2011-11-04 17:12:44

„Európa keleti szertartású katolikus egyházai a közelmúltban már egyfajta új evangelizációt végeztek” – Erdő Péter bíboros nyitóbeszéde a nagyváradi találkozón


November 3-án délután Nagyváradon megkezdték 14. találkozójukat Európa keleti rítusú katolikus egyházai. A négynapos találkozó védnöke az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), témája pedig az Új Evangelizáció.

A keleti szertartású európai püspökök éves találkozója mindig kiváló alkalom arra, hogy megosszuk egymással közös hitünket, valamint a mai világ kihívásaival kapcsolatos tapasztalatainkat – mondta megnyitó beszédében Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke. A CCEE örömmel támogatja ezeket a találkozókat, mert tanúságot tesznek a katolikus egyház Európában jelen lévő rendkívül fontos valóságáról. Nem véletlen, hogy a Szentatya az egész egyház számára a következő imaszándékot jelölte meg erre a hónapra: „Imádkozzunk a keleti katolikus egyházakért, hogy megismerjék tiszteletreméltó hagyományaikat és azokat az egész egyház spirituális gazdagságaként becsüljék meg”.

Erdő Péter bíboros utalt a mostani találkozó témájára, amely az új evangelizáció, valamint a keleti katolikus egyházak sajátos hivatása, hogy hogyan éljék meg a mai világban identitásukat, mint az evangélium hirdetői. A CCEE egy hónappal ezelőtt Albániában megrendezett plenáris ülésén az európai katolikus egyházak keleti és latin képviselői kontinentális szinten vitatták meg ezt a témát. Jövőre a püspöki szinódus mélyíti el a Szentatyával együtt ennek a hivatásnak a jelentőségét. Erdő Péter bíboros megállapította: szekularizált társadalmaink paradox módon szomjúhozzák Istent és az élet értelmét. Az Új Evangelizálás több mint egy téma. Kairosz, vagyis megfelelő idő arra, hogy mindnyájan felébresszük a hitünket és olyan keresztény közösségeket építsünk, amelyek az Úrban gyökereznek, erőteljes missziós lelkesedés hatja át őket. Az Új Evangelizáció nem szociológiai módszer, hanem azt a missziós erőfeszítést jelenti, amelyre ott van szükség, ahol már hirdették a kereszténységet, de ahol a kultúra már kezd eltávolodni a hittől.

A keleti katolikus egyházak sokféle módon hozzájárulhatnak az Új Evangelizációhoz. Csaknem minden kelet-európai országban a keleti katolikus egyházakat hosszú évtizedeken át betiltotta, jogilag felszámolta a kommunista hatalom. Húsz évvel ezelőtt nyílt lehetőség újból az evangélium hirdetésére ezekben az országokban a keleti egyházak hagyományai szerint. Az utóbbi években ezek az egyházak, főleg a Szentlélek működése révén, egy fajta Új Evangelizációt hajtottak végre. Újjászülettek az eparchiák, a szemináriumok újrakezdték működésüket. A keleti monasztikus élet és katolikus kultúra is újjászületőben van. Ezek az egyházak tehát tanúskodnak az Új Evangelizációról – fejtette ki Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke. Kiemelte a keleti egyházak liturgikus énekeinek szépségét, az ikonfestészet gazdagságát. A keresztény hit, a Jézus és egyháza iránti szeretet ma is, mint mindig alapvetően fontosak egy egészséges Európa számára, hogy képes legyen leküzdeni válságait és egybeolvasztás nélkül összegyűjteni kulturális és vallási különbözőségeit – mondta végül nagyváradi megnyitóbeszédében Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.