2011-10-25 17:09:08

Magyar liturgikus szakfolyóirat az evangelizáció szolgálatában – Pákozdi István egyetemi lelkész előadása


RealAudioMP3 Az evangéliumot nem csak szószékről, nem csak az igehirdetés többféle módján: hittan, katekézis által lehet hirdetni, hanem a liturgia végzésével, illetve a liturgia és a művészet kapcsolatával is. Hányan tértek már meg egy szépen, rendben zajló zsolozsma, vagy eucharisztikus ünneplés látványa során?

Most, hogy megjelent a Praeconia liturgikus szakfolyóirat 2011/2-es száma, ilyen értelemben szólhatunk erről a magyar periodikáról. A folyóiratot a pécsi hittudományi főiskola 2006-ban, azaz 5 éve alapította. A harmadik felelős szerkesztője vagyok. Összesen eddig nyolc füzet jelent meg. Igyekszünk tematikus számokat összeállítani, amelyekben azonban helyt kapnak az aktualitások.

A most megjelent szám a liturgia szépségéről szól. A tanulmányok között első helyen áll Kurt Koch bíborosnak tavaly nyáron a pápa jelenlétében tartott második előadásának magyar fordítása (az elsőt korábbi számunk tartalmazza).

A „liturgia szép” témát Philipp Harnoncourt és Josef Roßmaier cikkei bontják ki, míg a művészet és a liturgia kapcsolatáról Máder Indira falikárpit készítő művész, a magyar gobelinkészítés jeles képviselője, Kisléghi Nagy Ádám festőművész, Komáromi János katekéta, rajzművész és Hús Zoltán festőművész vallanak.

Az örmény liturgia szépségéről Áts József tanulmánya beszél. A liturgia televíziós közvetítésének érdekes témáját a görög származású Panayotis Ghekas bontja ki. Minden számunk visszanyúl egy-egy korábban élt liturgikus bemutatásához, így már volt szó a bencés Szunyogh Xavér atyáról.

Balás Béla püspök Pantol Márton magyar liturgikusra emlékezik, Bura László szatmárnémeti történész pedig a nemrég boldoggá avatott Scheffler János püspök liturgikus intézkedésit foglalja össze.

Szokásos sorozatunkban Tarnai Imre plébános „liturgikus morzsái”, valamint a liturgikus kérdés: meddig tartson a karácsonyi díszítés a templomban? – olvasható. A Szemlében Dolhai Lajos új szentségtani könyvéről, a pápa liturgikus beállítottságával foglalkozó két műről, a Graduale Novum I-ről és a YouCat-ról, az ifjúság új (madridi világtalálkozóhoz kötődő) katekizmusáról olvashatunk.

A lap a Szent István Társulat kiadásában jelenik meg, előfizetni is lehet rá, az önálló számok 1.100.- Ft-ba kerülnek. Nagyon ajánlom a liturgiát tanítóknak, a liturgika tantárgy hallgatóinak és mindazoknak, akik hazánkban érdeklődéssel és szeretettel művelik különféle szolgálatuk révén a szent liturgiát!

De mindazok haszonnal forgathatják, akik a szépséget keresik és az evangélium befogadásával – annak forrásáig, Istenhez juthatnak el.

Pákozdi István, a „Praeconia” liturgikus szakfolyóirat főszerkesztője









All the contents on this site are copyrighted ©.