„Az Egyetemes Krisztus” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Krisztus Király vasárnapjára

Az egyházi év utolsó vasárnapján ünnepeljük Krisztust, a mindenség Királyát. Ezért az utolsó ítéletről szóló perikópa (Mt 25, 31-46) helyett, amelyről a múlt vasárnap már elmélkedtünk, most a szentleckéhez fűzünk gondolatokat. Szent Pál a Korinthusiaknak írt első levél 15. fejezetében Krisztus és a benne hívők feltámadásáról eszmélődik. Krisztus feltámadt, Ő a holtak elsőszülöttje; „Krisztusban mindnyájan életre kelnek. Mindenki, amikor sorra kerül: az első Krisztus, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak, amikor eljön.

Azután következik a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának. (…) Addig kell uralkodnia, míg ellenségeit min lába alá nem veti.” Végül a Fiú is aláveti magát az Atyának, hogy „Isten legyen minden mindenben.”

Krisztus királysága, uralma nem e világból való, ahogy ő maga kijelentette Pilátus előtt. Nem akart politikai hatalmat, - a Heródeseknek nem kell félniük, nem vetélytársuk. Isten uralmát hirdette, amely belül van, a lelkekben, és Ő, a Feltámadott ott akar lakást venni Lelke által. Szent Pál figyelmezteteti a mai materialistákat és élvhajhászokat is: „Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”.(Róm 14, 17)

De Krisztus feltámadásának vannak kozmikus következményei is. Ezt fennen hirdette neves teológusokkal, a tudós jezsuita, Teilhard de Chardin. Hivatkozva Szent Pál Korinthusiaknak írt levele előbb idézett szakaszára is, meg a Kolosszei és az Efezusi levél himnuszaira (Kol 1, 15-20; Ef 1, 3-20), az Apostol kozmikus krisztológiáját áttette a modern evolúciós világképbe. Úgy magyarázta, hogy az Ige a megtestesüléssel belépett az időbe, a kozmikus, biológiai és szellemi fejlődést mintegy magára vette, és feltámadása után Lelke által átalakítja és visszaviszi az Atyához a mindenséget. Az üdvösség drámájának színhelye, a mi világunk is majd követi az üdvözülteket az átalakulásban, amikor új ég és új föld lesz. Amíg el nem jön a vég, addig titokzatos Testében, az Egyházban folytatja Lelke által a hívők átistenítését. A teremtő és feltámadt Krisztus tehát az Alfa és az Ómega, az Egyetemes Krisztus.

Ezt az elmélkedésünket fejezzük be Teilhard de Chardin jezsuita imájával:

„Dicsőséges Krisztus, az Anyag ölén titokzatosan szétáradó Erő és káprázatos Központ, ahol összefut a sokaság számnélküli szála, kérlelhetetlen hatalom, mint a Világ, és meleg, mint az Élet! Homlokod hófehér, égő tűz szemed, lábad szikrázóbb, mint az olvadó arany. Te, kinek keze a csillagokba ér fel, Te, a Kezdet és a Vég, élő, halott és feltámadott, Te, aki túlcsorduló egységedben összegyűjtesz minden szépet, minden ízt, minden erőt, minden állapotot, - Te vagy, akit lényem oly határtalan vággyal hív, mint a Mindenség: Te vagy valóban az én Uram és az én Istenem!”

(1Kor 15, 20-26a.)