Megszületett a Föld hét milliárdodik lakója – a népességnövekedés, a születésszabályozás,
a fejlődés és az erőforrások témája XVI. Benedek „Caritas in Veritate” k. enciklikájában
Az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) jelentése szerint október 31. óta hétmilliárd
lett a Föld népessége. A demográfiai kérdésekkel kapcsolatban idézünk a pápa „Caritas
in Veritate” k. enciklikájának vonatkozó részeiből:
„A mai fejlődés egyik
legvilágosabban kirajzolódó aspektusa az élet tiszteletének fontos problémája, amelyet
semmiképpen sem lehet elválasztani a népek fejlődésének kérdésétől. Olyan aspektus
ez, amely az utóbbi időben egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, arra kötelezve minket,
hogy a szegénységről és az elmaradottságról alkotott fogalmainkat [66] kibővítsük,
és beleértsük az élet elfogadásával összefüggő problémákat is, különösen olyan esetekben,
amikor az a legkülönfélébb akadályba ütközik.
Nemcsak a szegénység helyzete
idézi elő még ma is számos térségben a magas gyermekhalandósági mutatókat, hanem a
világ különböző részein a vezetés továbbra is él a demográfiai szabályozás gyakorlatával,
amely gyakran támogatja a fogamzásgátlást, sőt olyan messzire megy, hogy az abortuszt
szorgalmazza. A gazdaságilag fejlett országokban viszont igen elterjedt az életellenes
törvényalkotás, ami már befolyásolja a morális magatartást és gyakorlatot is, hozzájárulva
a születésellenes mentalitás kialakulásához, és gyakran úgy igyekszik kiterjeszteni
ezt más államokra is, mintha ez volna a kulturális fejlődés útja.
Néhány nem
kormányzati szervezet szintén aktívan ügyködik az abortusz elterjesztése érdekében;
szorgalmazzák a szegény országokban a sterilizálás gyakorlatának alkalmazását, nem
is informálva erről a szóban forgó nőket. Egyébként pedig megalapozott az a gyanú,
hogy olykor a fejlesztésekre adott segélyeket is meghatározott egészségpolitikai lépésekhez
kötik, ami de facto magában foglalja az erőteljes születésszabályozás megkövetelését.
Másrészről az eutanáziát megengedő törvényhozás éppen annyira aggályos, mint amennyire
aggályos egyes nemzeti és nemzetközi csoportoknak az eutanázia legalizálását követelő
nyomása.
A valódi fejlődés központja az életre való nyitottság. Ha egy társadalom
elindul az élet tagadásának vagy elnyomásának irányába, annak az a vége, hogy többé
nem találja meg önmagában az ember valódi javának szolgálatához szükséges motivációt
és erőt. Ha elvész az egyéni és társadalmi érzékenység az új élet elfogadása iránt,
akkor az elfogadásnak a közösség számára szükséges többi formái is elapadnak. [67]
Az élet elfogadása ugyanis mozgósítja az erkölcsi energiákat, és képessé tesz a kölcsönös
segítésre. A gazdag népek, ha erősítik az életre való nyitottságukat, képesek lesznek
jobban megérteni a szegény népek szükségleteit, képesek lesznek elkerülni azt, hogy
hatalmas gazdasági és szellemi forrásokat fordítsanak saját polgáraik önző vágyainak
kielégítésére, ezzel szemben képesek lesznek a morálisan egészséges és szolidáris
termelést előmozdító bátor akciókra, tiszteletben tartva minden nép és minden ember
alapvető jogát az élethez.” (28.)
„A jogoknak és kötelességeknek a fejlődésben
való értelmezését, mint problémakört a népesedésnövekedéssel összefüggésben is tekintetbe
kell venni. A valóságos fejlődés nagyon fontos szempontjaként kell szólni róla, mert
érinti az élet és a család létfontosságú értékeit. [110] Hiba az alulfejlettség fő
okát – akár gazdasági értelemben is – a népességnövekedésben látni. Szükséges egyrészt
figyelmet fordítani a gyermekhalandóság jelentős visszaszorítására és az átlagéletkor
növekedésére a mostanában gazdasági fejlődésnek indult országokban, másrészt felfigyelni
a válság nyilvánvaló jeleire az olyan társadalmakban, amelyek a születések számának
aggasztó visszaesését mutatják.
Az Egyház, amely szívén viseli az ember valódi
fejlődését, figyelmébe ajánlja mindenkinek az emberi értékekre való átfogó odafigyelést,
és ez érvényes a téma szexualitással való összefüggése miatt is: nem lehetséges azt
egy csupán hedonisztikus és játéknak tűnő cselekedetre redukálni, amint a szexuális
nevelés sem redukálható pusztán technikai bevezetésre, amelynek egyedüli gondja az,
hogy az érintetteket az esetleges fertőzésektől vagy a szaporodás „kockázatától” megóvja.
Ez a szexualitás mély értelmének elszegényítésével és lenézésével érne fel, miközben
annak mind az egyes személyek, mind a közösség részéről elismertnek és felelősségteljesen
elfogadottnak kellene lennie. A felelősség ugyanis éppen úgy megtiltja, hogy a szexualitást
csupán mint gyönyörforrást szemléljük, mint ahogyan azt is, hogy a politikai intézkedések
körébe vonjuk be a kierőszakolt családtervezést. Mindkét esetben materialista felfogással
és annak a politikába való átültetésével állunk szemben, amelyek során az emberek
végső soron az erőszak különféle formáit szenvedik el. Ezen a területen szembe kell
állítani a családok elsődleges illetékességét az államéval és annak korlátozó politikájával,
valamint azt, hogy a gyermekek nevelése a szülőket illeti meg. [111]
Az élet
iránti felelősségteljes nyitottság társadalmi és gazdasági kincs. Jelentős nemzetek
köszönhetik népességük nagy számának és tehetségének azt, hogy kilábalhatnak a nyomorúságból.
Ezzel ellentétben hajdan virágzó nemzetek a születések számának visszaesése miatt
a bizonytalanság periódusát élhetik meg, számos esetben akár a pusztulást is – ez
éppen a jóléti társadalmakban döntő probléma.
A születések számának csökkenése,
amely a népesség létszámát a demográfiailag kritikus érték alá engedi süllyedni, válságba
taszítja a szociális ellátórendszert is, elvezet a költségek növekedéséhez, korlátozza
a megtakarításokból származó tartalékok képzését és ennek következtében a beruházásokhoz
szükséges forrásokat is; korlátozza a rendelkezésre álló képzett munkaerőt, és csökkenti
annak a szürkeállománynak a tartalékát, amelynek a nemzet szükségleteit kellene kielégíteni.
Ezenkívül a kicsi, néha egészen kicsi családok létezése annak a veszélyét jelenti,
hogy a társadalmi kapcsolatokat elhanyagolják, és nem kezeskednek a szolidaritás valódi
formáiról.
Ezek azok a helyzetek, amelyek a jövőbe vetett csekély bizalom
és az erkölcsi kifáradás tüneteit mutatják. Ezért társadalmi, és éppen így gazdasági
szükségszerűség, hogy ismét a fiatal generáció szeme elé állítsuk a család és a házasság
szépségét, valamint ezen intézmények mélységes összhangját az ember bensőjével és
méltóságával. Ebből a szempontból az államok arra hivatottak, hogy olyan politikai
intézkedéseket eszközöljenek, amelyek elősegítik az egy férfi és egy nő közötti házasság
által megalapozott családnak, a társadalom alap- és életsejtjének középpontba kerülését
és sérthetetlenségét, [112] gondoskodva annak gazdasági és pénzügyi problémái megoldásáról
is, figyelemmel a család kapcsolati természetére.” (44.)