A keresztények az imán keresztül tegyenek tanúságot az Isten elől elzárkózó mai világnak
– a Szentatya katekézise a szerdai általános pápai kihallgatáson
November 30-án, szerdán, Szent András apostol ünnepén a pápa a VI. Pál teremben tartotta
meg az általános kihallgatást a világ minden részéből érkezett mintegy 6 ezer zarándok
számára. Katekézisében a pápa folytatta az imáról szóló megfontolásait. Az előző
alkalmakkor néhány példán keresztül az Ószövetség népének imájáról elmélkedett. Ezen
a szerdán új sorozatot kezdett arról, hogy miként imádkozott Jézus. A pápa szavai
szerint az ima áthaladt Jézus egész életívén, egy búvópatakhoz hasonlóan, amely felfrissíti
a létet, a kapcsolatokat, a tetteket és amely az Atya örök terve szerint fokozatosan
elvezeti őt önmaga teljes feláldozásáig.
Az imádság útvonalának egyik jelentős
pillanata a Jordán folyóban történt megkeresztelkedés. Lukács feljegyzése szerint,
Jézus, miután megkeresztelkedett Keresztelő Szent János kezéből, hosszú imádságba
mélyedt. Éppen ez az „imában lenni”, párbeszédben az Atyával világítja meg az egybegyűlt
néppel együtt átélt eseményt. Keresztelő Szent János valóban új dolog hordozója volt:
a vízzel való megkeresztelkedés döntő fordulatot jelentett, elszakadást a bűnös élettől
és egy új élet kezdetét. Jézus is elfogadja ezt a meghívást, a Jordán folyó mentén
várakozó bűnösök közé vegyül. Amint az első keresztények, ma mi is feltesszük a kérdést:
miért vállalja Jézus önszántából a bűnbánat és a megtérés keresztségét. Jézusnak nincsenek
megvallani való bűnei, nincs szüksége megtérésre. A csodálkozó Keresztelő Szent Jánosnak
ezt mondja: „Úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami méltányos”, (igazságos). A szó
igazi értelme a biblia világában az, hogy teljesen elfogadjuk Isten akaratát.
Amikor
tehát a bűn nélkül való Jézus lemegy a Jordán partjára, közellétét fejezi ki azokkal,
akik elismerik bűneiket és elhatározzák, hogy megváltoztatják életük irányát. Jézus
ezáltal azt akarja közölni, hogy ő is Isten Népéhez tartozik, hogy ő is elindul az
Isten akarata szerinti életúton. Ezzel a tettével előrevetíti a keresztet, megkezdi
nyilvános működését és felveszi vállára az emberiség bűnének minden terhét. Amikor
pedig imába mélyed azt a bensőséges kapcsolatot mutatja meg, amely a Mennyei Atyához
fűzi. Az égből hangzó szózat – „Te vagy az én szeretett Fiam” - már a húsvéti titokra,
a keresztáldozatra és a feltámadásra utal.
Jézus imádságának hátterében ott
találjuk az ő egész életét, a vallási hagyományokhoz erősen kötődő családját. Körülbelül
30 évről van szó, amelyet Jézus a hétköznapok rejtettségében töltött. Jézusnak a hagyományokban
és a család életvitelében gyökerező bensőséges imája, amellyel az Atya Istenhez fordul,
hosszú megszokásra utal. Ezt mutatják a 12 éves Jézus szüleinek mondott szavai, amikor
a templomban rátaláltak. „Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem?” Jézus nem
először imádkozik, amikor a Jordán folyó vizéből kilép. Folytatja megszokott kapcsolatát
az Atyával és ebben a bensőséges együttlétben valósul meg a názáreti rejtett életből
való átmenet nyilvános működése felé.
Jézus tanítása az imáról a názáreti
családban elsajátított szokásokból származik, ám igazi gyökere abban rejlik, hogy
ő Isten Fia és kapcsolata az Atyával teljesen egyedülálló. Az imádság átfogja napjainak
és működésének minden szakaszát. Az evangéliumokból világosan kitűnik az is, hogy
Jézus sokszor az éjszaka egy részét imában töltötte.
Az imádkozó Jézusra gondolva
fel kell tennünk magunknak is a kérdést: mi hogyan imádkozunk? Mennyi időt szentelünk
az Atyával való kapcsolatnak? A pápa „Verbum Domini” Apostoli Buzdításának szavai
nyomán javasolta többek között a Szentírás imádságos olvasását. Hallgatni, elmélkedni,
csöndben lenni az Úr színe előtt, egyfajta művészet, amelyet az állandó gyakorláson
keresztül tanulunk meg. Az imádságban fontos szerepet kap a folytonosság és a kitartás.
A keresztények egyik hivatása ma az, hogy tanúbizonyságot tesznek az ima erejéről,
azért is, mert a mai világ annyira bezárkózik az isteni horizont és a reménység előtt.
A Jézussal való bensőséges barátságban, Őbenne és Ővele élve, a mi hűséges és kitartó
imádságunkkal ablakokat nyitunk Isten felé. Szoktassuk tehát magunkat a töretlen és
bizakodó imádságra, amely Jézus tanítása szerint megvilágítja egész életünket. Könyörögjünk,
hogy minden ember találkozzon az Úr Jézussal, aki az élet világossága. A Szentatya
ezekkel a gondolatokkal zárta katekézisét a szerdai általános kihallgatáson.