„Karácsony megvilágítja Isten alázatának misztériumát, amely a valódi örömet nyújtja a világnak” – XVI. Benedek pápa homíliája Karácsony éjszakáján

„Ma Karácsony az üzletek ünnepévé vált, amelyek vakító ragyogása elrejti Isten alázatának misztériumát, amely egyszerűségre szólít bennünket” – mondta a Szentatya a Szent Péter bazilikában Karácsony éjszakáján, december 24-én este 10 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisén.

A pápa az Úrhoz emelte imáját: segítsen bennünket, hogy tekintetünkkel áthatolhassunk korunk csillogó-villogó külsőségein és megtaláljuk mögöttük a betlehemi istállóban a Gyermeket, hogy felfedezzük az igazi örömet és az igazi világosságot. Kövessük Szent Ferenc lelki útját, amely elvezet a végsőkig letisztult külső és belső egyszerűséghez, amely képessé teszi a szívet arra, hogy lásson és találkozzon Istennel.

XVI. Benedek pápa Szent Pál apostol Títuszhoz írt leveléből vett idézettel kezdte homíliáját:
„Megjelent” – ez az egyház programmatikus szava, amellyel összefoglalja Karácsony lényegét. Az emberek előzőleg sokféle módon megteremtették maguknak Isten emberi képét. Isten maga is különféle módon szólt az emberekhez. Most azonban valami több történt: megjelent, megmutatta magát. Kilépett az elérhetetlen fényből, amelyben lakozik. Ő maga eljött közénk. Ez volt az ősegyház számára Karácsony nagy öröme: Isten megjelent. Feltesszük azonban a kérdést: hogyan jelent meg? Ki is Ő valójában? Szent Pál Títuszhoz írt levelében olvassuk: „...megjelent üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete” (Tit 3,4).

A kereszténységet megelőző kor emberei, a világ szörnyűségeivel és ellentmondásaival szemben attól féltek, hogy Isten sem teljesen jó, hanem olykor kegyetlenné és zsarnokká válhat. Ez volt Isten valóságos megjelenése, „epifániája”, a nagy világosság, amely megjelent nekünk: Isten a tiszta jóság. Ma is azok az emberek, akik nem tudják már Istent hitben elismerni, felteszik a kérdést, hogy a végső hatalom, amely megalapozza és fenntartja a világot, valóban jó-e, vagy a rossz nem ugyanolyan hatalmas és eredendő, mint a jó és a szép, amellyel fénylő pillanatokban találkozunk világegyetemünkben? „Megjelent Isten jósága...és emberszeretete”: ez egy új és vigasztaló bizonyosság, amelyet Karácsonykor kapunk ajándékba.

A karácsonyi liturgia idéz egy szakaszt Izajás próféta könyvéből, amely még konkrétabban leírja a Karácsonykor bekövetkezett epifániát:

„Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége” (Iz 9,5s).

Ez az egyetlen szöveg az Ószövetségben, amelyben egy gyermekről, egy emberi lényről ezt mondják: hatalmas Isten, Örök Atya lesz a neve. Olyan látomással állunk szembe, amely jóval túlmutat a történelmi pillanaton. Egy gyermek, aki minden gyengeségével hatalmas Isten. Egy gyermek, aki minden függőségével Atya örökre. „És a békének nem lesz vége”. A próféta előzőleg úgy beszélt róla, mint „nagy fényességről” és a Gyermek által elhozott béke kapcsán megállapítja, hogy összetöri a sanyargató botját, minden harcban viselt sarut, minden vérben forgatott ruhát elégetnek (vö. Iz 9,1.3-4).

Isten, mint gyermek jelent meg. Éppen ezáltal szemben áll minden erőszakkal és a béke üzenetét hozza. Ebben a pillanatban, amikor a világot szüntelenül számos helyen és sokféle módon fenyegeti az erőszak; amikor még mindig vannak sanyargatók botjaikkal és továbbra is vannak vértől áztatott ruhák, így kiáltunk az Úrhoz: Te, hatalmas Isten, gyermekként jelentél meg és úgy mutatkoztál meg, mint aki szeret bennünket, mint aki által a szeretet győzni fog. Azt is megértetted velünk, hogy Veled együtt a béke munkásainak kell lennünk. Szeretjük, hogy gyermek vagy, szeretjük erőszakmentességedet, de szenvedünk, mert az erőszak továbbra is fennáll a világban. Ezért kérünk Téged: mutasd meg hatalmadat, ó Istenünk. Napjainkban, világunkban tedd, hogy égessék el a sanyargatók botjait, a vértől áztatott ruhákat, a katonák kopogó csizmáit, hogy így a Te békéd győzzön a világon.

A Karácsony - epifánia - Isten és nagy fényének a megnyilatkozása egy gyermekben, aki értünk született. A betlehemi istállóban született, nem a királyok palotáiban. Amikor 1223-ban Assisi Szent Ferenc Greccio-ban ünnepelte Karácsonyt az élő jászollal, a karácsonyi misztériumnak új dimenziója vált láthatóvá. Assisi Ferenc Karácsonyt „az ünnepek ünnepének” nevezte. Nagy áhítattal csókolta meg a kis Jézus képét és a gyermekekhez hasonlóan kedves szavakat dadogott. Az ősegyház számára a legfőbb ünnep a Húsvét volt: a feltámadásban Krisztus ledöntötte a halál kapuit és ezáltal gyökeresen megváltoztatta a világot: teremtett egy helyet az embernek magában Istenben.

Szent Ferenc nem akarta megváltoztatni az ünnepek objektív hierarchiáját, a hit belső struktúráját, amelynek középpontja a húsvéti misztérium. Ferenc azonban egy teljesen új mélységben felfedezte Jézus emberségét. Isten Fia, mint gyermek, mint ember valódi fia - ez érintette meg mélyen Assisi szentjének szívét, hitét szeretetté alakította át. „Megjelent Isten jósága és emberszeretete”:

Szent Pálnak ez a mondata új mélységre tett szert. A betlehemi istállóban lévő gyermekben meg lehet érinteni Istent és meg lehet simogatni őt. Így a liturgikus évben helyet kapott egy második központi ünnep, amely mindenekelőtt a szív ünnepe.

Mindennek semmi köze sincs a szentimentalizmushoz. Éppen Jézus embersége valóságának új tapasztalatában kinyilatkoztatja magát a hit nagy misztériuma. Ferenc szerette Jézust, a gyermeket, mert gyermekségében világossá vált Isten alázata. Isten szegény lett. Fia az istálló szegénységében született. A gyermek Jézusban Isten függővé tette magát: olyan ő, akinek szüksége van az emberek szeretetére, olyan helyzetben van, hogy kérheti szeretetünket.

Ma, Karácsony az üzletek ünnepévé vált, amelyek vakító ragyogása elrejti Isten alázatának misztériumát, amellyel mindig is az alázatra és az egyszerűségre szólít bennünket.

A jászol felett, amely az ökör és a szamár között állt, Ferenc szentmisét mutattatott be. Később a jászol fölé oltárt emelt, hogy ott, ahol egykor az állatok szénát ettek, most az emberek a lélek és a test üdvösségére, magukhoz vehessék Jézus Krisztus, a szeplőtelen Bárány testét. A találkozás Isten alázatával örömmé vált, az ő jósága teremti meg a valódi ünnepet.

Aki ma belép a betlehemi Jézus születése templomba, az észreveszi, hogy a bejárati kapu, amely régebben öt és fél méter magas volt, és amelyeken császárok és kalifák léptek be az épületbe, az most nagyrészt be van falazva. Ma csak egy alacsony bejárat maradt meg, amely mindössze másfél méter magas. Az volt a szándék valószínűleg, hogy jobban védelmezzék a templomot esetleges támadásoktól, de főleg az, hogy megakadályozzák, hogy valaki lóval lépjen be Isten házába.

Aki be akar lépni Jézus szülőhelyére, le kell hajolnia. Ebben megnyilatkozik egy még mélyebb igazság: ha meg akarjuk találni Istent, aki gyermekként jelent meg, akkor le kell szállnunk „megvilágosodott” értelmünk lováról. Le kell mondanunk hamis bizonyosságainkról, értelmi kevélységünkről, amely megakadályoz bennünket abban, hogy megérezzük Isten közelségét. Követnünk kell Szent Ferenc belső Útvonalát. Ez az út a végsőkig letisztult külső és belső egyszerűséghez vezet, amely képessé teszi a szívet, hogy lásson.

Le kell hajolnunk spirituálisan, mintegy gyalog kell előre haladnunk, hogy a hit kapuján átlépve találkozzunk Istennel, aki más, mint ahogy azt mi előítéleteink és nézeteink által elképzeljük: Isten elrejtőzik egy éppen megszületett gyermek alázatában. Ünnepeljük így ennek a szent éjnek a liturgiáját és mondjunk le arról, hogy csak az anyagira, a lemérhetőre, a megérinthetőre összpontosítsunk. Hagyjuk, hogy egyszerűvé tegyen bennünket az az Isten, aki az egyszerű szívekben nyilvánul meg.

Ebben az órában imádkozzunk azokért is, akik Karácsonykor szegénységben, fájdalomban élnek, akiknek sorsa az elvándorlás, hogy nekik is megjelenjen Isten jóságának egy sugara; hogy őket és minket megérintsen az a boldogság, amelyet Isten, Fia barlangban való születése által akart elhozni a világnak. Amen.

(vm)



































e