2011-10-07 15:57:25

„Építsünk iskolákat Afrikában! Soha többé éhínséget!” – a Cor Unum Pápai Tanács sajtókonferenciája a kelet-afrikai humanitárius szükségállapotról


Október 7-én, pénteken délben a Szentszék sajtótermében sajtótájékoztatót tartott a Cor Unum Pápai Tanács, valamint néhány karitatív szervezet az Afrika Szarvában kialakult helyzetről. Robert Sarah bíboros, a tanács elnöke felszólalásában kiemelte: a kérdés rendkívül fontos a Szentatya számára. Nemzetközi szinten a pápa az elsők között foglalkozott ezzel a témával július 17-én.

Október 5-én, szerdán, az általános pápai kihallgatáson ismételten kifejezte aggodalmát és felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a térség lakosságának megsegítésére. A sajtótájékoztatóra a péntek délelőtti összejövetel után került sor, amelyen a keresztény segélyszervek feltárták a jelenlegi helyzetet és összehangolták a segélynyújtási akciókat. A sajtókonferencián felolvasták Rowan Williams anglikán prímás üzenetét is, amelyben Canterbury érseke hivatkozik az 1980-as éhínség jelszavára: „Soha többé”.

Sarah bíboros felszólalásában elmondta, hogy a kelet-afrikai helyi egyházak jelentősen kiveszik részüket a segélynyújtásból. Különösen Szomália, Kenya, Etiópia és Dzsibuti ajánlotta fel, hogy befogadja a szenvedőket. A pápa a Cor Unum révén csaknem 400 ezer USA dollár gyorssegélyt küldött az éhezők számára.

A bíboros kiemelte még a következő országokat, ahol gyűjtést rendeztek Kelet-Afrika részére: Olaszország, Németország, Svájc, Franciaország és Írország.

Ezek az erőfeszítések bizonyítják hitünk életerejét, amely a javak megosztásában, a szeretet, a részvét, a másik iránti figyelem gyümölcseiben nyilvánul meg. Ezek a karitatív tettek hitünk természetes következményei, amelyek minden emberi személy előmozdítását szolgálják, tekintet nélkül faji, vallási hovatartozására.

A Cor Unum elnöke, Robert Sarah bíboros köszönetét fejezte ki az egyház minden tagjának, akik elkötelezték magukat Kelet-Afrika megsegítésében. A katolikus egyház továbbra is minden tőle telhetőt megtesz és keresi a többi keresztény közösséggel való együttműködést az Afrika Szarvában végbemenő humanitárius dráma megoldására. A bíboros felhívást intézett minden hívőhöz: ne feledkezzenek meg a súlyos megpróbáltatástól szenvedő testvéreikről.

Az egyház, különböző ügynökségek, társulatok, egyházmegyék, missziós és szerzetesi intézmények révén válaszol, de válasza egységes. Megfelel a pápa kívánságának, hogy tegyünk tanúságot Krisztusnak és az egész egyháznak a szenvedő emberek iránti szeretetéről. Isten mindig közel áll a szenvedő emberhez – fejtette ki Robert Sarah bíboros, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke.

Megismételte a Szentatya szerdai felhívását, amellyel a nemzetközi közösség felé fordult. Sajnos gyakran azt tapasztaljuk, hogy a nemzetközi akciókat irányító mechanizmusokat az egyes nemzetek érdekei irányítják. A nemzetközi politikában is az önzés kerül előtérbe. Olyan politikát kell azonban folytatnunk, amely valóban szívén viseli a közjót. Csak a közjó keresése teszi lehetővé, hogy ne legyenek győztesek és legyőzöttek, hóhérok és áldozatok, kizsákmányolók és éhezők – mondta Robert Sarah bíboros felszólalásában.

Feltette a kérdést: mi ennek a humanitárius vészhelyzetnek a jellegzetessége? Jelen vannak mindazok a drámai összetevők, amelyek más válsághelyzetben is fellelhetők: a természeti katasztrófa - ebben az esetben a régóta tartó szárazság -, egészségügyi infrastruktúrák és szakképzett munkaerő hiánya, politikai instabilitás, korrupció, a szegénység, a munkanélküliség. Kitelepítettek milliói, akik ma bolyongva keresik a túlélést, holnap menekültek, illegális bevándorlók, hontalanok lesznek otthon, munka, közösség nélkül. Egy egész nemzedék élete forog kockán.

Sarah bíboros a következő felhívást intézte a keresztényekhez: építsünk iskolákat Afrikában. A vészhelyzet leküzdése után fordítsunk nagy gondot a képzésre. Minden afrikai faluban legyen egy iskola! Egyesítsük erőinket, és segítsük Afrika Szarvának térségét, hogy oktatásban részesíthesse gyermekeit!

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.