„Az igazságot egyetlenegy valami képviseli: az a viszony, amely a Teremtő és az ember
között létre tud jönni” – Makovecz Imre építészre emlékezünk
Életének 76. évében, 2011. szeptember 27-én elhunyt a neves, Kossuth-díjas, Corvin-lánccal
kitüntetett építész, egyházművész, Makovecz Imre. A magyar organikus építészet stílusteremtő
alakjáról az Osservatore Romano vatikáni napilap szeptember 29-i számában „Gyökerek
nélkül nincs építészet” című cikkében emlékezik meg, amelyben feleleveníti a művész
egyedülálló pályafutását, aki mint mélységesen magyar ember szenvedélyes módon kötődött
szülőföldjéhez és hagyományaihoz. „Korunk művészetének egyik legjelentősebb tanúságtevője,
aki nélkül mai világunk egy fontos aspektusa láthatatlan maradt volna” – írja Paolo
Portoghesi híres olasz építész az Osservatore Romano-ban.
Művészetének éltető
ereje a múltból és a „megépítésre váró jövőből” táplálkozik olyan szimbolikus nyelvezet
által, amellyel a világot mozgató legfontosabb és legmélyebb érzelmeket képes közvetíteni:
a szolidaritást, a szeretetet, az együttlét örömét és a párbeszédet. Egyházi építészetében
ez különösen megmutatkozik. Templomai a hit láthatóvá tételének szándékát fejezik
ki és az Eucharisztia szent történését idézik fel olyan kifejező jelekkel, amelyek
a híveket a természetfeletti esemény szívébe vezetik – írja Paolo Portoghesi.
Templomépítészetének
egyik jellegzetessége a fény-árnyék hatások használata, amelyek korábbi korokhoz hasonlóan,
szimbolikus jelentéssel bírnak. Makovecz Imre számára a fény és árnyék két egymástól
elválaszthatatlan valóság és ezek együttes jelenléte ösztönzés az ember számára, hogy
életét jobbá tegye és ne feledkezzen meg a keresztény tanításról.
Az olasz
építész írásában feleleveníti a magyar művész egyik legjellegzetesebb alkotását, a
sevilla-i világkiállításra készített művét. Egy nagy koronás fa gyökerekkel, amelyeket
fedetlenül, jól láthatóan ábrázolt mintha azt üzenné: gyökereink, vagyis a múlt tanítása
nélkül a jövő kiüresedett, kitikkadt valósággá válik majd – olvassuk az Osservatore
Romano cikkében. A cikket az a fénykép illusztrálja, amely idén július negyedikén
készült Benedek pápa és Makovecz Imre találkozásáról. Az építész részt vett a Szentatya
pappá szentelésének 60. évfordulójára rendezett kiállításon, amelyre a világ 60 legnevesebb
egyházművésze kapott meghívást.
Paolo Portoghesi cikkéhez kapcsolódva felidézzük
Makovecz Imre gondolatait, amelyeket műsorunk számára fogalmazott meg 2004-ben, a
Taposiris Magna egyiptomi kopt templom terveivel kapcsolatban:
„Egy ilyen világban,
mint amilyen az egyesült Európa, óriási veszély leselkedik arra, amit mi Európának
nevezünk. Európa az én számomra az Uráltól tart Írország legnyugatibb pontjáig. Magába
hord keleti és ősi nyugati olyan princípiumokat, amelyekről lemondani nem volna szabad.
A kereszténység pedig a szemem láttára üresedik ki, belső szerkezet-orientáltsága
itt Magyarországon is már szinte elviselhetetlen, miközben missziós területen élek.
Ha a kopt egyháznak és a koptoknak a mentalitását magam elé állítom, és azokat
a tapasztalatokat, amiket szereztem Afrikában, sivatagi kolostorokban és az emberekkel
való találkozás során, azt kell, hogy mondjam, hogy hasonló az elfelejtett és elhagyott
csángóknak a magatartásához. Mint ahogyan a kopt szemlélet hiányzik az európai hideg
kereszténységből, ugyanúgy hiányzik a Kárpátokon túli magyarságnak a Napba Öltözött
Asszonyhoz való imája.
Hiányzik a többszázezer lelket számláló csíki összejövetelnek
a légköre és az, hogy a hétköznapjainkban nem a jogszerűségre, hanem az igazságra
kellene törekednünk. Az igazságot pedig egyetlenegy valami képviseli, és az pedig
az a viszony, amely a Teremtő és az ember között létre tud jönni. Enélkül Európa amerikanizálódni
fog, szétesik és áldozatul esik az uzsorásoknak.”