2011-12-22 16:14:12

„A világegyetem Istene és a természeti törvények. Hit és tudomány az egyistenhívő vallásokban” – vallásközi tanulmányi napok Jeruzsálemben


Az olasz külügyminisztérium és a Kultúra Pápai Tanácsa védnökségével december 4-e és 9-e között zsidó, keresztény és muzulmán vallási képviselők, tudósok folytattak megbeszélést az említett témáról. A találkozót az Apostolok Királynője Pápai Egyetem szervezésében a jeruzsálemi Miasszonyunk Pápai Intézetben tartották, néhány lépésre a Szent Sírtól és a zsidók, valamint muzulmánok számára szent helyektől. A résztvevők között volt Riccardo Di Segni, római főrabbi, Mustafa Abu Sway iszlám tudós a jeruzsálemi arab egyetemről, Costantino Sigismondi olasz asztrofizikus.

A találkozó végén kiadott sajtóközlemény megállapítja: a filozófusoknak, teológusoknak, tudósoknak közösen kell folytatniuk kutatásaikat, kölcsönösen gazdagítva egymást, miközben biztosabb léptekkel haladnak előre saját szakterületükön.

A tudomány és a hit kölcsönösen hatnak egymásra, olykor konfliktusba lépve egymással, máskor pozitívan. A kíváncsiság, ami Mózest az égő csipkebokorhoz elvezette, a mai tudósokat is arra ösztönzi, hogy kutassák a természetet. A tudós kritikai közelítésmódja nem zárja ki eleve az Istennel való találkozást, bár egyes zsidó gondolati iskolák szerint az élet nem elegendő arra, hogy az emberi tapasztalat mindkét területét megfelelő módon elmélyítsük.

A zsidóság, a kereszténység és az iszlám egyetértenek abban a tényben, hogy a természet Isten szavát a lehető „legengedelmesebben” fejezi ki, mint ahogy ezt gyakran állította Galileo Galilei. A tudományt művelni anélkül, hogy megértenénk a teremtett világ értelmét és végcélját, paradox helyzethez vezet. Mintha egy egyetemen egymás mellett működne két tanszék, amely nem vesz tudomást egymásról és a másik munkájáról, az „egyetemesség” elvárásaival pontosan ellentétes módon.

A teológusok és a tudósok eloszlathatják a kölcsönös bizalmatlanságot, ha párbeszédet folytatnak egymással. A katolikus egyetemek legyenek elég bátrak ahhoz, hogy megújítsák tantervüket, érvényre juttatva a tudományokban is a keresztény, katolikus sajátosságot. A globalizáció és gazdasági válság problémáival foglalkozó társadalom nem képes a problémák mélyére hatolni. A teológusok, filozófusok és tudósok feladata, hogy közösen találjanak megoldást a felmerülő kérdésekre – olvassuk a jeruzsálemi vallásközi tudományos találkozó záróközleményében.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.