„A csönd és a szó kapcsolata” – ezzel a témával foglalkozik a Tömegtájékoztatás Világnapjára írt pápai üzenet

Az üzenet első soraiban a Szentatya így fogalmaz: „A 2012-es (május 20-án esedékes) világnap közeledtével szeretnék megosztani néhány gondolatot a kommunikáció emberi folyamatának olykor háttérben maradó, ám nagyon fontos szempontjáról… A csönd és a szó kapcsolatáról van szó. Két mozzanat ez, amelyekben szükséges az egyensúly, az egymásutániság és egymás kiegészítése, hogy kialakulhasson az őszinte párbeszéd, továbbá a személyek közelebb kerüljenek egymáshoz. Amikor a szó és a csend kölcsönösen kizárja egymást, a kommunikáció elromlik, vagy azért, mert a túl sok beszéd egyfajta kábultságot okoz, vagy ezzel ellentétben ridegség légköre alakul ki. Amikor azonban a kettő – a szó és a csönd – kölcsönösen kiegészül, a közlés értéket és értelmet nyer.” (A pápai üzenetet kedden délelőtt mutatták be a szentszéki sajtóirodában.)

A csönd tehát a közlés integráns része. A csöndességben halljuk és ismerjük meg jobban saját magunkat is. Ha mi hallgatunk szóhoz jut a másik ember. A csönd által nyílik lehetőség egymás kölcsönös meghallgatására és a teljesebb emberi kapcsolatra. A csendben valósulnak meg a kommunikáció leghitelesebb pillanatai például azok között, akik szeretik egymást: a mozdulat, az arckifejezés, a testbeszéd mind a személy igazi megnyilvánulásának jele. Az öröm, az aggodalom, a szenvedés sajátságos módon fejeződik ki éppen a hallgatáson keresztül. A csöndből tehát egy még igényesebb közlés fakad a meghallgatásnak azzal a képességével együtt, amely az egymás közötti kapcsolatok természetének mértékét jelzi. Amikor az üzenetek és az információk túl bőségesek, lényeges, hogy különbséget tudjunk tenni a fontos és a fölöslegeges között. A közlés jelenlegi dinamikájának többsége a válaszok keresésére irányul.

Az internetes kereső programok kiindulási pontot jelentenek számtalan olyan személynek, akik tanácsokat, információkat és válaszokat kérnek. A világháló egyre inkább a kérdések és válaszok fóruma, sőt a modern ember céltáblájává lesz olyan kérdéseknek is, amelyeket nem vetett volna fel és olyan szükségleteket keltenek benne, amelyeket valójában nem érez. A csönd ezért is értékes, hogy a számtalan ösztökélés és a nem igénylett válasz közepette felismerje a ténylegesen fontos kérdéseket. A közlés összetett és szerteágazó világában felszínre kerül azonban a sokak részéről felmerülő kérdés az emberi lét értelmével kapcsolatban: mint pl. ki vagyok, mit kell tudnom, mit kell tennem, miben remélhetek?

Fontos, hogy meghallgassuk az ilyen kérdéseket feltevő embereket, a szavak és az eszmecsere párbeszédén keresztül. De fontos a megfontolásra és a csöndre való felhívás is, mert olykor ezek ékesszólóbbak, mint az elsietett válaszok. Mert a kérdező ezáltal saját énje mélyéig hatol, hogy megnyíljon egy olyan válasz előtt, amelyet Isten belevésett az emberi szívekbe. A kérdések megállíthatatlan folyama végső soron az ember nyugtalanságát fejezi ki, aki szüntelen keresésben van, kutatja mi az igazság, legyen az kicsi vagy nagy igazság, amely értelmet és reményt ad életének.

Érdeklődéssel fogadjuk a különböző közösségi hálókat, különféle weboldalakat, amelyek segítik a ma emberét a reflexióban és az igazi kérdésfeltevésben, de abban is, hogy időt találjon az imára, a meditációra és az Isten Igéjében való osztozásra. Akár a rövid üzenetekben is, mint pl. a Szentírás egy sora, rátalálunk mély gondolatokra, amelyeket lelkünkben forgathatunk. Ne csodálkozzunk azon, hogy a különböző vallási hagyományokban a magány és a csend kiváltságos helyet foglal el az emberek számára, hogy önmagukra találjanak és arra az Igazságra, amely mindennek értelmet ad.

A kinyilatkoztatás Istene szavak nélkül is beszél, mintegy meghosszabbítja korábban kimondott szavait. A kereszt csöndjében Isten szeretete szól hozzánk. Ha Isten a csendességben is beszél az emberekhez, ők is beszélhetnek Istenhez és Istenről a csöndben. Szükségünk van arra a szemlélődő csendességre, amelyen keresztül belépünk Isten csöndjébe, hogy eljussunk arra a pontra, ahol a megváltó Szó megszületik. A szemlélődő imából fakad a küldetés fontosságának belső igénye, az a sürgető kényszer, hogy hirdessük amit „láttunk és hallottunk”, hogy mindenki közösségben legyen Istennel. A hallgatag elmélkedésben még erőteljesebben felhangzik az Örök Ige, amelyen keresztül a világ lett és felismerjük Isten üdvösség tervét, amely az emberiség egész történelme során szavakban és cselekedetekben nyilvánult meg.

Szó és csend. Önmagunk nevelése a közlésre, főként az evangélium hirdetői esetében, azt jelenti, hogy a beszéd mellett megtanulunk hallgatni és szemlélődni. Mindkettő lényeges és integráns eleme az egyház kommunikációs tevékenységének, Krisztus megújult hirdetésének a mai világban. XVI. Benedek pápa üzenetében végül Mária oltalmába ajánlotta az egyház tömegtájékoztatás eszközein keresztül végzett egész evangelizáló tevékenységét.
(ik)