„Isten igenje erősebb mindenkinél”- a pápa szerda délelőtti katekézise

XVI. Benedek pápa október 12-én a szerdai általános kihallgatást a Szent Péter téren tartotta meg, ahová zarándokok ezrei gyűltek össze, hogy meghallgassák tanítását. A jelenlévő magyar hívekhez a Szentatya a következő köszöntést intézte:

„Isten hozta a magyar híveket, különösen is a budapesti, a csilizközi és a besenyszögi csoport tagjait. A szent rózsafüzér imádság végzése erősítsen meg benneteket a hitben, a reményben és a szeretetben. A napokban tartottuk meg Magyarok Nagyasszonya ünnepét. Az Ő közbenjárását kérve szívesen adom rátok Apostoli Áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

XVI. Benedek katekézisét ezúttal is az imának szentelte folytatva zsoltármagyarázatait. Tanítása középpontjába a 126. zsoltárt helyezte, amely az Úr népe és a hívek körében véghezvitt nagy tetteiért ad hálát. A zsoltár Sion foglyainak száműzetésből való hazatérését idézi, amely a választott népnek elsősorban vallási és spirituális szempontból volt pusztító történet. Földjének elvesztését, templomának romba döntését Isten be nem váltott ígéreteiként élte meg, aki úgy tűnt, hogy elhagyta, magára hagyta népét. A hazatérés azonban a hit, a hűség, a bizalom és az Úrral való egység és közösség valóságát jelentette. Az Úr csodás tetteket hajt végre az emberiség történetében sok esetben akkor, amikor azt senki nem várja – magyarázta a pápa.

Ez a zsoltár Isten üdvözítő művéről tanúskodik, aki sosem feledkezik meg a szükséget szenvedőkről. Izrael népe erről emlékezik meg mondván: „Az Úr nagy dolgot művelt velük!” (Zsolt 126,2).

Imáinkban – mondta a híveknek a pápa – nekünk is meg kell emlékeznünk arról, hogy az Úr hogyan védelmezte, vezette, segítette népét az történelem során, és ezért dicsőítő éneket kell mondanunk neki. A jóra való emlékezés az élet nehéz pillanataiban is segítséget jelenthet számunkra tudva azt, hogy Isten nagy tetteket hajt végre népe körében, és aki megtapasztalja azt, boldogsággal telik el.

Izrael népének a hazatérés, a megszabadulás az új életet jelentette, amellyel azonban még nem bontakozott ki végleges teljességében az isteni terv. „Már birtokunkban van, de még nem teljesedett be”. Az üdvösségtörténet bemutatásához a zsoltáros a földműves hasonlatát használja, aki minden évben nagy reménnyel elveti a magot, majd várakozik, hogy termés legyen belőle, amelyet learathat. Jézus erről így tanított: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan” (Mk 4,26-27).

Ez az üdvösségtörténet rejtett misztériuma, amelynek során az Úr nagy tetteket hajt végre az emberek között – magyarázta a Szentatya, majd így buzdította a zarándokokat: Imáinkban nyitottnak kell lennünk a reményre és szilárdan meg kell maradnunk hitünkben. Még ha életünket olykor fájdalom, bizonytalanság is hatja át, tudnunk kell, hogy az üdvösségtörténet része vagyunk. Nem szabad elfelejtenünk a sötétség idején sem, hogy a világosság létezik, hogy Isten jelen van életünkben, és hogy az Ő „igenje” erősebb mindenkinél. Emlékeznünk kell tehát Isten jelenlétére az életünkben, aki megszabadított minket; hálát kell adnunk, hogy felfedezhettük életünkben Jézus Krisztust, aki eljött közénk.

(hh)