2011-09-05 17:10:26

„A keresztények gyakorolják egymás között a testvéri feddést” – a Szentatya vasárnapi Úrangyala imádsága


XVI. Benedek vasárnap délben a Castel Gandolfo-i pápai rezidencia előtti téren összegyűlt hívekkel imádkozta el az Úrangyalát, akikhez – a szokásoknak megfelelően – rövid tanítással fordult.

A vasárnapi evangéliumi részlet a hívek közötti testvéri szeretetről szól, amely a Szentháromságból, mint szeretetközösségből fakad – kezdte rövid tanítását a Szentatya. Pál apostol megerősíti, hogy Isten törvénye a szeretetben talál teljességre, és ennek vonatkoznia kell embertársainkkal való kapcsolatainkra is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Rm 13,8-10). Máté evangéliumának 18. fejezete a keresztény közösség életéről szól, amelyben azt a tanítást kapjuk, hogy a testvéri szeretet kölcsönös felelősséggel jár; vagyis, ha embertársam bűnt követ el ellenem, nekem szeretettel kell válaszolnom rá. Elsőként személyes párbeszédet kell folytatnom vele megmagyarázva neki, hogy amit tett, az nem jó. Ezt a cselekedetet „testvéri feddésnek” nevezik, amelyet az embertárs iránti szeretet működtet – magyarázta Benedek pápa.

Mi történik akkor, ha felebarátom nem hallgat rám? Jézus egyértelmű választ ad rá tanításában: elsőként vissza kell térni hozzá és beszélni kell a történtekről akár két vagy három emberrel együtt azért, hogy jobban megértse tettét. Amennyiben ez haszontalan, akkor a közösséghez kell fordulni, és ha ez sem segít, akkor meg kell éreztetni vele az egyházi közösségtől való eltávolodását, amelyet hibás tettével idézett elő. Mindez a keresztény élet során szükséges kölcsönös felelősségvállalásra tanít minket, amely mindannyiunkat arra hív, hogy fogadjuk el a testvéri feddés szabályát és ezáltal segítsük embertársainkat.

Az egyházi szeretetközösség másik gyümölcse a közös imádság. Jézus ezt mondja: „Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,19-20). A személyes ima természetesen nagyon fontos, sőt elengedhetetlen – magyarázta a Szentatya. Az Úr azonban jelenlétéről biztosítja a közösséget, amely egységes és lélekben egy, mert a Szentháromságos egy Istenről, a tökéletes szeretetközösségről elmélkedik. A keresztény közösségen belül erre az egyetértésre kell törekedni – mondta a Szentatya. Gyakorolnunk kell a testvéri feddést, amely alázatos szívet kíván, továbbá a közös imádságot, hogy egy valóban Krisztusban egyesült közösség imája szálljon Istenhez. Kérjük Szűz Mária, az Egyház Anyja és Nagy Szent Gergely pápa közbenjárását ehhez – fohászkodott XVI. Benedek pápa a vasárnapi Úrangyala előtt mondott tanításában.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.