„Folytatni kell az Emlékezést” – P. Federico Lombardi SJ eheti jegyzete az Octava Dies vatikáni televíziós műsorban

67 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én ért véget az auschwitzi gyalázat. Az Emlékezés Napja ehhez a dátumhoz és jelképesen a Holokauszt tragédiájának legszörnyűbb helyszínéhez fűződik. Ha éltek olyan emberek, akik képesek voltak erre a kegyetlenségre, akkor senki sem garantálhatja, hogy egy napon nem ismétlődik meg újból, a fájdalmas Emlékezés pedig figyelmeztetéssé válik a ma és minden idők számára.

Ne feledjük, hogy 67 év sok idő. A tanúságtevők nemzedéke, amely megélte a Holokauszt korszakát és borzalmát egyre inkább eltűnőben van. Osztozni kell azok aggodalmaiban, akik a felejtéstől – vagy még rosszabb –, a tagadástól tartanak, amely tudatlanságból, szörnyűbb esetben pedig politikai, etnikai, vallási gyűlöletből fakad. A Holokauszt Emléke az emberiség történelmének egyik legjelentősebb összehasonlítási alapja annak megértéséhez, hogy mi is forog kockán, amikor az emberi személyt megillető méltóságról, az emberi jogok egyetemességéről, és azok védelméről van szó.

A hívő emberek számára kikerülhetetlen „teológiai helyszín” is. Az Istenről és a rosszról megfogalmazott legszélsőségesebb kérdés színhelye. Az Isten színe előtti életünk és kérdéseink színtere is, hogy miként történhetett meg mindez. A keresztény számára a Keresztre való feltekintés helyszíne annak reményében, hogy a bánaton felülkerekedik az élet. A lengyel és a német pápa Auschwitzban emlékeztek. Mi is így teszünk ezekben a napokban szolidaritást vállalva elsősorban az izraeli néppel és a gyilkos gyűlölet minden áldozatával. A gyűlölet, amely tagadja az emberi méltóságot bármely népről vagy nyelvről legyen szó.

(hh)