2011-08-11 16:59:50

A Rimini Meeting-re készülve - Varga János atya tudósítása


RealAudioMP3 Nemsokára megnyitja kapuit a Rimini Meeting, a helyszínen már 600-an dolgoznak. Augusztus 21-27. között rendezik meg 32. alkalommal ezt a maga nemében a világon egyedülálló találkozót, amelynek ez évi mottója: „E l'esistenza diventa una immensa certezza” „És a létezés végtelen bizonyossággá válik.”

A cím elsőre talán magyartalannak, illetve nyelvtanilag helytelennek tűnik, hiszen „és”-sel nem kezdünk mondatot. Ugyanakkor a mottó éppen azt akarja hangsúlyozni, hogy itt egy folyamat végéről van szó, mintegy következményről. A hittel és tudatosan, tényezőinek összessége szerint megélt valóság végtelen bizonyossággá válik. Valójában itt a személyes létezésről van szó, a teljes egzisztenciánk válhat, válik végtelen bizonyossággá, ha minden végessége ellenére az adott lehetőségek alapján a Végtelenhez kapcsolódik.

A Meetingen mindig is sok szó volt olasz belpolitikai témákról. Az idén - érthető módon - talán még inkább így lesz ez, a 150. éve egységes Itália évfordulója alkalmából.

A nyitónapon Giorgio Napolitano olasz államelnök a Meeting kiemelt vendége, a „Szubszidiaritás 150 éve” címmel rendezett pódiumbeszélgetésen vesz részt, Giuliano Amato volt olasz miniszterelnökkel.

A Krisztustól megsebzett ember – boldog II. János Pál pápáról beszélget Józef Dabrowski a Lengyel Katolikus Vasúti Dolgozók Egyesületének elnöke és Luigi Negri, San Marino-Montefeltro püspöke.

Az Amerikai Katolikus Egyetem rektora John Garvey és Joseph Weiler a New Yorki Egyetem jog professzora, a Meeting visszatérő, nagysikerű vendége, izraeli és olasz kollegájukkal a vallásos érzék és az egyetemi oktatás alapjainak kapcsolatáról fognak beszélni.

John Polkinghorne részecskefizikus anglikán teológus témája: bizonyosság a tudományokban.

John Elkann vállalkozó, sztár-menedzser, 35 évesen a Fiat autókonszern elnöke – Milyen bizonyosságok léteznek egy bizonytalan világban? címmel fog beszélni.
„Az apostolok szemével, egy jelenlét, amely meghatározza a világot” - Pierbattista Pizzaballa, szentföldi ferences kusztosz részvételével terveznek nagy érdeklődésre számot tartó előadást.

Keresztények a politikában – a pakisztáni miniszterelnök vallásügyi tanácsadója, Phillip Blond angol politológus, Joseph Daul francia politikus, az Európai Parlament konzervatív frakciójának elnöke, Marcos Zerbini brazil politikus, és Roberto Formigoni Lombardia elnöke beszélgetnek majd.

Dionigi Tettamanzi bíboros, jelenleg a milánói egyházmegye apostoli kormányzója „A sziklára épített ház” címmel nagy elődjéről, Borromeo Szent Károlyról fog beszélni.

„Az elkerülhetetlen bizonyosság – válasz a modernizmusra”, nagy érdeklődésre számíthat Fabrice Hadjadj fiatal filozófus, író, az utolsó két Meeting sikeres előadója, aki – ahogyan magát jellemezte - nevében arab, származása szerint zsidó, választásában katolikus.

Nagy siker volt a tavaly ősszel megrendezett első kairói Meeting, a rimini találkozó rövidebb változata az arab világban „A szépség, a párbeszéd tere” címmel. Szervezők és résztvevők személyes élménybeszámolók és tanúságtételek formájában fogják felidézni és megosztani ennek az egyedülálló eseménynek a tapasztalatát.

Don Giussani műve a „Nevelés kockázata”, amely magyarul is megjelent, most arab fordításban került kiadásra. Ennek hátteréről és hatásáról fog beszélni a kairói egyetem olasz tanszékének professzora, a Comunione e Liberazione nem-keresztény kultúrákban történő missziójának szervezője Don Ambrogio Pisoni és a CL mozgalom szóvivője Alberto Savorana.

„Szeretni a valóságot és védelmezni az értelmet Chesterton szemével nézni a világot” címen Alison Milbank a Nottingham Egyetem irodalom és teológia professzora tart előadást.

„A kihívások előtt álló Észak-Afrika, jogok és stabilitás” – ebben az Európát is érzékenyen érintő témában beszélgetnek majd: Nabil El-Arabi az Arab Liga főtitkára, Tarek Ben Ammar tunéziai számazású filmproducer, Wael Farouq a kairói Amerikai Egyetem professzora, Franco Frattini olasz külügyminiszter, és Antonella Mularoni San Marino külügyi államtitkára.

Milyen sors vár Európára? Kontinensünk jövőjének témájában ülnek egy asztalhoz: Gianni Pittella az Európai Parlament alelnöke, Mario Mauro európai parlamenti képviselő, és Giulio Tremonti olasz gazdasági miniszter.


A Meeting befejező előadása mindig továbbmutató és hangsúlyos. Az idén is Don Giussani legújabb, most kiadásra kerülő könyvének bemutatására kerül majd sor: „Az, ami számunkra a legfontosabb…” .A műről beszélget majd: Eugenio Borgna pszichiáter, aki a 2008-as Meetingen tartott nagysikerű előadást a hit és a közösség szükségességéről, mint az emberi létezés legalapvetőbb feltételéről és Aldo Trento a Comunione e Liberazione papi fraternitásának egyik első tagja, paraguayi misszionárius.

Az idei Meeting nagy nevekben és a programok számában szükségszerűen – a mindenhol és mindenkit érintő gazdasági válság következtében – talán szerényebb lesz, de még így is jóval több látnivalót ad, mint amit egy hét alatt meg lehet nézni, tehát lesz miből válogatniuk a látogatóknak.

A folyamatosan megtekinthető kiállítások mellett napközben számos sporteseményre kerül sor, és különféle csapatjátékokban lehet részt venni, esténként pedig koncertek, filmvetítések, színielőadások szerepelnek a Meeting műsorán tovább színesítve a programot.

A Meeting programjai részben interneten keresztül is nyomon követhetők a http://www.meetingrimini.org honlapon. Naponta 2-3 eseményt élőben is meg lehet nézni, a többi találkozóról készült felvételt pedig a videótárból lehet majd elérni.

A korábbi évekhez hasonlóan a Rimini Meeting eseményeiről napról-napra be fogok számolni a Kedves Hallgatóknak.










All the contents on this site are copyrighted ©.