„Az Egyetemes Krisztus” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Krisztus Király vasárnapjára
Az egyházi év utolsó
vasárnapján ünnepeljük Krisztust, a mindenség Királyát. Ezért az utolsó ítéletről
szóló perikópa (Mt 25, 31-46) helyett, amelyről a múlt vasárnap már elmélkedtünk,
most a szentleckéhez fűzünk gondolatokat. Szent Pál a Korinthusiaknak írt első levél
15. fejezetében Krisztus és a benne hívők feltámadásáról eszmélődik. Krisztus feltámadt,
Ő a holtak elsőszülöttje; „Krisztusban mindnyájan életre kelnek. Mindenki, amikor
sorra kerül: az első Krisztus, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak, amikor eljön.
Azután következik a vég, amikor átadja az uralmat Istennek, az Atyának. (…)
Addig kell uralkodnia, míg ellenségeit min lába alá nem veti.” Végül a Fiú is aláveti
magát az Atyának, hogy „Isten legyen minden mindenben.”
Krisztus királysága,
uralma nem e világból való, ahogy ő maga kijelentette Pilátus előtt. Nem akart politikai
hatalmat, - a Heródeseknek nem kell félniük, nem vetélytársuk. Isten uralmát hirdette,
amely belül van, a lelkekben, és Ő, a Feltámadott ott akar lakást venni Lelke által.
Szent Pál figyelmezteteti a mai materialistákat és élvhajhászokat is: „Isten országa
nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”.(Róm 14, 17)
De
Krisztus feltámadásának vannak kozmikus következményei is. Ezt fennen hirdette neves
teológusokkal, a tudós jezsuita, Teilhard de Chardin. Hivatkozva Szent Pál Korinthusiaknak
írt levele előbb idézett szakaszára is, meg a Kolosszei és az Efezusi levél himnuszaira
(Kol 1, 15-20; Ef 1, 3-20), az Apostol kozmikus krisztológiáját áttette a modern evolúciós
világképbe. Úgy magyarázta, hogy az Ige a megtestesüléssel belépett az időbe, a kozmikus,
biológiai és szellemi fejlődést mintegy magára vette, és feltámadása után Lelke által
átalakítja és visszaviszi az Atyához a mindenséget. Az üdvösség drámájának színhelye,
a mi világunk is majd követi az üdvözülteket az átalakulásban, amikor új ég és új
föld lesz. Amíg el nem jön a vég, addig titokzatos Testében, az Egyházban folytatja
Lelke által a hívők átistenítését. A teremtő és feltámadt Krisztus tehát az Alfa és
az Ómega, az Egyetemes Krisztus.
Ezt az elmélkedésünket fejezzük be Teilhard
de Chardin jezsuita imájával:
„Dicsőséges Krisztus, az Anyag ölén titokzatosan
szétáradó Erő és káprázatos Központ, ahol összefut a sokaság számnélküli szála, kérlelhetetlen
hatalom, mint a Világ, és meleg, mint az Élet! Homlokod hófehér, égő tűz szemed, lábad
szikrázóbb, mint az olvadó arany. Te, kinek keze a csillagokba ér fel, Te, a Kezdet
és a Vég, élő, halott és feltámadott, Te, aki túlcsorduló egységedben összegyűjtesz
minden szépet, minden ízt, minden erőt, minden állapotot, - Te vagy, akit lényem oly
határtalan vággyal hív, mint a Mindenség: Te vagy valóban az én Uram és az én Istenem!”