2011-11-10 14:00:43

Imádkozzatok a Szentföld békéjéért – a Szentatya beszéde az izraeli vallási tanács küldöttségéhez


XVI. Benedek pápa november 10-én, csütörtökön délben az Apostoli Palota Pápák termében fogadta az izraeli vallási tanács 27 tagját, akik a Szentföldön élő vallásos közösségeket képviselik az országban. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya hangsúlyozta, hogy a vallásközi párbeszéd a mai világ számára egyre sürgetőbb és fontosabb kérdéssé válik a kölcsönös egyetértés és tisztelet elősegítése érdekében, amely nagyban hozzájárulhat az egymás közti bizalom és testvériség kialakulásához is.

A Szentatya felidézte a közelmúltban Assisiben létrejött vallásközi találkozót, amelynek kapcsán elmondta, hogy manapság az erőszak kétféle megjelenési formájával kell szembenéznünk. Az egyik, amikor a vallás nevében követnek el erőszakot, a másik pedig leginkább a modern társadalomban megnyilvánuló az a fajta erőszak, amely Isten megtagadásából származik – magyarázta a Szentatya. A vallási vezetők feladata tehát, hogy felhívják az emberek figyelmét: Isten és az ember közt létrejövő kapcsolat a béke forrása. Ez az az igazság, amelynek egyre inkább érvényesülnie kell az egymás közötti békés együttélés megvalósulása érdekében. XVI. Benedek arra buzdította a vallási tanács képviselőit, hogy szüntelenül törekedjenek a Szentföldön jelenlévő vallások tagjai és vezetői közötti bizalom és párbeszéd előmozdítására.
Igazságosság, bizalom, szeretet és szabadság: ezek azok az alapvető feltételek, amelyek a hosszantartó béke megteremtéséhez szükségesek – hangsúlyozta a pápa. Felidézte 2009-ben, Jeruzsálemben tett apostoli látogatását. A Siratófalnál mondott imájában a Szentföld békéjéért így fohászkodott Istenhez: „Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi” (Sir 3,25).

A Szentatya beszéde végén annak a reményének adott hangot, Isten meghallgatja a hívek imáját, akik Jeruzsálem békéjét kérik Tőle. Arra szólított, hogy sose hagyjanak fel e fohásszal és Istenbe vetett bizalmukkal, mert Ő a mi békénk és vigaszunk – mondta XVI. Benedek pápa az izraeli vallási tanács tagjainak.

(hh)









All the contents on this site are copyrighted ©.