2011-10-21 17:51:45

A holland kormány továbbra is védelmezze a vallás- és az istentiszteleti-szabadságot az országban és a világon egyaránt – XVI. Benedek beszéde Hollandia új szentszéki nagykövetéhez


A pápa pénteken délelőtt fogadta Joseph Weterings-et, Hollandia új szentszéki nagykövetét, aki bemutatta kormánya megbízólevelét. Beszédében foglalkozott a Szentszék és a nemzetállamok közötti kapcsolat jellemzőivel, a Hollandia és a Szentszék közötti együttműködés különböző területeivel és a holland kormány törekvéseivel.

A Szentszék nem gazdasági vagy katonai hatalom. Erkölcsi hangja azonban jelentős hatást gyakorol a világra. A Szentszék erkölcsi álláspontját nem befolyásolják a nemzetállamok politikai vagy gazdasági érdekei, illetve a politikai pártok választási aggodalmai. A nemzetközi diplomáciában tevékenysége nagyrészt azoknak az etikai alapelveknek a megfogalmazásában áll, amelyek alátámasztják a társadalmi és politikai rendet. Továbbá felhívja a figyelmet a cselekvésre ezeknek az alapelveknek a megsértése esetén. A Szentszék által felvállalt diplomáciai párbeszéd nem felekezeti vagy pragmatikai alapokra épül, hanem egyetemesen alkalmazható alapelvekre, amelyek ugyanannyira valóságosak, mint a természeti környezet fizikai elemei.

Az egyház mindig a természetjog előmozdítását keresi. Alázatosan elismeri, hogy tagjai nem mindig tudnak megfelelni azoknak a magas erkölcsi elvárásoknak, amelyeket az egyház hirdet. Ugyanakkor nem tehet mást, mint továbbra is buzdít minden embert, saját tagjait is beleértve arra, hogy cselekedjenek összhangban az igazságossággal és az értelemmel, valamint ellenezzék mindazt, ami ezek ellen szól.

Ezt követően a pápa érintette a Szentszék és Hollandia közötti együttműködési lehetőségek területeit. Kiemelte a világbéke előmozdítását, a fejlődés és az önerőre támaszkodás elősegítését a fejlődő országokban, a nagylelkű humanitárius segítségnyújtást és az emberi méltóság védelmét. XVI. Benedek elismeréssel szólt a holland kormány szándékáról, amely a vallásszabadság védelmezésére irányul. Annak a reményének adott hangot, hogy a kormány továbbra is óvja a vallás- és az istentiszteleti-szabadságot az országban és a világon egyaránt.

A Szentatya bíztatónak nevezte azokat a lépéseket, amelyeket a holland kormány tesz a drogfüggőség és a prostitúció visszaszorítására. A katolikus társadalmi tanítás nagy hangsúlyt fektet a közjóra és az egyének átfogó javára. Mindig meg kell tehát vizsgálni, hogy a jogok valóban összhangban vannak-e a természetes alapelvekkel – zárta Hollandia új szentszéki nagykövetéhez intézett beszédét XVI. Benedek.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.