének ajándékai.”

A tökéletes ajándék Isten szeretetéből forrásozik – Deus caritas est: „Aki szeretetben él, Istenben él és Isten őbenne” (1 Ján. 4,16). A Szentírás beszéli el Isten és az emberiség kapcsolatának történetét, amely megelőzi magát a teremtést. Szent Pál apostol Efezus város keresztényeinek írt levelében azt mondja, hogy Fiában Jézusban „Isten a világ teremtése előtt választott ki minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk” (Ef. 1,4). Isten tehát már akkor szeretett bennünket, amikor még a meg sem kezdődött életünk.

Az emberi létezés legnagyobb igazsága tehát ebben a meglepő misztériumban rejlik. Abban, hogy minden teremtmény, főként minden egyes emberi személy Isten elgondolásának, hűséges és örök szeretetének gyümölcse. Szent Ágoston híres Vallomásainak lapjain fennkölt szavakkal fejezi ki azt, hogy miként fedezte fel Istent, mint a legnagyobb szépséget és szeretetet, Istent, aki bár mindig közel volt hozzá csak később nyitotta ki szívét és elméjét, hogy megváltozhasson: „Későn szerettelek téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. Igen, mert Te bennem voltál, én azonban kívül voltam és ott kerestelek. ..Velem voltál, de én nem voltam Veled…Hívtál engem és hívásod áttörte süketségemet, fölragyogtál és fényességed eloszlatta vakságomat, kiárasztottad illatod frissességét és én belélegeztem azt. Most elepedek utánad, megízleltelek és most éhezlek és szomjúhozlak, megérintettél és most lángol bennem a te békességed utáni vágy.” Hippo Szentje az iménti képekkel próbálja leírni Istennel való találkozásának emberi szóval szinte elmondhatatlan misztériumát, azt, hogy Isten szeretetével hogyan formálta át egész életét.

Isten kikötések nélkül, ingyenesen ajánlja fel szeretetét mindenkinek. A papság összefüggésében szemlélve ezt a szeretetet Boldog II. János Pál így fogalmazott: a szolgálattal járó cselekedetek mind arra ösztönöznek, hogy állandóan növekedjünk a Jézus Krisztus iránti szeretetben és szolgálatban, Aki az egyház Feje, Főpapja és Jegyese, olyan szeretet, amellyel egyre inkább választ adunk Isten Krisztusban adott szabad és ingyenes szeretetére. Ő az Aki megteszi az első lépést és nem azért, mert kivételes jóságot tapasztalt bennünk, hanem azért, mert „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róm. 5,5).

Az isteni hívás forrásánál mindig Isten végtelen szeretetének kezdeményezése áll, amely teljességében Jézus Krisztusban nyilvánul meg. A Szentatya itt „Deus caritas est” enciklikájának szavaira utalt, amelyben ez áll: Isten láthatóságának számtalan jele létezik. A Szentírás szerint Isten közelít hozzánk, próbál meghódítani bennünket. Az Egyház egész történelme során az Úr mindig közeledik felénk, a személyekben, akikben feltűnik, az Igében, a Szentségekben és főként az Eucharisztiában.

Isten szeretete mindig velünk van, hűséges önmagához, ezért állandóan hirdetni kell Isten hívó szavának szépségét, főként az új nemzedékeknek. A keresztény élet igazi mértékét az jelenti, hogy úgy szeretünk, ahogy Isten szeret. Az önátadó szeretet talaján, az isteni szeretetre való megnyílásban fakadnak és növekednek a hívatások. A szeretet forrásából merítve, az Ige és a Szentségek gyakori vételén keresztül válunk képessé arra, hogy szeressük a másikat, akiben felfedezzük Krisztus Urunk arcát. A két szeretet - Isten és a felebarát iránt - közötti eltéphetetlen kötelék ugyanabból az isteni forrásból ered és afelé irányul. Nagy Szent Gergely pápa ezt így fogalmazza meg: „Szívünk talajába Isten elültette az iránta való szeretet magját, amely kizöldült a testvéri szeretet ágaként.”

Az egyetlen isteni szeretetnek ez a két kifejezése különös tisztasággal és intenzitással van jelen azok szívében, akik úgy döntöttek, hogy elindulnak a papság és a megszentelt élet felé vezető útvonalon. Az Isten iránti szeretetnek a papok és a szerzetesek a látható képmásai, akkor is ha ez nem mindig valósul meg tökéletesen. Szent Péter az isteni Mesternek adott határozott válasza fejezi ki ezt a legjobban: „Igen Uram, te tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,15). A szeretet felebarátok iránti másik, konkrét megnyilvánulása ad döntő ösztönzést arra, hogy valaki a papi vagy szerzetesi hivatást válassza. Az arsi plébános gyakran ismételte ezt a mondatot: „A pap nem önmagáért, hanem értetek pap.”

A Szentatya a hivatások ima világnapjára írt üzenetében végül megszólítja a püspököket, papokat, szerzeteseket és a lelkipásztori munkában elkötelezett minden személyt. Azt kéri tőlük, hogy közösségeikben figyeljenek fel a hivatások jeleire. Fontos, hogy az egyházban olyan feltételeket teremtsenek, amelyek elősegítik az „igen” kimondását az isteni szeretet hívására. A hivatáspasztoráció feladata, hogy ehhez hasznos útvonalat jelöljön ki. Ebben központi helyet foglal el az Isten Szava iránti szeretet, a Bibliával való ismerkedésen keresztül, a személyes és közösségi imádság. Elsősorban azonban az Eucharisztia legyen a hivatás felé haladás életadó központja. Ige, imádság és Eucharisztia három értékes kincs ahhoz, hogy megértsük az Isten Országáért teljesen átadott élet szépségét.

A Szentatya reményei szerint a helyi egyházak olyan helyek, amelyekben figyelemmel felkutatják és elkísérik a hivatásokat és biztos lelki vezetést adnak a hivatást érző fiatal férfiaknak és nőknek. Így a keresztény közösség maga is Isten szeretetének megnyilvánulása lesz és törődik azokkal, akik meghallják Isten hívását. Emellett fontos szerepet játszanak a hívő családok, az élet és a szeretet közösségei, az emberi és keresztény formálódás kiváltságos helyei, a legjobb hivatás ébresztő „szemináriumok” az Isten Országának szentelt életben – emlékeztet a pápa II. János Pál Familiaris consortio k. apostoli buzdításának szavaira. A lelkipásztorok a laikus hívekkel együtt működjenek közre az egyházzal azért, hogy egyre több ilyen család legyen a názáreti Család példájára, mint a Szentháromság szeretetkapcsolatának földi visszatükröződése.
(ik)