Keresztény hivatás – közös tanúságtétel – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi
2. vasárnapra
Jézus nyilvános működésének
kezdetére visz el bennünket lélekben a vasárnapi evangélium. Keresztelő János tanúságot
tett Jézusról, hogy Ő a megígért Messiás, Isten Fia, aki most majd Szentlélekkel keresztel,
Ő az „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” Jézus maga meghívja a Keresztelő
tanítványi csoportjából első apostolait: Jánost és Andrást, majd Simon Pétert és utána
Fülöpöt és Nátánáelt. A Mester hívására János és András azonnal követik őt, és megnézik,
hol lakik. „Aznap nála maradtak.”- Jegyzi meg János. Megindító ez a gyors baráti ismerkedés:
Jézus személyének varázsa megragadja őket, követik Őt néhány éven át, és majd az Úr
feltámadása után a Lélek erejében szerte a világon tanúságot tesznek Róla, folytatják
művét.
Hivatásunk – Jézus földi életében apostolokat és tanítványokat hívott
meg követésére és felkészítette őket küldetése folytatására. A meghívások folytatódtak
a századokon át napjainkig. Apostolokat hív, hogy küldetést adjon nekik. Általában
papi és szerzetesi hivatásról beszélünk, de valójában minden megkereszteltnek hivatása
és küldetése van az Egyházban, Krisztus (titokzatos) Testében. Változatosak ezek a
hivatások. Egyesek már fiatal korukban meghallják a hívást, és örömmel csatlakoznak
Krisztus zászlaja alá. Mások egy ideig bizonytalanok: vajon a papi/szerzetesi életre,
avagy a házaséletre hívja-e őket az Úr. Egyesek még azok között is, akik szerzetesi
életre vállalkoztak, keresik, hogy melyik rendbe is van hivatásuk: gondoljunk pl.
Charles de Foucauld-ra, Kalkuttai Teréz Anyára, vagy akár a magyar Mester Margitra,
az UNUM szerzetesközösség alapítójára.
Valamennyien hálával visszagondolhatunk
hivatásunkra: hála szüleinknek és nevelőinknek, akik elültették szívünkben a Jézus
iránti csodálatot és szeretet, hála azért, hogy ez és ez a pap és szerzetes jó példájával,
barátságával Jézus követésére indított; hála a hűség kegyelméért. Mindannyian hálát
adunk azért, hogy keresztények, „krisztusiak,” Krisztuséi lettünk. Ugyanakkor kérjük
Istent, hogy támasszon papi és szerzetesi hivatásokat, hogy legyenek vallásos családok,
amelyek a hivatások melegágyai. Imádkozzunk az elkereszténytelenedett Európáért, hogy
ismét felélessze keresztény gyökereit az új evangelizálás, elsősorban a Krisztus melletti
hívő tanúságtétel révén, amelyre minden megkeresztelt hivatott. Az idén, a pápa által
meghirdetett Hit évében különösen is törekedjünk hitük tudatos elmélyítésére.
Ima
a keresztények egységért – Most vasárnap kezdődik az ökumenikus imanyolcad. A keresztények
egysége, közös Krisztus melletti tanúságtétele ma a terjedő hitetlenség korában sürgetőbb,
mint valaha. Jézus szenvedése előtt imádkozott követői egységéért, hogy a világ higgyen
tanúságtételük révén. Az ökumenikus mozgalom úgy indult el a 20. század elején, hogy
az indiai anglikán misszionáriusok rádöbbentek arra, milyen botrány a keresztények
megosztottsága. A keresztény egységmozgalom szépen kibontakozott a múlt század folyamán
anglikán, protestáns és ortodox egyházak részvételével. 1948-ban, Amszterdamban megalakult
az Egyházak Világtanácsa, amellyel kapcsolatba került a katolikus Egyház is, főleg
a II. Vatikáni zsinat óta.
A vatikáni Egységtitkárság, ma a KeresztényEgységtörekvés
Pápai Tanácsa a szorgalmazója a teológiai párbeszédnek, hogy tisztázzák a hitbeli
nézeteltéréseket. Egyik szép eredmény volt 1999-ben, Augsburgban az evangélikus-katolikus
Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról. Ebben a Nyilatkozatban olvassuk (13):
„A megigazulás bibliai üzenetének egymásnak ellentmondó magyarázatai és alkalmazása
a 16. században a nyugati egyház szakadásának legfőbb okozója volt és tanbeli elítélésekhez
vezetett. Ezért az egyházszakadás leküzdése érdekében a megigazulás közös értelmezése
alapvető és elengedhetetlen.” II. Vatikáni zsinat óta jelentős közeledés történt a
megigazulás értelmezésében, és ez a fejlődés a Közös Nyilatkozathoz vezetett: e kérdésben
most már lényegileg egyetértésre jutottak a lutheránusok és a katolikusok.
A zsinat tanítása szerint az ökumenizmus lelke a megtérés (bűnbánat, kölcsönös bocsánatkérés)
és az imádság. Most az imanyolcad alatt különösképpen imádkozzunk minden keresztény
és egyházaik megtéréséért, hogy a Lélek vezetésével közös Urunkban, helyreállítsuk
a megszakadt egységet, és így hiteles legyen evangéliumi tanúságtételünk a nem hívők
szemében is!