Gilbert Aubry, Réunion szigetének püspöke üzenetben köszöntötte az ott élő muzulmánokat
a Ramadán vége alkalmából
Isten áldását kérte erőfeszítéseikre a böjtnek és imának szentelt hónap végén. Világszerte
érdekkonfliktusok háborúkat szítanak – állapította meg üzenetében az Afrika keleti
partjainál fekvő sziget főpásztora. Amikor a gazdasági helyzet romlik, a társadalom
szövete is meglazul. Ennek ellenére nem fogadhatjuk el sem a fatalizmust, sem a pusztító
erőszakot. Visszautasítjuk a közvéleménynek azt a közhelyét is, miszerint a muzulmán
iszlámista, antidemokratikus terrorista, vagy a keresztény nem más, mint muzulmánellenes,
háborúskodó pogány.
A világ változik és le kell vonnunk következtetéseinket
a történelmi tanulságokból ahhoz, hogy felelősen éljünk, megfelelő vallási magatartást
tanúsítva. Az iszlámnak és a kereszténységnek egyaránt több irányzata van. Nincs szó
róla, hogy összemossuk a vallásokat, de arra sincs szükség, hogy tagadjuk különbözőségeinket
és feszültségeinket. Amikor nagy múltú vallási hagyományaink legmélyére hatolunk,
az a kötelességünk, hogy megéljük saját spirituális értékeinket és azokat másokkal
is megosszuk, mint lelki táplálékot. Minden emberrel osztozunk a transzcendenciára
való elhivatottságunkban. A vallásos emberek sajátos kötelessége, hogy fejlesszék
a személy spirituális dimenzióját és távlatot nyissanak a remény felé. A mai materialista
világban, amelyben az önzés az uralkodó, amelyben az individualizmus aláássa a felelősséget,
amelyben a bármilyen áron való élvezet válik szabállyá, a keresztények és muzulmánok
közös feladata az emberi és erkölcsi értékek átadása a fiatal nemzedékeknek.
Mindkét
vallás követői törekedjenek arra, hogy összhangban álljon életük a hittel, amit hirdetnek.
Aranyszabály az élet tisztelete minden körülmény között, valamint az, hogy ne tegyünk
másoknak olyat, amit nem szeretnénk magunknak. El kell utasítani a fanatizmus és a
megfélemlítés minden formáját, el kell oszlatni az előítéleteket – írja üzenetében
Gilbert Aubry, Réunion püspöke.
Itt jegyezzük meg, hogy az Indiai-óceánban
található francia sziget csaknem 800 ezer lakosának mintegy 25%-a muzulmán vallású.