Megszületett a Föld hét milliárdodik lakója – a népességnövekedés, a születésszabályozás, a fejlődés és az erőforrások témája XVI. Benedek „Caritas in Veritate” k. enciklikájában

Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint október 31. óta hétmilliárd lett a Föld népessége. A demográfiai kérdésekkel kapcsolatban idézünk a pápa „Caritas in Veritate” k. enciklikájának vonatkozó részeiből:

„A mai fejlődés egyik legvilágosabban kirajzolódó aspektusa az élet tiszteletének fontos problémája, amelyet semmiképpen sem lehet elválasztani a népek fejlődésének kérdésétől. Olyan aspektus ez, amely az utóbbi időben egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, arra kötelezve minket, hogy a szegénységről és az elmaradottságról alkotott fogalmainkat [66] kibővítsük, és beleértsük az élet elfogadásával összefüggő problémákat is, különösen olyan esetekben, amikor az a legkülönfélébb akadályba ütközik.

Nemcsak a szegénység helyzete idézi elő még ma is számos térségben a magas gyermekhalandósági mutatókat, hanem a világ különböző részein a vezetés továbbra is él a demográfiai szabályozás gyakorlatával, amely gyakran támogatja a fogamzásgátlást, sőt olyan messzire megy, hogy az abortuszt szorgalmazza. A gazdaságilag fejlett országokban viszont igen elterjedt az életellenes törvényalkotás, ami már befolyásolja a morális magatartást és gyakorlatot is, hozzájárulva a születésellenes mentalitás kialakulásához, és gyakran úgy igyekszik kiterjeszteni ezt más államokra is, mintha ez volna a kulturális fejlődés útja.

Néhány nem kormányzati szervezet szintén aktívan ügyködik az abortusz elterjesztése érdekében; szorgalmazzák a szegény országokban a sterilizálás gyakorlatának alkalmazását, nem is informálva erről a szóban forgó nőket. Egyébként pedig megalapozott az a gyanú, hogy olykor a fejlesztésekre adott segélyeket is meghatározott egészségpolitikai lépésekhez kötik, ami de facto magában foglalja az erőteljes születésszabályozás megkövetelését. Másrészről az eutanáziát megengedő törvényhozás éppen annyira aggályos, mint amennyire aggályos egyes nemzeti és nemzetközi csoportoknak az eutanázia legalizálását követelő nyomása.

A valódi fejlődés központja az életre való nyitottság. Ha egy társadalom elindul az élet tagadásának vagy elnyomásának irányába, annak az a vége, hogy többé nem találja meg önmagában az ember valódi javának szolgálatához szükséges motivációt és erőt. Ha elvész az egyéni és társadalmi érzékenység az új élet elfogadása iránt, akkor az elfogadásnak a közösség számára szükséges többi formái is elapadnak. [67] Az élet elfogadása ugyanis mozgósítja az erkölcsi energiákat, és képessé tesz a kölcsönös segítésre. A gazdag népek, ha erősítik az életre való nyitottságukat, képesek lesznek jobban megérteni a szegény népek szükségleteit, képesek lesznek elkerülni azt, hogy hatalmas gazdasági és szellemi forrásokat fordítsanak saját polgáraik önző vágyainak kielégítésére, ezzel szemben képesek lesznek a morálisan egészséges és szolidáris termelést előmozdító bátor akciókra, tiszteletben tartva minden nép és minden ember alapvető jogát az élethez.” (28.)

„A jogoknak és kötelességeknek a fejlődésben való értelmezését, mint problémakört a népesedésnövekedéssel összefüggésben is tekintetbe kell venni. A valóságos fejlődés nagyon fontos szempontjaként kell szólni róla, mert érinti az élet és a család létfontosságú értékeit. [110] Hiba az alulfejlettség fő okát – akár gazdasági értelemben is – a népességnövekedésben látni. Szükséges egyrészt figyelmet fordítani a gyermekhalandóság jelentős visszaszorítására és az átlagéletkor növekedésére a mostanában gazdasági fejlődésnek indult országokban, másrészt felfigyelni a válság nyilvánvaló jeleire az olyan társadalmakban, amelyek a születések számának aggasztó visszaesését mutatják.

Az Egyház, amely szívén viseli az ember valódi fejlődését, figyelmébe ajánlja mindenkinek az emberi értékekre való átfogó odafigyelést, és ez érvényes a téma szexualitással való összefüggése miatt is: nem lehetséges azt egy csupán hedonisztikus és játéknak tűnő cselekedetre redukálni, amint a szexuális nevelés sem redukálható pusztán technikai bevezetésre, amelynek egyedüli gondja az, hogy az érintetteket az esetleges fertőzésektől vagy a szaporodás „kockázatától” megóvja. Ez a szexualitás mély értelmének elszegényítésével és lenézésével érne fel, miközben annak mind az egyes személyek, mind a közösség részéről elismertnek és felelősségteljesen elfogadottnak kellene lennie. A felelősség ugyanis éppen úgy megtiltja, hogy a szexualitást csupán mint gyönyörforrást szemléljük, mint ahogyan azt is, hogy a politikai intézkedések körébe vonjuk be a kierőszakolt családtervezést. Mindkét esetben materialista felfogással és annak a politikába való átültetésével állunk szemben, amelyek során az emberek végső soron az erőszak különféle formáit szenvedik el. Ezen a területen szembe kell állítani a családok elsődleges illetékességét az államéval és annak korlátozó politikájával, valamint azt, hogy a gyermekek nevelése a szülőket illeti meg. [111]

Az élet iránti felelősségteljes nyitottság társadalmi és gazdasági kincs. Jelentős nemzetek köszönhetik népességük nagy számának és tehetségének azt, hogy kilábalhatnak a nyomorúságból. Ezzel ellentétben hajdan virágzó nemzetek a születések számának visszaesése miatt a bizonytalanság periódusát élhetik meg, számos esetben akár a pusztulást is – ez éppen a jóléti társadalmakban döntő probléma.

A születések számának csökkenése, amely a népesség létszámát a demográfiailag kritikus érték alá engedi süllyedni, válságba taszítja a szociális ellátórendszert is, elvezet a költségek növekedéséhez, korlátozza a megtakarításokból származó tartalékok képzését és ennek következtében a beruházásokhoz szükséges forrásokat is; korlátozza a rendelkezésre álló képzett munkaerőt, és csökkenti annak a szürkeállománynak a tartalékát, amelynek a nemzet szükségleteit kellene kielégíteni. Ezenkívül a kicsi, néha egészen kicsi családok létezése annak a veszélyét jelenti, hogy a társadalmi kapcsolatokat elhanyagolják, és nem kezeskednek a szolidaritás valódi formáiról.

Ezek azok a helyzetek, amelyek a jövőbe vetett csekély bizalom és az erkölcsi kifáradás tüneteit mutatják. Ezért társadalmi, és éppen így gazdasági szükségszerűség, hogy ismét a fiatal generáció szeme elé állítsuk a család és a házasság szépségét, valamint ezen intézmények mélységes összhangját az ember bensőjével és méltóságával. Ebből a szempontból az államok arra hivatottak, hogy olyan politikai intézkedéseket eszközöljenek, amelyek elősegítik az egy férfi és egy nő közötti házasság által megalapozott családnak, a társadalom alap- és életsejtjének középpontba kerülését és sérthetetlenségét, [112] gondoskodva annak gazdasági és pénzügyi problémái megoldásáról is, figyelemmel a család kapcsolati természetére.” (44.)

(sv)