Kik a farizeusok? - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 31. vasárnapra

Máté evangéliuma igen gyakran arról beszél, hogy Jézus beteljesíti a törvényt és a prófétákat: megvalósítja a mózesi törvény lényegét, a kettős-egy szeretetparancsot, de túlteszi magát a sok aprólékos előíráson és tiltáson: ilyen pl. a rituális tisztálkodás előírásai, vagy a szombati pihenőnap kicsinyes szabályai. Innen magyarázható a folytonos összeütközése az írástudókkal és a farizeusokkal, akik viszont a törvény betűjéhez, a külső szabályokhoz ragaszkodtak, akik tanítóknak léptek fel, nehéz terheket raknak az emberek vállára, de maguk nem teszik, amit tanítanak.
Az utóbbi vasárnapokon éppen Jézus és a farizeusok vitáiról olvashatunk. Máténál Jézus szigorúbb a farizeusokkal szemben, mint Lukács vagy Márk evangéliumában. A következő vasárnapi szakaszban egyenesen fenyegető jajokat kiált a képmutató farizeusokra. Meg kell különböztetnünk a buzgón vallásos farizeusokat és a képmutatókat, akiktől a ma is használatos „farizeizmus, farizeus” megbélyegző kifejezések erednek. A mózesi törvényhez ragaszkodó olyan farizeusok, mint Nikodémus vagy Arimateai József, vagy a Szent Pált is oktató Gamaliel tiszteletreméltó személyek voltak. Jézus elment Simon farizeushoz, hogy nála étkezzék. A farizeus magatartás vagy lelkület viszont gyakran kiváltotta a Mester bírálatát. Tehát a törvény betűjének aprólékos, külsőséges megtartása, a hagyományokhoz való ragaszkodás, ugyanakkor a lényeg, a szeret elhanyagolása, az érdemek gőgös fitogtatása, képmutatás jellemezte ezt a farizeizmust.

Ma is farizeizmusról beszélünk, amikor valaki az igazságosság álarca mögé rejtőzik, hogy felmentse magát annak igazi gyakorlása alól, hogy elismerje magát bűnösnek vagy, hogy Isten hívására hallgasson. Tanítja a törvényt másoknak, de maga nem tartja meg. Ilyen az a mai pap is, aki „vizet prédikál, és bort iszik”, aki – még ha helyeset tanít is – nem megy előre a jelzett úton, hogy példát mutasson. A kereszténységet ma is fenyegeti a farizeimus: visszasüllyedhet a legalista törvénytartásba (moralisták a kazuisztikába), a juridizmusba (jogi szemléletbe), felejtve a kegyelem egyetemességét, a feltámadt Jézus Lelke által szívünkbe árasztott isteni szeretet, amely részesít bennünket a Szeretet-Isten életében. A II. Vatikáni zsinat szelleme szerint az Egyházban minden szervezet, intézmény, jogrend azért van, hogy segítse a kegyelmi élet kibontakozását. A lényeg az, amiről a múlt vasárnap elmélkedtünk Jézus, Szent Pál és Szent Ágoston nyomán: „Szeress és tégy, amit akarsz!”

Mivel kedden Mindenszentek ünnepe, szerdán pedig Halottak napja, befejezésül még egy gondolat a „szentek egyességéről” szóló hitágazatról. Hisszük azt, hogy elhunyt szeretteink, az igazak (megigazultak) Istennél vannak a szentek szeretetközösségében. Hisszük, hogy majd ha a mi utunk is véget ér, a vég nem megsemmisülés lesz, hanem átmenet a teljesebb életbe. És majd a végső időkben mindannyian feltámadunk, megdicsőülünk követve Fejünket, a dicsőséges Krisztust. Hisszük a test feltámadását és az örök életet.

Mt 23, 1-12