2012-01-25 17:48:47

„Vitathatatlan az értékek melletti elkötelezettségünk” – római interjú Martonyi János külügyminiszterrel


RealAudioMP3 Január 24-én, kedden délután a Rómában élő németajkú közösség Santa Maria dell’Anima templomának könyvtártermében szimpóziumot tartottak Habsburg Ottó keresztény politikus személyiségéről. Az összejövetelen legidősebb fia, Habsburg Károly főherceg elnökölt.

Az utolsó előadó volt Martonyi János magyar külügyminiszter, akinek beszédét hosszú vastapssal értékelte a hallgatóság, közöttük a térség országainak szentszéki nagykövetei, bíborosok, papok, szerzetesek. Több fontos személyiség biztosította a minisztert a magyar ügy iránti szimpátiájáról. A szimpóziumot megtisztelte jelenlétével Balla János, Magyarország római nagykövete és Daniel Rudolf Anrig, a Pápai Svájci Gárda parancsnoka is. Az előadások után a külügyminiszter interjút adott műsorunk számára.

A szimpóziumon a római német nemzeti templom rektora, Franx Xaver Brandmayr pápai káplán bevezető szavai után Rocco Buttiglione katolikus filozófus, az olasz képviselőház elnökhelyettese tartott előadást. Többek között megállapította: Habsburg Ottó nemes ember volt, a szó legteljesebb értelmében. Soha nem félt attól, hogy kimondja az igazságot. Egy nemzet csak akkor maradhat fenn, ha az igazságot mondja. Az olasz politikus emlékeztetett a közelmúltban elhunyt Václav Havel egykori cseh államfő alakjára, aki ebben az értelemben szintén nemes ember volt.

Előadást tartott többek között Wolfgang Schüssel volt osztrák szövetségi kancellár. Dominik Duka prágai érsek, kinevezett bíboros beszédét Jan Mráz prelátus, a római Nepomuki Szent János Pápai Intézet rektora olvasta fel.

Az előadók egyértelműen megállapították, hogy Habsburg Ottó keresztény és európai politikus volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy soha nem feledkezett meg a szovjet elnyomás alatt élő európai országokról. Már fiatal korától kezdve törekedett Európa újraegyesítésére, úgy is, mint a Páneurópai Unió tagja, alelnöke, majd elnöke. Sokat fáradozott az Európai Unió bővítésén, a földrész minden országának integrációján.

A szimpózium résztvevői ennek kapcsán tapssal üdvözölték, hogy Horvátország január 22-én, vasárnap igennel szavazott az EU csatlakozást illetően. Utaltak rá, hogy ennek előkészítésében nagy szerepe volt Habsburg Ottónak, illetve Martonyi János magyar külügyminiszternek. A felszólalásokban gyakran történt utalás az 1989-es páneurópai piknikre, amelynek fővédnöke Habsburg Ottó volt.

Az augusztus 19-i osztrák-magyar határáttörés fontos állomást jelentett a berlini fal összeomlásához vezető úton. Habsburg Ottó bástyákat döntött le, politikájának alapkövét azonban mindig a keresztény értékek jelentették. Konzervatív keresztény volt abban az értelemben is, hogy védelmezte az olyan örök értéket, mint a társadalom alapsejtjét képező család.

Többször is kifejtette: örül, hogy nem császárként, hanem elkötelezett politikusként dolgozhat Európa egységéért, mindig tiszteletben tartva az egyes országok szuverenitását, a népek, nemzetek, nyelvek különbözőségének gazdagságát. Az emlékezés este fél nyolckor Requiemmel zárult, amelyet Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek vezetett a római Santa Maria dell’Anima német nemzeti templomban.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.