2011-11-16 14:31:11

Az isteni irgalmasság és az új evangelizáció - P. Andrzej Koprowski SJ gondolatai


Amint arra hallgatóink már emlékeznek, havonta egyszer a Vatikáni Rádió programigazgatójának elmélkedését foglaljuk össze sorozatunkban, amelyet az új evangelizálás témájának szentelünk, felkészülésül a 2012-es püspöki szinódusra.

Novemberi megfontolásait P. Koprowski az isteni irgalmasság témája köré fűzi, több aktuális eseményből kiindulva. Nemrég tartották Krakkóban az isteni irgalmasság második világkongresszusát, amelyre valamennyi földrészről érkeztek résztvevők. A gazdag és szerteágazó programban szerepeltek személyes tanúságtételek, beszédek, közös imádság az auschwitzi koncentrációs táborban. Rómában került sor a fiatal evangelizálók nemzetközi találkozójára, amelynek keretében a pápa elmondta elvárásait az Új Evangelizálás Pápai Tanácsával kapcsolatban. Egy másik vatikáni dikasztérium, a Cor Unum Pápai Tanács találkozókat tartott az önkéntesség éve alkalmából. Ennek csúcspontja volt a pápával való találkozó november 11-én. Fontos eseményről van szó, ha arra gondolunk, hogy ma számos országban fölbomlik a társadalom szövete, míg a kulturális légkört az önmagunkba zárkózás, az individualizmus, a közjó és a szolidaritás mellőzése uralja. Az evangelizáláshoz kapcsolódó események sorában jelentős lépés, hogy XVI. Benedek pápa meghirdette a hit évét, amely 2012. október 11-től 2013. november 24-ig tart majd. Ez idő alatt a szinóduson megérlelt gondolatok gyakorlatba ültetésére nyílik majd lehetőség.

Evangelizálni annyit jelent, mint megmutatni a boldogság útját az embereknek; bevezetni őket a teljességbe, amely az Élet szavából ered. A jelenlegi válságban elakad ez az üzenet, az elkereszténytelenedés pedig az ember és a társadalom számára alapvető értékek elvesztését hozza maga után. A hitet a magánszférába száműzi, amely így nem lehet hatással a közösségi és szociális életre. Hogyan kell élni? Az emberiség nagy része ma nem talál meggyőző választ az egyházban erre a kérdésre, ezért új utakat kell találnunk, amelyeken eljuttathatjuk az Evangéliumot mindenkihez. A mai világ szenved a remény szertefoszlásától, mert nem látja Isten irgalmasságát, amely kifejezi az emberi méltóságot, és amely megmutatja hogyan viselkedjünk saját és közösségi életünkben - állapítja meg P. Koprowski.

II. János Pál pápa "Dives in misericordia" - k. enciklikájában a tékozló fiú példabeszédén keresztül mutat rá az emberi méltóságra, amely elválaszthatatlan az isteni irgalmasságtól. Szeretet és igazságosság szorosan összefügg egymással, a jogok érvényesítése és a megbocsátás egyaránt fontos elemei a harmonikus társadalomnak. A keresztények ezt hivatottak megélni, ami a szeretet gyakorlatba való átültetésében kell, hogy megnyilvánuljon. Az új evangelizációval foglalkozó jövő évi szinódus nagy kihívása nem más, mint hogy miként tudjuk megújítani a keresztények életét az Evangélium erejével, hogy ezáltal újra a föld sója és világossága legyenek, identitásuknak megfelelően - olvassuk még P. Koprowski jegyzetében.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.