„Aki imádkozik, anélkül, hogy beszélne, jobban evangelizál, mint az, aki beszél, anélkül, hogy imádkozna” – P. Raniero Cantalamessa második adventi prédikációja

December 9-én, pénteken délelőtt XVI. Benedek pápának és a Római Kúria tagjainak szóló elmélkedésében a Pápai Ház szónoka a barbár betörések és az új Európát evangelizáló szerzetesek korához fűzte gondolatait. A nagy pusztaságot ma a szekularizált városok jelentik – állapította meg. Kr. u. 476-ban minden addigi bizonyosság szertefoszlott. A római birodalom összeomlott, területén barbárok garázdálkodtak. Az eltévelyedő egyháznak válaszolnia kellett a kihívásra: hogyan nézzen szembe az új helyzettel? Ekkor kezdődik meg az evangelizáció második hulláma, amelyet számos nehézség közepette a pápák és a kor nagy szentjei indítanak el a középkor hajnalán. Amikor 410-ben a gótok feldúlják Rómát, sokaknak, mint például Szent Jeromosnak úgy tűnik, hogy elérkezett a világ vége. Azonban csak annak a világnak lett vége.

Az első elbátortalanodás után a keresztények megértik, hogy a barbárok fenyegetései a misszió végtelen lehetőségét jelentik számukra. Azonban az evangelizálás új igényeket támasztott a görög-római világhoz viszonyítva. Az első keresztények egy kulturált, szervezett társadalommal találták szemben magukat, olyan világgal, amelynek meg voltak a maga jól strukturált szabályai, törvényei. Most azonban az evangelizálással egyidejűleg a civilizációval is meg kellett ismertetni a barbár népeket. A keresztény tanokkal együtt az írásra-olvasásra is meg kellett tanítani őket. Az inkulturáció teljesen új formában jelentkezett. Ezt segítették elő az egyház olyan nagy alakjai, mint Szent Benedek, Szent Kolumba, Szent Cirill és Metód, akik révén Európa ismét felfedezte a kolostorok szerzetesi életét. Az egyháznak ez az évszaka sok szempontból hasonlít a mai helyzethez – fejtette ki P. Cantalamessa, a Pápai Ház prédikátora második adventi elmélkedésében.

Abban az időben a népek keletről nyugatra vándoroltak, most pedig délről indulnak el észak felé. Az egyház, Tanítóhivatalának megfelelően, akkor is a nyitást és az új népek befogadását választotta. A különbség az, hogy ma nem pogányok, vagy eretnek keresztények érkeznek Európába, hanem olyan személyek, akik meggyőződéssel vallják saját hitüket. A barbár betörések Európája azonban azt tanítja nekünk, hogy az új evangelizáció szempontjából fontos a szemlélődő életmód. Ezt bizonyítja a Taizé-i vagy a Bose-i közösség.

A szent szerzetesek, akik a barbár inváziókat követően újraevangelizálták Európát, a szemlélődő csönd emberei voltak, mint ahogy Jézus napjai is csodálatos összhangot teremtettek az ima és a prédikáció között.

Gyakran halljuk, hogy „nem lehet nyugodtan imádkozni, miközben ég a ház” – folytatta elmélkedésében P. Cantalamessa. Ez igaz, de képzeljük el, hogy mi történne, ha egy tűzvész helyszínére süvítő szirénákkal érkező tűzoltó brigád észrevenné, hogy nem hozott magával fecskendőt és nincs egy csepp vize sem. Ez történik akkor, amikor sietünk prédikálni, anélkül, hogy imádkoztunk volna.

Jobban evangelizál az, aki imádkozik, anélkül, hogy beszélne, mint az, aki beszél, anélkül, hogy imádkozna – mondta második adventi prédikációjában P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház prédikátora.

(vm)