Babits Mihály: Csillag után - Goztola Krisztina szavalja el a verset
Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek
tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot, s megpillantok odakint egy ígéretes
csillagot. Ó ha most mindent itt hagynék, mennék a csillag után, mint rég
a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton — olyan
mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirhát vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. „Aranyad tilos kivinni!"
szólna ott a vámos rám. „Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az
itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni." Százszor megállítanának,
— örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom!
Jaj, és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten, és
a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirhámmal, keserűszagú mirhámmal, kenném véres lábadat.