2011-08-19 16:02:10

„Krisztusban gyökerezve adjunk szárnyakat szabadságunknak” – a pápa buzdítása a világ fiataljainak


Madrid történelmi Cibeles terén került sor a pápa és a XXVI. Ifjúsági Világnapra összegyűlt több mint félmillió fiatal első találkozójára. A pápát egy-egy fiatal köszöntötte az öt világrész nevében, majd felhangzott az olasz rövidítés alapján GMG-nek nevezett találkozó madridi himnusza.

A pápa arra buzdította a fiatalokat, hogy hallgassák az Úr szavát, hogy azok valóban gyökeret verjenek bennük, váljanak magatartásuk kritériumává. Legyenek lélekben szegények, éhezzék az igazságot, legyenek irgalmasok és tisztaszívűek, békeszeretők. Ha nem haladunk Krisztus mellett, akkor más ösvényekre tévedhetünk, követve vak és önző ösztöneinket, azokat a hízelgő javaslatokat, amelyek megtévesztenek és félrevezetnek, nagy űrt hagyva maguk után.

Sokan vannak, akik isteneknek képzelik magukat, azt gondolva, hogy nincs szükségük gyökerekre és alapokra. Maguk akarják eldönteni, hogy mi az igaz és mi nem, mi a jó és mi a rossz, mi az igazságos és mi az igazságtalan. El akarják dönteni, hogy ki méltó az életre és kit lehet feláldozni a jövő érdekében. Minden pillanatot a véletlenre akarnak bízni, nincs életüknek határozott célkitűzése. Fontos, hogy a fiatalok ne hagyják magukat félrevezetni az Isten nélküli szabadság által.

Mi tudjuk, hogy szabadnak lettünk teremtve, Isten képére és hasonlatosságára, pontosan azért, mert az igazság és a jó keresésének főszereplői vagyunk, felelősek tetteinkért, feladatunk, hogy kreatív módon hozzájáruljunk a teremtett világ szebbé tételéhez. Istennek felelős beszédpartnerekre van szüksége. Krisztus révén valósíthatjuk ezt meg. Benne gyökerezve szárnyakat adunk szabadságunknak. Ez örömünk oka, ez az a szilárd talaj, amire építhetjük a szeretet és az élet civilizációját, amely képes minden ember humanizálására – mondta beszédében a Szentatya, bölcsességre és óvatosságra intve a fiatalokat.

Végül az Ifjúsági Világtalálkozó gyümölcseit Mária oltalmába ajánlotta, aki „igent” tudott mondani Isten akaratának.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.