„Katolikus-zsidó párbeszéd: Ne ölj” – Linder Ágnes biblikus tanár elmélkedése
Január 17-én tartják Olaszországban a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd napját.
Az idei nap témája a zsidó számozás szerint, a hatodik parancsolat, „Ne ölj” (Kiv
20,13). II. János Pál nyomában haladva XVI. Benedek pápa tovább folytatja a zsidó-keresztény
párbeszéd és együttműködés elkötelezett munkáját.
Egymás kölcsönös megismeréséről
van szó, arról, hogy világosan megmutassuk: a vallások nem pusztán konfliktusok kiváltó
okaiként szerepelhetnek, hanem a megbékülés eszközévé válhatnak. „A probléma nem az,
hogy egymással szembe állítva őket megállapítsuk: Mózes nagyobb-e vagy Jézus, hanem
az, hogy felismerjük mindkettő szerepét ugyanabban a történetben, az üdvösségtörténetben”
– állítja André Chouraqui algériai francia zsidó író Mózes c. könyvében.
„Keresztények
és zsidók közösen elfogadott kritériuma a Tóra, amelyben mindkét vallás megtalálja
a kölcsönös megértés közös pontját” – olvassuk Jacob Neusner „Egy rabbi Jézussal beszélget”
c. könyvében. A Tóra központi témája természetesen Isten kinyilatkoztatása a Sínai
hegyen, az ő szavai, amelyeket Mózes tudat az emberekkel. Attól a perctől kezdve minden
megváltozik: Izrael „szövetségre” lép Istennel, elfogadva a „mitzvah”, a parancsolat
kötelességét. Ennek a tudatnak, meggyőződésnek a középpontjában áll a Tízparancsolat
átadása, az az alapvető, eltéphetetlen kapcsolat, ami a keresztényeket „idősebb testvéreikhez”,
a zsidókhoz köti. A zsidó-keresztény párbeszéd fő vezérfonala, pontosan tehát
a Tízparancsolat, amely idén a zsidó számozás szerint a hatodik parancsolat: „Ne ölj”.
(Ez a keresztényeknél az ötödik parancsolat).
Ez nyitja meg az ún. „negatív”,
ugyanakkor „alapvető” parancsolatok sorát, amelyek az embertársainkhoz fűződő kapcsolataink
sokrétű dimenzióját érintik, és amelyek közös nevezője az élet iránti tisztelet. Ez
a parancs nem pusztán az élet kioltásának tiltása, hanem annak jóval tágabb értelmében
vett tisztelete. Máté evangéliumában olvassuk: „Hallottátok a régieknek szóló parancsot:
Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is
állítsák törvényszék elé, aki haragot tart. Aki felebarátját butának mondja, állítsák
a nagytanács elé. Aki pedig istentelennek mondja Őt, jusson a gyehenna tüzére” (Mt
5,21-22).
A hatodik parancs – csakúgy, mint a többi parancsolat – felszólít,
hogy csatlakozzunk azokhoz az egyetemes, alapvető etikai elvekhez, amelyek védelmezik
az emberi méltóságot és életet. Ölni ugyanis merénylet a Teremtő, az Atya ellen, „mivel
Isten saját képmására teremtette az embert” (Ter 9,6).
A „ne ölj” parancsolat
nem csak egy már végrehajtott tettet ítél el, hanem minden olyan szándékos tettet,
amely tudatosan veszélyezteti az emberi életet, amelynek következménye halált okozna.
Az előre kitervelt, szándékos emberöléstől a háborúig, az emberi élet kioltását célzó
minden más cselekedet, akár megengedett jogilag, akár nem, mint például a halálbüntetés,
az abortusz, az eutanázia, a segédlettel elkövetett öngyilkosság, de ide tartozik
a szó általi „gyilkosság” is. A Leviták könyvében olvassuk: „Ne rágalmazd tieidet,
és ne törj embertársad vérére” (Lev 19,16).
„Szeresd embertársadat, úgy mint
magadat” (Lev 19,18). Nem elég „nem ölni”, hanem szükség van arra, hogy ne jussunk
el az embertársaink iránti harag érzéséig. Keressük a kiengesztelődést, így minden
jóakaratú ember, gondolatai tisztasága révén elkerülheti nem csak a bűnt, hanem a
bűnre vezető utat is. Ez az üzenete a katolikus-zsidó párbeszéd idei napjának.