2011-08-31 17:02:11

Nepál: az egyház a laikus állam és a keresztények jogainak biztosítását kéri az új miniszterelnöktől


„Baburam Bhattarai új kormányfő egyik legnagyobb kihívása, hogy egyesítse és megbékítse az országot. Jó reményekkel fordulunk felé a vallási kisebbségek körülményei és a vallásszabadság terén. Megválasztása előtt Bhattarai nyilvánosan kijelentette, hogy egyet ért álláspontunkkal és teljesen tiszteletben tartja majd jogainkat és kiváltságainkat” – nyilatkozta Silas Bogati nepáli atya a Fides hírügynökségnek az új maoista kormányfő megválasztása után.

P. Bogati a nemzeti Caritas volt igazgatója együttdolgozott azzal a csoporttal, amely az új alkotmányi charta létrehozásán dolgozó parlament tagjai elé terjesztett egy dokumentumot, amely emlékeztet a vallási kisebbségek jogaira és szabadságára, a vallásváltoztatás egyéni lelkiismereti jogára. Mindezt annak érdekében tették, hogy egy laikus és demokratikus Nepál jöjjön létre, amely tiszteletben tartja mindenki szabadságát és jogait diszkrimináció nélkül.

Az elmúlt napokban az egyház és más vallási közösségek is felemelték hangjukat az új büntető törvénykönyv 160. pontja kapcsán, amely a más vallásra való áttérést tiltja. Az új alkotmányt és büntető törvénykönyvet egyszerre hagyják majd jóvá. Bogati atya bizakodónak nevezte magát, hogy az új miniszterelnök pozitív irányba tereli majd e témák megvitatását a következő három hónapban. Bhattarai progresszista elveket vall és biztosított mindenkit arról, hogy hat hónapon belül lezárja a békefolyamatot. A lakosság nagy várakozásokat támaszt irányába. Egyik alapvető feladata lesz az új alkotmány véglegesítése, amely valódi fordulatot jelenthet az ország számára egy valóban laikus és demokratikus nemzetet megteremtve. Eddig ezt az ígéretet nem sikerült megtartani, és ha ez nem változna, a vallási kisebbségek a teljes bizonytalanság körülményei között maradnának – hangsúlyozta a nepáli pap.

A maoista párt – amelynek Bhattarai is a tagja – a nepáli parlament 601 mandátuma közül 340-et nyert el.

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.