Rabszolgaság a mai világban: a rabszolgaság az isteni és egyben az emberi mivoltunk megtagadása

Augusztus 23-án tartjuk a Rabszolga-kereskedelem Eltörlésére Emlékezés Nemzetközi Napját, amely az UNESCO által meghirdetett világnap. Mindenhol megemlékeztek a rabszolgakereskedelem súlyosságáról és következményeiről. Ez afrikaiak Amerikában és a Karib-térségben való eladását jelentette az európai kontinens jólétének és virágzásának érdekében.

II. János Pál 1992 februárjában a szenegáli Gorée-szigetén tett látogatásakor, ahonnan deportált afrikaiak milliói indultak egykor Amerika felé, beszédében hangsúlyozta: „Igaz módon és alázattal meg kell vallani az ember ember és Isten ellen elkövetetett ezen bűnét. Hosszú az út, amelyet az emberi családnak meg kell tennie mielőtt minden tagja felismeri és tisztelni tudja egymást, mint Isten képmását, valamint a Mennyei Atya gyermekeiként szeretni egymást”. Vajon mennyien hallgatnak szavára? – tette fel a kérdést Albert Minzoukouta, a Vatikáni Rádió francia nyelvű Afrika programjának munkatársa a világnapra készített összefoglalójában.

Ennek a tudatára ébredéséhez időre van szükség. Számos alkalommal megtagadták, minimalizálták a rabszolgaságot és marginális eseménynek tekintették az emberiség történetében. És nemcsak eltörlése időpontjáig. Az áldozatok számát, a rabszolgaságból nyert profit arányát illetően megoszlik a világ véleménye. Amikor eltörlik az emlékezetet, a gyűlölet és megvetés újabb formái jönnek létre és hozzáadódnak a régiekhez. Így ma már „új rabszolgaság”-ról beszélnek.

Hagyományos vagy új gyakorlatain keresztül a jelenség továbbra is létezik és általában enyhe büntetésében és szankciókban részesül. Ma már nem a korábban feketékkel megrakott hajók szelik át a tengert, mert nincs rájuk többé szükség. Ma maguk a rabszolgák ugranak fel a lélekvesztő hajókra, vágnak át a sivatagokon és akadályokon, hogy aztán átadják magukat az emberkereskedőknek és végül a rabszolgaság körülményei között kössenek ki. Ezek a mai rabszolgák a jobb élet illúziójától vezetve kelnek útra, de nem ismerik azokat a gazdasági mechanizmusokat, amelyek még szegényebbé és egyre inkább függővé teszik őket, amint elhagyják hazájukat.

Átszelni a tengereket, életüket kockáztatva, hogy aztán alávessék magukat egy „gazdának” és napi 6 euróért narancs-, alma- és paradicsomszedésre legyenek kényszerítve a mediterrán övezetben, nem más, mint a mai rabszolgaság egyik formája a sok közül. A NATO líbiai bombái is sokakat arra kényszerítenek, hogy átkeljenek a Földközi-tengeren és menedéket keressenek Nyugaton. Éhező emberek hordái ellepik az európai városokat Szomáliából, ahová az utóbbi 20 évben semmit sem szállítottak a fegyvereket kivéve – állapítja meg afrikai kollégánk. Globalizált világunkban a „modern rabszolgák” könnyen megkapják az önpusztításhoz való kifinomult eszközöket, míg megtagadják tőlük, hogy pl. az aszpirinhoz jussanak. Más esetekben a vetőmaghoz jutást ahhoz a feltételhez kötik a gazdák számára, hogy saját maguknak nem termelnek pl. gyapotot, dohányt vagy kávét. Az államok közötti kapcsolatok pedig arra köteleznek, hogy külföldről importáljanak élelmiszereket.

A mai rabszolgaságnak tehát új arcai vannak. Sokkal kifinomultabb és meggyőzőbb mechanizmusokon keresztül jelenik meg. Mauritániában pl. 1980-ban törölték el hivatalosan a rabszolgaságot. Ugyanakkor mindazok, akik felháborodnak a jelenség továbbélésén, azt a választ kapják, hogy „önként elfogadott kulturális gyakorlatokról van szó”.

A rabszolgaság eltörléséről való megemlékezés kettős kihívást jelent. Egyrészt arra ösztönöz, hogy „elítéljük azoknak az aberrációját, akik saját testvéreiket döntötték rabszolgasorsba, pedig az Evangélium a szabadságra rendelte őket” (II. János Pál, Gorée 1992). Másrészt arra hív, hogy elismerjük azok felelősségét, akik Afrikában eladták saját testvéreiket az Amerikába vezető, visszatérés nélküli útra egykor, és akik ma továbbra is megtagadják az embert csak sokkal alattomosabb formában.

Új problémák és az új rabszolgaság ma megjelennek a jóléttel rendelkező, gazdag, de a bizonytalan jövőjű fejlett világban, mint ahogy a fejlődő országokban is. Ez utóbbiakban gyakran a profithajszoló globalizáció okaként növekszik a szegények, az elvándorlók, az elnyomottak tömege, akikben elfogy a remény világossága – ahogy XVI. Benedek hangsúlyozta a Pápai Missziós Művek tagjaihoz intézett beszédében. A rabszolgaság ma, ahogy korábban is a bűn szennyezett forrásából táplálkozik. A rabszolgaság eltörléséről akkor emlékezünk meg a legjobban, ha újra felfedezzük a ragyogó, megtisztító erejű, minden embert szerető Istent mindenhol és minden korszakban – zárja cikkét Albert Minzoukouta, a Vatikáni Rádió francia nyelvű Afrika programjának munkatársa.

(sv)