„Isten soha nem hagy magunkra bennünket. Jézust követve ajánljuk oltalmába fájdalmunkat” – a Szentatya katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

XVI. Benedek pápa a vatikáni VI. Pál kihallgatási csarnokban tartotta meg a szokásos audienciát, amelyen ez alkalommal Jézus földi élete utolsó pillanatainak szentelte katekézisét.
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). A Szentatya a hat órán át a kereszten függő, haldokló Jézus imájáról elmélkedett, amelyet Márk és Máté evangéliumaiban olvashatunk.

A keresztre feszítésen jelenlévők sértegetéseivel, a mindent beborító sötétséggel szemben, Jézus kiáltása azt mutatja, hogy a szenvedés és halál súlyával együtt, amelyben látszólag nincs jelen Isten, Jézus teljesen bizonyos az Atya közelségéről. Az Úr jóváhagyja a szeretetnek ezt a legnagyobb megnyilvánulását, a teljes önátadást, annak ellenére, hogy felülről nem hallatszik hangja, mint egyéb alkalmakkor. Az aggodalom pillanatában az ima, kiáltássá válik: ez történik velünk is az Úrral való kapcsolatunkban – mondta katekézisében a pápa.

A legnehezebb és legfájdalmasabb helyzetekben, amikor Isten látszólag nem hallgat bennünket, ne féljünk rábízni a terhet, amelyet szívünkben hordozunk. Ne féljünk Hozzá kiáltani minden szenvedésünkben.

Az emberek legvégső elutasítása pillanatában, amikor teljesen magára maradt, Jézus annak tudatában imádkozik, hogy az Atya Isten jelen van abban az órában is, amelyben végbe megy a halál emberi drámája.

Fontos, hogy megértsük: Jézus imája nem annak a kiáltása, aki kétségbe esetten néz szembe a halállal, aki úgy érzi, hogy magára hagyták. Jézus abban a pillanatban teljesen magáévá teszi a 22. zsoltárt, Izrael szenvedő népének zsoltárát. Ezáltal magára veszi nem pusztán népe fájdalmát, hanem minden emberét, aki a rossz elnyomásától szenved. Ugyanakkor mindezt Isten szívéhez juttatja el, azzal a bizonyossággal, hogy kiáltása meghallgatást nyer a feltámadásban: „a legvégső szenvedés kiáltása egyben az isteni válasz, az üdvösség bizonyossága, nem pusztán Jézus, hanem „sokak” számára” – mondta katekézisében XVI. Benedek pápa.
Jézus imájában benne van a határtalan bizalom és az Istenre való hagyatkozás, akkor is, amikor látszólag Isten távol van, látszólag hallgat és nem értjük tervét. Jézus velünk együtt és értünk szenved. Szenvedése szeretetéből fakad és magában hordozza a megváltást, a szeretet győzelmét.

Mi is mindig és újból a szenvedéssel és Isten csöndjével találjuk szemben magunkat – ezt gyakran kifejezzük imánkban. Ugyanakkor szemben találjuk magunkat a Feltámadással, Isten válaszával is, aki magára vette szenvedésünket, hogy azokat velünk együtt hordozza és biztosítson bennünket arról a szilárd reményről, hogy szenvedésünk győzelemmel ér véget.
Jézus kiáltása arra emlékeztet bennünket, hogy az imában le kell küzdenünk „énünk” és problémáink korlátait, hogy megnyíljunk mások szükségleteinek és szenvedéseinek.

A kereszten haldokló Jézus imája tanítson meg bennünket arra, hogy szeretettel imádkozzunk testvéreinkért, akik érzik a mindennapi élet terhét, akik nehéz pillanatokkal küzdenek, akiket fájdalom sújt, akiket senki sem vigasztal meg. Imádkozzunk Isten szívéhez, hogy ők is érezzék Isten szeretetét, amely soha nem hagy el minket.

A Szentatya a nagy nyelveken is összefoglalta katekézisét illetve anyanyelvükön köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokcsoportokat. Végül felhívást intézett az illetékesekhez, hogy siessenek nagylelkűen mindazok segítségére, akiket az utóbbi hetek rendkívüli hideg áramlata sújtott Európában. A pápa lelki közelségéről biztosította a súlyos megpróbáltatásoktól szenvedő lakosságot, a híveket pedig arra buzdította, hogy imádkozzanak az áldozatokért és hozzátartozóikért.

(vm)