2012-01-31 17:19:37

„Jó keresztény és becsületes állampolgár nevelése” – január 31-e a szalézi rendalapító, Bosco Szent János ünnepe


Az Osservatore Romano vatikáni napilap január 31-i számában hosszú cikkel emlékezik meg Bosco Szent Jánosról, aki „szociális közvetítőként” segítette a fiatalokat, hogy becsületes állampolgárokká és jó keresztényekké váljanak. Don Bosco az 1850-es években felhatalmazást kapott arra, hogy összegyűjtse a Torinóban és környékén élő veszélyeztetett és közveszélyes fiatalokat, és életútjuk során nevelje és segítse őket.

Harcolt az embert megillető elidegeníthetetlen jogok megerősítéséért az állampolgár személyét, mint egy közösség tagját állítva a középpontba, akit polgári, politikai és szociális jogok illetnek meg. Bosco Szent János célja az volt, hogy fiataljai a kor tudatos embereivé váljanak saját maguk és a társadalom mély megismerése által.

Számos írása tanúskodik erről, köztük pl. a „Katolikus levelek”, vagy az „Itália története”, amely mind a „jó keresztények és becsületes állampolgárok” nevelését hangoztatta. Támogatta az ingyenes iskolai nevelést, a szakmunkások képzését, vagyis az oktatás megszervezését és harcolt a kiskorúak gyárakban való dolgoztatása és az iskolázatlanság ellen. Szolgálata során párbeszédet teremtett a korabeli egyház és a politikai vezetés között a jövő fiataljainak nevelése érdekében. Pedagógiája a „megelőzés módszerét” alkalmazta, amelyet hosszas tárgyalások és kitartó munka után elismeréssel értékelt a korabeli társadalom és politikai vezetés is.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.