Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának madridi gyűlése az egyetemi lelkipásztori munkáról – Janka Ferenc atya, a CCEE fõtitkárhelyettesének beszámolója

Az egyetemi lelkipásztori munkáról tartott tanácskozást Madridban a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) Katekézis, Iskola, Egyetem Bizottságának az egyetemi pasztorációért felelõs szekciója. A Spanyol Püspöki Konferencia kápolnájában ünnepelt vasárnapi eukarisztiával fejezõdött be találkozó, amelyen 17 ország küldöttei beszéltek az új evangelizáció és az egyetemi lelkipásztori munka kapcsolatáról. Janka Ferenc atyát, a CCEE fõtitkár-helyettesét kérdeztük a találkozóról.

Ferenc atya, kik voltak a találkozó fõbb elõadói és mirõl beszéltek?

A találkozót Agustín Cortés Soriano, a spanyol püspöki konferencia egyetemi lelkipásztori munkáért felelõs püspöke nyitotta meg. Köszöntõjében többek között a madridi ifjúsági találkozónak azt a mozzanatát idézte fel, amikor a pápa a fiatal professzorokkal találkozott. Szavai szerint „egy mély és teljes humanizmus csak egy olyan kultúrában teljesedhet ki, amelyben jelen van az Isten és az ember”.

Marek Jêdraszewski poznani segédpüspök, a bizottság egyetemi szekciójának elnöke, II. János Pál boldoggá avatására emlékeztetett. „Hálával emlékszünk személyes példájára a fiatalság és az egyetemisták lelkipásztori szolgálatában. Erõfeszítéseinkhez immár az õ égi közbenjárását is kérhetjük” - mondta.

Agustìn del Agua atya, a bizottság szakértõje és a találkozó házigazdája szerint korunk egyik legnagyobb kihívása a „mintha Isten nem is létezne” gondolatnak a közgondolkodás egyre szélesebb köreiben való elterjedése. „Az „Isten halála” filozófiájával nemcsak Isten fogalma és a ráépülõ metafizika van eltûnõben, hanem minden olyan próbálkozás is, amely a dolgoknak összefüggést és értelmet, alapot és irányt, célt és ideálokat akar adni, vagyis eltûnnek a legfõbb alapelvek és értékek.”

A bizottságának titkáraként én a januári, müncheni kongresszus eredményeit, valamint a bizottság 2006 és 2011 közötti munkáját foglaltam össze. Hosszú utat tettünk meg. Jelentõs eredményeket értünk el találkozóink tartalmi és módszertani elemei tekintetében egyaránt. Úgy sikerült a összejöveteleinket színvonalasabbá tenni, hogy a vezetõk, a szervezõk és a résztvevõk közötti személyes kapcsolatok is pozitívan fejlõdtek.

Nikola Eteroviæ érsek, a Püspöki Szinódus titkára röviden bemutatta a szinódus munkáját, valamint az új evangelizáció témájának elõtörténetét. A világ 113 püspöki konferenciája, a 13 Keleti Katolikus Püspöki Szinódus, a 26 vatikáni dikasztérium valamint a férfi ill. nõi szerzetesrendek fõ elöljáróinak javaslatai alapján választották ezt a témát.

Az érsek hangsúlyozta, hogy az új evangelizáció nem azonos az egyház szokásos alaptevékenységével sem a népekhez szóló missziójával. Az új evangelizációnak azokat a megkeresztelt embereket kellene elérnie, akiknek nincs élõ hitük és kapcsolatuk az egyházzal. Az evangéliumot új lendülettel, új módszerekkel és új kifejezésmódokkal kell hirdetni. Nélkülözhetetlen továbbá a hirdetõ személyes integritása, amelynek teljessége a szentek példája.

Az egyetemek világa az új evangelizáció fontos területe. Eteroviæ érsek arra kérte a bizottságot, hogy tapasztalatainkat és javaslatainkat röviden összegezve írásban küldjük el a szinódus titkárságára továbbá az egyetemi lelkipásztori szolgálatok országonkénti adatainak közlésével segítsük a szinódusi atyák munkáját.

Az elõadásokat követõ reflexiókból mit emelne ki?

Sokak érdeklõdését felkeltette az a Berzosa spanyol püspöktõl származó gondolat, amelyet a közelmúltban olvastam a Magyar Kurír internetes oldalán, amellyel az intézményes vallásosságtól a belsõ élményeken alapuló vallásosság felé vezetõ folyamatot jellemezte:
„A hatvanas években: az egyház nem, de Krisztus igen; a hetvenes években: Krisztus nem, de Isten igen,; a nyolcvanas években: Isten nem, de a vallás igen; a kilencvenes években: vallás nem, de spiritualitás igen.”

Ezt folytatva azt is megállapíthatjuk, hogy manapság sokan gondolják azt is, hogy spiritualitásra sincs szükség, elegendõek a szakmai ismeretek a technokratikus hatékonyság. Ez a szemlélet kísért az oktatás minden terén, így az egyetemeken is. De éppen a jelenlegi gazdasági válság mutatta, mutatja meg azt, hogy a közösség, az állam beavatkozása és magasabb erkölcsi elvek nélkül a piac nem képes önmaga szabályozására. Az antropológiai válság ugyanennek a szemléletnek a lecsapódása a társadalom életében.

Volt-e olyan mozzanat, amely személyesen megragadta Ferenc atyát és szívesen megosztana a Vatikáni Rádió hallgatóival?

Eteroviæ érsek úr többször említette azt, hogy Európa és benne az Egyház is gyakran fáradtnak, fásultnak tûnik. Ezért lenne nagyon fontos az új evangelizáció lendülete, amelynek a személyes kapcsolatok megújítását és elmélyítését is érintenie kell. Nekem errõl az apokalipszisbõl az efezusi egyház angyalához írt levél részlete jutott az eszembe: „Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél (nincs meg már benned az első szeretet) (Jel 2,3-4).

József Attila Ódájának gyönyörû sorai, amelyek eredetileg az emberi szerelemrõl beszélnek, az új evangelizáció összefüggésébe helyezve a személyes és a szent megindító mélységeit tárják fel:

„Óh mennyire szeretlek téged,/ ki szóra bírtad egyaránt/ a szív legmélyebb üregeiben / cseleit szövő, fondor magányt /s a mindenséget.”

Azt hiszem, ez a fizikai, intellektuális és lelki cseleket szövõ fondor magány emberi létünk Istentõl való távolságának, vagy hagyományos kifejezéssel élve az áteredõ bûnnek a legfõbb következménye. Ez az evangéliumi élet és mindenfajta evangelizáció legfõbb akadálya. Az éden felé vezetõ fáradságos utunk pedig pont az ellenkezõ irányban van, mint ahova a hatvanas évektõl eljutottunk. Vissza kell találnunk a technokráciától a spiritualitásig, a spiritualitástól a vallásig, a vallástól Istenig, Istentõl Krisztusig, Krisztustól az egyházig, éspedig addig a közösségig, amelyben él „az elsõ szeretet”. Mert ez a Szeretet az egyetlen, amely nem félt, nem fél alászállni szívünk legmélyebb üregeibe, és megtestesült Szóként egyedül képes igazán szóra bírni, a kreativitás és hûség szavaiban és tetteiben gazdag viszontszeretetre késztetni személyes létünk elhagyatottságát és a mindenséget.