2011-11-07 17:12:57

Véget ért a görögkatolikus püspökök nagyváradi találkozója az új evangelizációról – P. Rupnik jezsuita nyilatkozata


November 6-án, vasárnap zárult Nagyváradon az európai görögkatolikus főpásztorok összejövetele, amelyet az új evangelizációnak szenteltek. Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) által támogatott rendezvényen részt vett többek között Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke és Cyril Vasil’ érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára. Az eseményről a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott Marco Ivan Rupnik jezsuita atya, a találkozó egyik előadója.

P. Rupnik hangsúlyozta, hogy Salvatore Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének megnyitó beszéde jól rávilágított a Szentatya gondolataira a témával kapcsolatban. Emellett fontos volt a görögkatolikus egyház elmúlt 20 éve történetének és tapasztalatainak ismertetése Európa különböző országaiban, ahol egyfajta „feltámadás” figyelhető meg. A tiltások, az üldözések ellenére is új élet kezdődött sok területen, köztük pl. Ukrajnában is.

A keleti rítusú katolikus egyházak előtt álló kihívásokkal kapcsolatban P. Rupnik két fontos dologra hívta fel a figyelmet. Az egyik az emlékezetre, a nem felejtésre vonatkozik. Az emberi visszaemlékezésből el kell jutni az istenihez, amelyet a Liturgia jelent és ahol a sebek helyett a kegyelem és az élet jelei mutatkoznak meg. A másik fontos feladat a nyugatra való kitekintés szem előtt tartva azt, hogy a latin egyház milyen árat fizetett a modern világ eljövetelével. Tanulni kell a latin egyháztól, hogy hogyan lehet szembenézni a kortárs világ kihívásaival – magyarázta a szlovén jezsuita.

Rupnik atya emellett kifejtette, hogy az evangelizáció a keresztségben való, új életet jelenti. A keleti egyház hagyományainak, köztük a művészetnek az újrafelfedezése által nagyban hozzájárulhat az új evangelizáció célkitűzéseihez. Az „új élet” magához vonz és lenyűgöz. Ha nem ébresszük fel a világ érdeklődését, vágyát, szomját, akkor haszontalanság evangelizációról beszélni – nyilatkozta P. Marco Ivan Rupnik jezsuita az európai görögkatolikus egyházak nagyváradi találkozója után.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.