2012-02-01 18:19:49

Mongólia: az egyház elégedettségét fejezte ki a halálbüntetés eltörlése miatt


Az állami rendelkezések közül a halálbüntetés eltörlése korszakalkotó lépést jelent a nemzet számára és döntő pillanat az emberi jogok tiszteletben tartása szempontjából az országban – így nyilatkozott a Fides missziós hírügynökségnek Wenceslao Padilla püspök, ulánbátori apostoli prefektus. Cahjagín Elbegdordzs mongol államfő egy ideje már kérvényezte a törvény eltörlését, amelynek felfüggesztését már elérte korábban. Az egyház nagyon örül a hírnek, hiszen ez döntő lépés az emberi méltóság és a személy alapvető jogainak, mint pl. az élethez való jog tiszteletben tartása felé. A püspök gratulált a parlamentnek és az elnöknek a döntésért.

A mongol parlament január 5-én hagyta jóvá a polgári és a politikai jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmény második protokollját. Az egyezményhez való csatlakozás értelmében az ország elkötelezi magát az ENSZ és a nemzetközi közösség előtt a halálbüntetés eltörlése és annak a jogrendből való eltávolítása mellett. Ennek az eredménynek az elérésében meghatározó szerepe volt a Szent Egyed Közösségnek, amely politikai és kulturális kezdeményezésekkel az iskolákban és az egyetemeken, továbbá média kampányokkal és aláírásgyűjtéssel mozdította elő a döntés megszületését. A civil társadalom összefogásának köszönhetően sikerült túllépni a legkeményebb akadályon: a mongol nép forradalmi pártjának képviselői, akik többségben vannak a parlamentben, ellenezték az indítványt. Eleinte elkötelezetten védelmezték a halálbüntetés megőrzését.

Padilla püspök a hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette véleményét az emberi jogok helyzetéről a volt kommunista országban: az emberi jogok tiszteletben tartása érezhetően javul Mongóliában. Jelenleg az egyház a gyermekek és a nők jogainak védelmére összpontosít. Az egyéni jogok védelmét illető legnagyobb kihívást a korrupció, a munkanélküliség, az erőszak, a közélet irányításának átláthatatlansága jelenti. A közel 700 személyből álló kis katolikus közösség az Evangélium értékeit képviselve hozzájárul Mongóliában a személynek az élethez és a tanuláshoz való jogának előmozdításához.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.