2011-10-03 08:18:35

„80 éve a pápák szolgálatában – bemutatkozik a Vatikáni Rádió brazil programja”


RealAudioMP3 A brazil műsor először 1958. március 12-én jelentkezett. Pontosan egy hónappal azután, hogy a Vatikáni Rádió megünnepelte alapításának 27. évfordulóját. A brazil program az elmúlt 53 évben mindig arra törekedett, hogy széleskörű tájékoztatást nyújtson a pápa és a Szentszék tevékenységéről, nemzetközi eseményekről, különös tekintettel a szabadságot és az emberi jogokat érintő témákra, előtérbe helyezve az élethez és a vallásszabadsághoz való jogokat.

A szerkesztők meggyőződése, hogy a jó képzés alapja a helyes, gondos és pontos tájékoztatás. A műsorral együttműködő papok elmélkedéseikkel, elemzéseikkel és útmutatásaikkal megfelelő alapot nyújtanak a valóság helyes értelmezéséhez és értékeléséhez. Ezáltal védelmezik és előmozdítják a keresztény értékeket, az emberi méltóságot minden kultúrában a fájdalomtól, közönytől és igazságtalanságoktól megsebzett mai világban. A harmadik évezred kihívásai szükségessé teszik az új evangelizációt.

A brazil programban hat szerkesztő, valamint két külső munkatárs dolgozik. A műsor felelőse egy jezsuita atya. Az első felelős szerkesztő Antonio Aquino jezsuita atya volt, aki egyben a római Brazil Pápai Kollégium rektori tisztségét is betöltötte. A kis szerkesztői gárda heti 10 órás élő műsort készít, továbbá élőben közvetíti a Szentatya által bemutatott szertartásokat. Az adásokat átveszik Brazília, Afrika és Portugália katolikus rádió és tv csatornái.

A Vatikáni Rádió brazil programjának küldetése, hogy Brazíliába és a világ minden részén élő hallgatókhoz eljuttassa portugál nyelven a Szentatya hangját és tanítását. Hídként kívánják összekapcsolni a péteri Tanító hivatalt a helyi egyházak valóságaival.

A pápa rádiója, a brazil műsor révén még szorosabbra fűzte a kapcsolatokat a világ legnagyobb püspöki konferenciájával. Ez láthatóan megnyilvánult a közelmúltban lezajlott „ad limina” látogatás alkalmával. A brazil főpásztorok csoportjai felkeresték a Vatikáni Rádiót, hogy személyesen megismerjék a műsorkészítők munkáját.

A brazil program alapvető küldetése, hogy együttműködjön a brazil püspöki konferenciával és a helyi egyházakkal.

A műsor naponta négy adással jelentkezik, csütörtökönként öt programmal. Vasárnap délben, a napi műsoron túl, élőben közvetítik a pápa Úrangyala imádságát.

A brazil műsor számára nagy kihívást jelent az ország hatalmas mérete: Brazília nyolc és fél millió négyzetkilométeren terül el, négy időzónához tartozik, 200 millió lakosa rendkívül eltérő kulturális és társadalmi viszonyok között él.

Alapvetően fontos szerepet töltenek be a helyi rádiók: több mint 300 adó közvetíti újra a Vatikáni Rádió brazil adását mintegy 40 millió hallgató számára műhold, internet és rövidhullám segítségével.

A brazil műsor szerkesztői kötelességüknek érzik, hogy megszólaltassák azokat a személyeket, főleg misszionáriusokat, akik az üldözött keresztények, a legalapvetőbb jogaikban megsértett szenvedő személyek hangját tolmácsolják, feltárva ezeket az emberiség és Isten ellen elkövetett bűntetteket.

Ma a Vatikáni Rádiónak is köszönhetően, sok-sok brazil elmondhatja, hogy „Habemus Papam”, mivel otthonában meghallgathatja Péter utódának szavát.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.